-
Szia, tesó! – szóltam bele.
-
Szia! Jó hírem vannak – a hangja nyugodt volt. –
Niconak semmi más baja nincsen és már látogatható.
-
Szuper! – fujtam ki a levegőt. Nem is vettem
észre, hogy visszatartottam. – Nemsokára ott leszünk Tommival.
-
Figyelj, Ang! Lemondtátok már a bulit?
-
Még nem, de most majd szólok a többieknek.
-
Beszéltem Nicoval. Nincs túl fényesen, de azt
mondta, hogy nyugodtan tartsátok meg. Seb érdekében. Ahhoz Ő nem kell, hogy
„bulizzatok”.
-
Biztos vagy benne?
-
Ha én nem is, de Nico igen. Ő nem kell hozzá,
csak Seb és a haverjai. Tudod, hogy Ő nem valami nagy barátok.
-
Persze, persze, de attől még Ő a barátom.
-
Tudom, de ha most ez meglesz, akkor nem kell
össze-vissza rakosgatni az időpontokat.
-
Oké, akkor szólok a többieknek, hogy minden úgy
lesz, ahogy eredetileg terveztük.
-
Helyes. Aztán majd írj egy SMS-t, ha már Sebbel
vagy!
-
Oké, meglesz.
-
Szia, tesó!
-
Szia, Jer!
Átmentem a szomszédos boxokba, szólni a többieknek, vagy
legalábbis a barátnőiknek, hogy minden marad a régi, maximum kicsit később
kezdjük el a futam csúszása miatt. Amikor Seb boxához értem, éppen akkor
készítették a csapatfotót. Ez előidézett bennem egy kellemetlen emléket. Na
mindegy, már elmúlt.
A fotózás után mentem oda Sebhez.
-
Szia!
-
Szia! Hát te?
-
Kérnem kell tőled egy szívességet.
-
Hallgatlak!
-
Nico balesete miatt nincs kivel visszamennem a
szállásra. Senki nem tud elvinni. Arra
godoltam, hogy mivel te is ugyanott szálltál meg, ezért elvihetnél.
Persze csak ha nem gond.
-
Nem probléma – mosolyodott el. – Szívesen elviszlek.
5 perc múlva indulunk.
-
Oké, akkor még gyorsan visszamegyek a táskámért.
-
Oké, de siess!
Gyorsan visszasiettem a Force India boxába. Tommival
közöltem, hogy félig már bevált a terv. Azt mondta, hogy Ő is gyorsan elindul.
-
Remélem, hogy előbb odaérsz, mint mi.
-
Csináld azt, hogy amikor már majdnem odaértek a
hotelhez, akkor legyél rosszul! Tuti, hogy akkor előbb odaérek, mint ti.
-
Rendben.
Felkaptam a táskámat és visszaindultam a Red Bull boxába.
Seb már várt rám. Jó kedve volt, noha Őt is aggasztotta Nico balesete.
*
Útközben mindketten hallgattunk. A rádióban éppen egy Nicole
Scherzinger szám szólt. Gyorsan pötyögtem a telefonom egy SMS-t Jeremynek: „Itt
vagyok Sebbel az autóban.” Jött is rá a válasz fél perccel később: „Oké. Ne
ronts el semmit!”
-
Hogy van Nico? – szólalt meg hirtelen Seb. Úgy
megijedtem, hogy majdnem elejtettem a telefont. – Tudsz már róla valamit?
-
Igen. Agyrázkódása van és eltört az orra.
-
Hát… lehetne nagyobb baja is.
-
Igen, szerencséje volt.
-
Majd mondd meg neki, hogy jobbulást!
-
Oké, majd átadom neki.
Már majdnem odaértünk a szállodához. Kezdhetem a műsort.
-
Áúúúú!
-
Mi a baj?
-
A hasam…nagyon fáj…
-
Mitől?
-
Nem tudom. Még sosem fájt ennyire. Lehet, hogy
vakbél…
-
Jobb lesz, ha beviszlek a kórházba.
-
De kérlek, siess!
-
Forma-1-es pilóta vagyok. A gyorsaság a
specialitásom.
Seb ügyesen manőverezett az út szélén parkoló autók és a
gyalogosok között is. Tényleg nagyon gyors volt. Igaz, majdnem elsodort egy út
szélén álló motort, de attól még pirospont, amiért ilyen klasszul érzékel
mindent ekkora sebességnél.
Amikor beértünk a kórházba, az a nővér fogadott mindket, aki
bele van esve Jeremybe. Biztosan Jer szólt neki, hogy fogadjon minket. Imádlak,
tesó! A nővérke felkísért minket Nico szobája elé, közben jelezte, hogy minden
oké, mindeki megérkezett. Seb az ölében vitt, nagyon édes volt, hogy így
aggódott értem. Pedig menni még akkor is tudtam volna, ha tényleg nagyon fáj a
hasam.
-
Itt várják meg a doktor urat! Nemsokára meg fog
érkezni. – mondta a nővér.
Seb lenyomta az ajtó
kilincsét, aztán belépett velem a szobába…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése