18. fejezet - A baleset

Egy hatalmas baleset. Nico a falban. A szívem egyszerre felugrott a torkomba, éreztem a kitörni készülő könnyeket. Tommi óvatosan a vállamra helyezte a kezét és úgy suttogta a fülembe:

-          Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!

Egy hang nem jött ki a torkomon. Folyamatosan, pislogás nélkül bámultam a tévét, amiben éppen azt mutatták, hogy Nico mozdulatlanul ül az autóban. Aztán azt láthattuk, hogy a Medical Car már úton van. Féltem. Rettenetesen. Seb partija teljesen kiment a fejemből.

-          Tudnom kell, hogy mi van vele! – szólaltam meg hirtelen.

-          Ha az orvos megvizsgálja, akkor majd biztosan többet fogunk tudni. Hidd el, hogy a csapatnak fognak először szólni! – a kezét továbbra is a vállamon pihentette.

Az orvos megérkezett és vele együtt egy mentő is. Mivel nem tudták még, hogy mi Nico baja, ezért óvatosan vették ki az autóból. Persze a futamot leintették. Valószínűleg a többi pilótát is megrázták a történtek. Ekkor megismételtek egy rádióbeszélgetést. Sebét a mérnökével:

„Sebastian, nemsokára leintik a futamot!”

„Miért? Mi történt?”

„Hülkenberg a falban! Ismétlem, Hülkenberg a falban!”

„Te jó ég!”

Nos, Sebet biztosan megrázták a történtek. A hangja elég zaklatott volt.

-          Srácok! – jött be a főnök. – Úgy tűnik, hogy Niconak agyrázkódása lett és eltört az orra. Amikor a falnak csapódott, elveszítette az eszméletét, azért nem mozdult. De most már eszméleténél van. Bent tartják pár napra megfigyelésre a kórházban.

-          Mikor mehetünk majd be hozzá? – kérdeztem.

-          Szerintem futam után már beengednek hozzá.

-          Futam után? Szerinted folytatják még ezek a után a futamot?

-          Van rá esély. Emlékszel? Massa balesete után is folytatták az időmérőt.

-          Igazad van.

-          Elhiszem, hogy aggódsz, de ennyire nem kell! Nico rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok – mosolygott.

-          Mennyire súlyos? Mármint az agyrázkódása.

-          Hát… - vakarta meg a fejét. – Azt mondták, hogy eléggé. De csak agyrázkódása van. Nagyobb baja is lehetett volna. Persze azért még elvégeznek rajta pár vizsgálatot a biztonság kedvéért.

Már megint megnémultam az ijedtségtől. Tommi próbált némán megnyugtatni, de még akkor sem ment volna neki, ha beszél. Közben Nico főnöke visszament a helyére, én meg egyedül maradtam a kínlódásommal. Vagyis Tommival, de az jelen helyzetben majdnem olyan, mintha egyedül lennék.

Közben kiírták a képernyőre, hogy a futamot újraindítják 14:30-kor. Na remek. Legalább nem kell itt aludnunk. Alig vártam már, hogy véget érjen. Nico mellettem akartam már lenni. Megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Az egyetlen bátyám neve állt rajta. Jeremyé.

-          Szia!

-          Szia! Minden rendben veled? Láttam mi történt Nicoval? Ő hogy van? Lehet már tudni róla valamit?

-          Nem, semmi nincs rendben… Félek.

-          Ennyire súlyos? Agyrázkódás, a durvább fajtából és orrtörés.

-          Orrtörés? Azt hogy?

-          Fogalmam sincs. Csak ennyit tudok. Meg annyit, hogy futam után talán már benézhetek hozzá.

-          Akkor gondolom a délutáni dolog elmarad.

-          Igen. Le is kellene mondanom mindenkit. Bár talán sejtik, hogy így most nincs kedvem semmihez.

-          Nem tudod, ide hozzák Nicot?

-          Fogalmam sincs. De remélem. Jaj! Azt se tudom, hogy hová viszik be! Így hogy fogom meglátogatni?

-          Majd megkérdezel valakit, aki tudja. És Ang?

-          Igen?

-          Nyugodj meg! Ez szinte semmi, ami történt vele. Csak jussak eszedbe én. Törött kéz és láb.

-          Brr…még ez is. Ne is emlékeztess rá! Ja, azt még nem is mondtam, hogy még kivizsgálják. Mi van, ha még találnak valami mást is? Mi van, ha nagyobb baja van?

-          Nem lesz semmi baja, biztos vagyok benne.

-          Te miért kezeled ilyen lazán, amikor a legjobb haverod?

-          Nem kezelem lazán, én is ideges vagyok, csak nem mutatom ki. Azzal nem oldok meg semmit, ha ráragasztom másokra is az idegességet.

-          Amint megtudom, hogy hová viszik, hívlak.

-          Rendben. Ha pedig én tudom meg, hogy itt van, akkor én hívlak.

-          Megegyeztünk. Nemsokára megyünk hozzád is! Szia, tesó!

-          Szia, hugi! És nyugalom! Minden rendben lesz.

A futam közben újraindult, Seb fantasztikusan összeszedte magát, már a második helyért küzdött. Most jól jönne tőle egy futamgyőzelem. Talán egy kicsit jobban érezném magam.

-          Bocs, hogy iderángattalak! – kértem bocsánatot Tommitól.

-          Semmi baj, legalább megismertelek. Azért megtartod majd máskor Sebnek a bulit?

-          Persze. Arra is eljössz majd? Remélem, hogy akkor nem jön semmi közbe.

-          Persze, hogy eljövök. Csak majd szólj időben!

-          Meglesz.

Kimentem a főnökhöz megkérdezni, hogy tudja-e, melyik kórházba vitték. Természetesen tudta. És Jeremy is, mert éppen akkor csörrent meg a telefonom, amikor visszaértem a boxba.

-          Igen, tudom, hogy ott van – szóltam bele.

-          Remek, akkor potyára hívtalak fel.

-          Nem egészen. Nem tudsz róla valamit.

-          Hát… De igen. Tudod, itt van nekem a nővérke.

-          Igen, persze. Na, mi a helyzet vele?

-          A mellettem lévő szobát fogja kapni.

-          Ennyi?

-          Igen. Bocs, de még nem ért ide, csak a nővértől tudom, hogy idehozzák. Ígérem, ha megtudok még valamit, akkor majd hívlak.

-          Oké. Szia!

-          Szia!

Hát… legalább már tudom, hogy nem kell messzire mennem Jeremytől, hogy láthassam Nicot. Ez is valami, nem igaz?

Fél 5 is elmúlt már, amikor véget ért a futam. Seb nyert, Hamilton lett a második, Button pedig a harmadik. Szuper kis dobogó! Kár, hogy most nem tudok ennek nagyon örülni. Na, majd visszanézem felvételről és akkor örülni fogok!

A telefonom végre megcsörrent és izgatottan vettem fel, hiszen végre megtudhattam, hogy mi a helyzet Nicoval…