12. fejezet - Egy nem várt esemény

Rajongók, riporterek és újságírók tömkelege fogadott minket. Milyen kellemes meglepetés..
- Mein Gott! Most mit csináljunk?
- Hátsó bejárat? Futás!
El is indultunk a hátsó bejárat felé. Mit indultunk? Rohantunk. Persze a riporterek és az újságírók a nyomunkban. Kattogtak a fényképezőgépek és záporoztak felénk a kérdések. Levakarhatatlanok.
Éppen beértünk volna, amikor megbotlottam és Nicora estem. Mázli, hogy nem estünk el. Nemhogy címlapra kerültünk volna, de még be is égünk.
- Gyorsan, befelé! - nyitotta ki nekem az ajtót. Gyorsan bementem, majd Ő is bejött és bezárta mögöttünk az ajtót.
- Ez meleg volt. Majdnem beégettelek.
- De nem tetted. Ha elestünk volna az sem zavart volna. Szeretlek és egy ilyen hülyeség miatt nem húznám fel magam.
- Én is téged. - csókoltam meg. - Nem megyünk fel? Elég késő van.
- De igen, mehetünk.
Már késő volt, így jó volt ágyba menni már. Vele. Végre! Nem kell titkolóznunk. Még beszélni akartam Jeremy-vel, de késő volt, így nem akartam zavarni.
Másnap reggel korán mentem át Jeremyhez, el akartam mondani neki, hogy Laura mindent tud. Bekopogtam. Semmi válasz. Talán még alszik. Nem, az nem lehet, ilyenkor már fent szokott lenni. Biztos vagyok benne. Próbáltam telefonon elérni. Nem vette fel. Vajon mi történhetett vele? Nagyon megijedtem. Rohantam vissza Nicohoz.
- Nico! Nem találom Jeremyt.
- Nyugodj meg, kérlek! Megpróbálom felhívni.
De Ő sem járt sikerrel. Átmentem Jerhez még egyszer, hátha csak elaludt. De nem. Még mindig semmi. Fél órával később..semmi. Még fél órával később..semmi...így ment ez fél 10 - ig. Ekkor jött a telefon.
- Igen?
- Angel Mcfly-jal beszélek?
- Igen.
- A testvéréről van szó.
- Mi..mi történt Jeremyvel?
- Kérem nyugodjon meg. A testvérét beszállították tegnap a kórházba. Megsérült.
- Hogy micsoda? Mi történt a testvéremmel?
- Kérem, nyugodjon meg! A testvére állapota stabil.
- Hogy tudnék megnyugodni? A testvérem kórházban van, azt se tudom, hogy mi van vele. Bemehetünk hozzá?
- Természetesen.
- Azonnal ott vagyunk. Viszhall!
- Viszonthallásra!
Teljesen kétségbe estem. Vajon mi történhetett Jeremyvel?
- Kicsim, mi történt?
- Jeremy kórházban van. Be kell mennünk hozzá.
- Be is megyünk.
Gyorsan összepakoltuk a szükséges cuccainkat és indultunk is a kórházba Jeremyhez.
- Jeremy Smith-t keresem!
- Kije Ön az úrnak?
- A testvére vagyok.
- Én pedig a legjobb barátja! - szólt közbe Nico.
- Rendben van. Jeremy nincs eszméleténél, de bemehetnek hozzá.
- Akkor honnan tudták, hogy engem kell keresniük?
- Amikor Jeremyt megtalálták, még eszméleténél volt és kérte, hogy hívjunk fel Önt.
- Értem.
- 213-as kórterem.
- Köszönjük.
Hogy nincs eszméleténél? Ennyire súlyos lenne? Jajj, szegény Jeremy-m. Most már tényleg tudni szeretném, hogy mi történt vele. Mi van, ha valami nagyon súlyos balesete volt? Vagy ha maradandó károsodása lesz?
Ebbe belegondolni sem merek. Előtört belőlem a sírás.
- Kicsim, kérlek, nyugodj meg! Jeremy fel fog épülni.
- Nem tudok, egyszerűen képtelek vagyok megnyugodni.
- Jeremy se karná, hogy sírj miatta.
Odaértünk a kórteremhez. Jeremy egyedül volt. Még mindig eszméletlenül feküdt. Leültem a mellette lévő székre.
- Ó, drága Jeremy, mi történt veled? Bárcsak eszméletednél lennél. - fogtam meg a kezét. - Nico! Megszorította a kezemet!
- Nézd! Megrebbent a szeme!
- Angel! - szólalt meg elhaló hangon.
- Jeremy! Itt vagyok. - válaszoltam. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul. Éjjel elmentem kiszellőztetni a fejem, de egy lépcsőn rosszul léptem és lezuhantam. Legalább 6 lépcsőfokot zuhantam.
- Jajj, Jer! Miért pont az éjszaka közepén kellett sétálni menned?
- Nem tudom. Szeretem az éjszakákat.
- Egyéb ilyesfajta dolog, amit szeretsz?
- Az eső, a rossz idő.
- Fűz hozzá valamilyen kellemes emlék?
- Igen. Emlékszel, amikor kiskorunkban a szabadban játszottunk és megeredt az eső?
- Igen. Bőrig áztunk amíg beértünk a házunkba. Anyuék jó alaposan le is szidtak.
- Igen. Azóta szeretem az esős időt.
- Tényleg?
- Igen.
- Jobb lesz, ha szólunk valakinek, hogy felébredtél.
- Majd én szólok. - ajánlotta fel Nico. - Ti beszélgessetek csak.
Jeremy borzalmasan festett, de még mindig benne volt az a Jeremy-s vonzerő, amit akkor láttam, amikor újra találkoztam vele.
- Ilyet többet ne csinálj! Tudod, hogy megijedtem?
- Nem szándékosan csináltam.
- Legközelebb ne az éjszaka közepén akarj elmenni sétálni! Mi lett volna, ha nem találnak meg időben?
 - De megtaláltak és ez a lényeg. Élek. Nem haltam meg.
- Tudom. Nem tudom, mit csináltam volna, ha meghalsz.
- Nincs ha. Itt vagyok élve és kész.
- Tudom és örülök neki. Szeretlek, tesó!
- Én is téged.
Nico végre megérkezett az egyik orvossal.
- Kérem, kicsit hagyják el a helyiséget. Meg kell vizsgálnom Smith úrat.
Kimentünk Jeremy kórterme elé várakozni. Nagyon örültem neki, hogy magához tért és látszólag semmi maradandó károsodása nincs.
- Mindig ilyen fura volt?
- Igen, mindig szerette a rossz időt és az éjszakát, ha erre vagy kíváncsi.
- Igen.
- Nagyon hasonlítotok egymásra. Vicces volt, amikor meséltem Jeremynek rólad, hogy mennyire hasonlítotok.
- És mit szólt hozzá?
- Csak nevetett. Persze akkor még nem tudta, hogy a testvére vagy. Tudod..nagyon sokszor mondta nekem azt, hogy nekünk össze kellene jönnünk. Persze ezen meg én nevettem. Hisz a legjobb barátom voltál.
- Végül mégis igaza lett.
- Igen. - mosolygott rám. - Vajon meddig tartják bent?
- Jó kérdés. Attól függ, hogy milyen súlyosak a sérülései.
- Remélem, hogy otthon is lábadozhat.
- Én is.
Végre kijött az orvos.
- Kisasszony, a testvérének eltört a bal karja és a jobb lába. Nagyon sokáig kell lábadoznia, de hazavihetik. Azért 1 hétre szeretnénk bent tartani.
- Rendben. Köszönjük doktor úr!
- Most már bemehetnek hozzá.
1 hét..szegény drágám.
- Ugye tudod, hogy 1 hetet bent kell maradnod?
- Tudom. Max innen tudom megnézni az időmérőt és a futamot.
- Szegény, megint nem sikerül élőben látnod.
- A boxutcát már láttam. Sokkal beljebbről, mint hittem volna. És találkoztam egy-két emberrel, akiknek bemutattál. Találkoztam Fernandoval. Kell ennél több?
- Igen. Hogy velünk legyél. Mit fogok én nélküled csinálni, amikor a srácok versenyeznek?
- Beszélgetsz a szerelőkkel.
- Jajj, te. Az nem ugyanolyan.
- Akkor majd beszélünk telefonon. Felhívlak. De te is felhívhatsz.
- Rendben. De ma még be is jövök hozzád.
- Hogyan? Ma sokáig lesztek kint a pályán, nem Nico?
- De igen. Hogy fogsz ide bejutni?
- HÉV-vel.
- Na nem.. azt nem engedem. Akkor inkább gyorsan elhozlak Jer-hez és megyek vissza.
- Ahogy akarod. Nem fog lecseszni a főnököd?
- Megbeszélem vele, hogy engedje meg, hogy ebben a két napban gyorsan behozhassalak Jeremyhez. Hiszen ebből nem lesz rendszer, csak most Jeremy megsérült. Biztosan meg fogja érteni. Legalábbis úgy ismerem.
- Akkor rendben. Köszönöm Nico.
- Ang! Nem akarsz inkább Nicoval lenni? - vetette fel a kérdést Jeremy.
- Nem tudna rám figyelni. Vagy ha mégis, akkor a munkájára nem koncentrálna.
- Ez így van. Ez a szépség elvonná a figyelmemet. Ha hazaértem, akkor meg úgyis láthatom és mellette aludhatok. - mosolygott Nico.
- Apropó Nico..ma szeretnék Jeremyvel maradni a kórházban. Holnap gondolom úgyis bejönnénk hozzá, nem?
- De igen. De én nem maradhatok itt.
- Tudom. Ma egyedül leszel. Hogy erre nem is gondoltam..
- Nem baj, majd akkor holnap találkozunk.
- Majd hívlak.
- Rendben. De most már tényleg mennem kell, mert így is elkéstem.
- Ez az én hibám..
- Ne okold magad. Baleset volt. Majd megmondom a főnökömnek. Na de tényleg megyek. Sziasztok! - köszönt el, majd adott egy puszit a számra.
Szörnyű érzés volt. Szegény annyira szomorúan távozott. Megszakadt érte a szívem..