13. fejezet - A kórházban

- Annyira sajnálom. - sóhajtott fel Jeremy. - Nem akartam megbántani Nicot. Nem akartalak elszakítani tőle.
- Ne okold magad. Szeretnék most veled lenni. Szeretném tudni, hogy minden rendben.
- Miattam ne aggódj. Már nagykorú vagyok. Tudok vigyázni magamra.
- Látom.
- Ugyan már. Csak baleset volt.
- Kicsit sem volt hülyeség éjjel egy lécsősor teteján mászkálni.
- Nem a lépcsősor tetején mászkáltam, hanem le akartam menni a lépcsőn és rosszul léptem.
- De éjjel.
- Mert az szeretem a sötétséget! Olyan nehéz ezt fel fogni?
- Nem. - válszoltam, majd kirohantam a teremből.
 Várj! Nem így gondoltam! - kiáltott utánam. De ezt már nem hallottam meg. Kirohantam a kórházból. Ott már vártak a riporterek. Egy orvos mentett ki, így visszakerültem a kórházba. Megszólalt a telefonom. Jeremy volt az.
- Igen?
- Héjj, Ang, nem gondoltam komolyan. Kérlek, gyere vissza!
- Megyek..
Visszamentem. Jeremy bűnbánóan nézett rám.
- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani. Én csak..szeretem az estét.
- Ugyan...én reagáltam túl...
- Csak féltettél..mert szeretsz és nagyon megijesztettelek.
- Igen, ez igaz. Héjj, nem nézzük a szabadedzést? Azt hiszem, azt is közvetítik élőben.
- De. Az jó lenne.
Nico jól ment az első szabadedzésen. Már amire odaért. Remélem, hogy nem hordták le nagyon és legfőképpen nem rúgták ki. Amíg ezen agyaltam Jeremy kezelőorvosa bejött.
- Hölgyem, kimenne egy kicsit?
- Néhány vizsgálatot még végre kell hajtanom és ki kellene cserélni a kötéseket.
- Rendben.
Mit fogok én most csinálni kint a folyosón együl fél órán keresztül? Fel kellene hívnom Nicot.
- Szia, Kicsim!
- Szia, Nico! Ugye minden oké?
- Persze. A főnök ugyan egy kicsit megdorgált, hogy ne forduljon elő ilyen többet, de Ő is megértette, hogy a legjobb barátomról volt szó, sőt, a leendő sógoromról. És még azt is mondta, hogy ha legközelebb ilyen van és tényleg nem tudok ideérni időre, akkor hívjam fel, hogy késni fogok.
- De rendes.
- Igen, az. Hiányzol.
- Te is nekem. Ugye ma bejössz majd hozzánk?
- Persze, igyekszem. Csak tudod, hogy ma már elég sok dolgunk van idekint.
- Tudom. De most így mi lesz Seb meglepetéspartyjával?
- Hát. Jó kérdés. Pont te vagy a legfontosabb azon a partyn. Na jó Seb, de..
- Igen, értem. Jajj..ez így nem lesz jó. Beszéltél már a listán szereplőkkel?
- Persze. De nagyon sokan nem érnek rá holnap. Igazából Fernando és Dasha, Kimi, a lista tetején szereplő személy, Jenson és Jessica és Én érünk rá. Meg persze Te és Jeremy.
- Ez így nagyon kevés, de akkor mi lenne, ha itt tartanánk a kórházban? Elég nagy ez a kórterem.
- Hát..ha megbeszéled az orvossal, akkor felőlem tarthatjuk ott. Mondjuk ezt Kiminek is tudnia kéne, hiszen Ő a fő szervező.
- Megbeszélem vele. Te meg beszélj az érintettekkel. Apropó. Sebnek szóltál már?
- Hogyne szóltam volna. De hogy fogjuk a kórházba csalni?
- Jó kérdés. Na várjunk csak. Majd én megmondom neki, hogy beszélni szeretnék vele. Talán eljön.
- Ugye tudod, hogy egy kórházban nem lehet zajongani.
- Persze, hogy tudom. Majd beszélgetünk.
- Rendben. Akkor beszélek a többiekkel és Sebbel. Majd találkozunk. Szeretlek!
- Én is szeretlek!
Nico még mindig szomorú volt amiatt, hogy ma nem vele alszok. Lelkiismeretfurdalásom volt miatta. Majd ha este bejön, beszélek vele. Már ha még ébren leszek. Úgyse fogok tudni aludni a lelkiismeret furdalástól.
Ahogy elmélkedtem magamban, nem is vettem észre, hogy Jeremy orvosa már réges rég kijött.
- Hölgyem! Már visszamehet.
- Tessék? Elnézést! Éppen elgondolkodtam.
- Semmi gond. Mindenkivel előfordul. Már visszamehet a bátyjához.
- Köszönöm. Ja és doktor úr! Szeretnék öntől egy szívességet kérni.
- Mi lenne az?
- Egy nagyon jó barátomnak szeretnénk meglepetéspartyt szervezni vasárnap és Jeremy sajnos nem lehet ott, kivétel ha itt tartanánk a bulit.
- Kisasszony, ugye tisztában van vele, hogy egy kórházban nem lehet zajongani?
- Igen, de csak páran lennénk. És ígérem, hogy nem csapnánk nag zajt.
- Megbeszélem a főnökséggel.
- Köszönöm doktor úr.
Visszamentem Jeremyhez, hogy vele is közöljem a tervemet.
- Az én kedvemért igazán nem kell idehozni a bulit.
- De nélküled nem lenne jó.
- De nem rólam kell szólnia.
- Tudom, de akkor azon agyalnék, hogy mi van veled. Én jól érzem magam, te pedig nem. Ez így nem fer.
- Jajj, drága. Ez nagyon aranyos tőled. Köszönöm. Szóval azt mondod, hogy beszél a főnökséggel?
- Igen. Talán belemennek.
- Nicoval minden oké?
- Persze. Csak egy kis dorgálást kapott, de minden oké.
- Akkor jó. Lelkiismeretfurdalásom lett volna, ha kirúgják.
- Nekem is. Így is az van, hogy nem vagyok mellette.  De most fontosabb, hogy melletted legyek.
- Este visszamehetsz vele a hotelbe, ha akarsz. Nem akarom, hogy miattam vesszetek össze. Tudod, már nagyfiú vagyok.
- Tudom. Biztos, hogy megleszel egyedül?
- Persze. Aludni fogok. Most nem mászkálok. Nem is tudnék. A töréseken kívűl semmi bajom nincsen.
- Rendben. Csak bírjak fennmaradni.
- Majd én ébren tartalak.
- Mivel?
- Hmm..például, elmesélhetnéd, hogy mik történtek azután, miután kiköltöztünk külföldre?
- Hosszú lesz.
- Te mondtad, hogy ki kell bírnod estig.
- Jogos.
Dél körül kiugrottam egy háromnegyed órára a városba. Megebédeltem, közben Jeremy-n agyaltam. Meg persze Nicon is, aki most kicsit szomorú. Miattam. Amiért ma Jeremyvel maradok. Pedig már nem is.
Megbeszéltem Jeremyvel és visszamegyek a szállodába hozzá.
Háromnegyed 1 körül értem vissza a kórházba. Jeremy éppen akkor ebédelt.
- Kóstoltad te már a kórházi kaját?
- Nem és nem is akarom.
- Nekem muszáj ezt ennem.
- Azt nem hiszem. Nem a gyomroddal van baj, csak a csontjaiddal. Tudsz enni jobb kézzel?
- Persze, annyira nem béna a jobb kezem. Héjj..emlékszel rá, hogy bal kezes vagyok?
- Igen.
- Ang..5 évesek voltunk..
- Tudom, de emlékszem. Mindig összekented magad a filctollal.
- Ne is emlékeztess!
2 órakor újra felbőgtek a motorok. Lekötött minket  másfél órán keresztül. Jeremyvel rendesen kitárgyaltuk a versenyzőket és a csapatfőnököket.
- Mi a bajod Di Restaval?
- Bunkó és nagyképű. Nem szeretem az ilyen embereket.
- És Fernando milyen?
- Sokan azt gondolják, hogy bunkó és nagyképű, de nem. Nagyon barátságos és kedves. Legalábbis velem az. Mondjuk én az unokatestvére vagyok. Hidd el, hogy hatalmas szíve van és nagyon tud szeretni.
- Elhiszem. Én nagyon tisztelen Őt.
- Az unokatestvérem a kedvenc pilótám.
- Így van. Neked pedig a szerelmed?
- Részben. Részben pedig Sebastian és Fernando.
- Persze, persze Fernando. Sebastian pedig az imádott pilóta.
- Volt.
- Igen. Haragszol még rá?
- Már nem. Akkor nem szerveznénk neki partyt?
- Nem csak azért szervezed, mert lelkiismeret furdalásod van miatta?
Hallgattam.
- Szóval de.
- Jó lehet, de..már tényleg nem haragszom rá.
- Elhiszem.
- Jer, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Amikor először megláttál, nem akkor amikor kicsik voltunk, hanem akkor, amikor Németországban találkoztunk, akkor mit éreztél és mit gondoltál rólam..?