17. fejezet - Vasárnap

Sziasztok! Ma hoztam még egy részt. Ez nem lett olyan eseménydús, de azért remélem, hogy tetszeni fog. Örülnék, ha kommentelnétek. :) Jó szórakozást hozzá! :) 

Vasárnap. A futam napja. Na meg persze Seb meglepetésbulijának is a napja. Korán ébredtem fel. Jeremy még aludt, ezért halkan felkeltem, visszavettem a tegnapi ruháimat (kicsit büdösek voltak, jajj) és beágyaztam. Megnéztem a telefonomat, amin volt egy SMS. Nico írt, hogy Fél 10-re itt van értem. Még csak nyolc óra volt, de képtelen voltam visszaaludni. Biztosan a nagy izgalom miatt. Lementem inkább a büfébe és vettem egy bögre forrócsokit és két csokis croissant. Gyorsan megreggeliztem, közben fejben még egyszer átfuttattam a mai tervet. Rosszulétre hivatkozva kell Sebbel behozatnom magam a kórházba. Na jó, először azt kell elérnem, hogy visszavigyen a szállodához. Remélem, hogy nem fogom elszúrni.

Reggeli után visszamentem Jeremyhez. Már ébren volt.

-          Jó reggelt! Merre jártál?

-          Jó reggelt Jer! Lementem a büfébe reggelizni. Hozzak neked valami?

-          Kösz, nem kell, kapok reggelit.

-          És az a reggeli ehető is?

-          Hát, úgy ahogy, de nekem megfelel.

-          Hát jó, te tudod. De ha kell valami szólj, amíg itt vagyok!

-          Rendben.

Csendben üldögéltünk egy jó darabig a kórteremben, amikor egyszercsak bejött a tegnapi nővérke, kezében egy tálca, Jeremy reggelijével.

-          Jó ét vágyat! – tette le a tálcát Jeremy ölébe, majd mosolyogva távozott.

-          Be jössz neki. Nem is kicsit – világítottam rá.

-          Tudom. Nézd, hozott nekem csokit.

-          Na ja, meg a telefonszámát.

És tényleg. A csoki alatt egy fehér cetlin, gyöngy betűkkel egy név és egy telefonszám állt.

-          Pedig még majdnem egy hétig itt leszek.

-          Szerintem azt Ő nem tudja és nem akart lemaradni az alkalomról, hogy odaadhassa a számát.

-          Öhm, oké. Felhívod majd?

-          Nem tudom. Nem bírom a kórházas dolgozókat. Nem tudom miért.

-          Jó, hát ezt akkor rád bízom.

Nico pontban fél tízkor már itt volt. Elköszöntünk Nicotól aztán kiindultunk a pályára. Persze hatalmas dugó alakult ki, így késésben voltunk.

-          Szóval megvan a terved mára?

-          Hát persze… Tommi segített kitalálni egy sztorit.

-          Szuper. Én próbálok a futam után gyorsan visszajönni és lelépni Tommival mielőtt Seb elmenne. Te meg akkor menj át gyorsan a Red Bullhoz. Ha Seb dobogón végez, akkor szerencsénk van. Ha nem, akkor futam után gyorsan sprintelj át Sebhez!

-          Meglesz. És mi van, ha te végzel dobogón és Seb nem?

-          Most úgy őszintén, látsz rá reális esélyt?

-          5. lettél.

-          Igen, de szerintem szerencsém volt.

-          Nem, marha jól mentél.

-          Oké, de tudod, hogy a versenytempónk gyatra.

-          Igen, tudom.

-          Na látod. Ne aggódj, nem leszek dobogós. Ez 10000%.

1 órába telt mire kiértünk a pályára. Nico főnöke persze megértette a késése okát. Jó fej. Ahogy egyre közeledett a délután, egyre idegesebb lettem. Mindenkit értesítettünk a pontos időpontról és helyől, akit meghívtunk, már csak Sebet kell majd odacsalogatni.

A pilótaparádé ideje alatt is folyton kattogott az agyam. Úgy éreztem, hogy mindjárt felrobban. Tommi persze próbált megnyugtatni.

-          Attól még, hogy idegeskedsz, nem lesz jobb. Ugye tudod?

-          Persze, hogy tudom.

-          Akkor nyugodj meg! Ha laza vagy, akkor Seb sokkal könnyebben elhiszi, hogy Nico előbb elment és neki kell elvinnie téged.

-          Oké, igyekszem.

Mély levegőket vettem. És bejött, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Amikor Nico visszajött, már csak egy kicsit voltam izgatott.

-          Ezt meg hogy csináltad?

-          Fizikoterapeuta voltam. Értem a dolgomat.

Délben elmentem bekapni valamit, de a fiúk inkább a boxban maradtak. Mondjuk én is jobban jártam volna. Valahogy az étel nem az én világom volt. Ezek a küönleges trutyik semmit sem érnek. Bezzeg a jó kis rántotthús és rizs. Na az egy igazi Hungaricum.

Visszaballagtam a Force Indiához. Nico és Tommi éppen beszélgettek. Mosolyogva néztem Őket. Örülök, hogy jól kijönnek.

-          Mi volt az ebéd? – kérdezte Nico mosolyogva.

-          Nem tudom, de nem is akarom tudni. Valami trutymó. Bah.

-          Legközelebb rendelünk neked pizzát, vagy hozunk magunkkal rántott húst és rizst – kacsintott rám.

Egy órakor kezdődött el az újabb felhajtás. Nico lassan elkezdett készülődni, én meg csak bámultam magam elé. Tommi magyarázott nekem valamit, de képtelen volta figyelni rá. Megint rám tört az izgatottság.

2 órakor aztán az izgalom a tetőfokára hágott. Nemcsak a rajt miatt izgultam, hanem a késő délután/este miatt is. A srácok már a felvezető körre indultak. Figyeltem a tévében, ahogy melegítik a gumikat. Amint felálltak a rajthoz, keresztbe tettem az ujjaimat. Szorítottam Nicoért és Sebért is. Amikor kialudtak a lámpák, akkor elindult a futam, aztán…