Élet a kulisszák mögül: 2. rész: Jönnek a bonyodalmak

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Fernando sír.
- Fer! Mi baj van?
- Dasha..
- Mi az? Szakítottatok?
- Nem..csak..nem veszi fel a telefont és az SMS-emre sem reagál semmit.
- Lehet, hogy még alszik.
- Tudod jól, hogy ez nem igaz. Tudod, hogy már 8-kor fent szokott lenni.
- Tudom. De talán tegnap volt valahol,  későn ért haza és tovább aludt. Vagy az is lehet, hogy nem tudott aludni és reggel sikerült neki, így nem bírt felkelni.
- Nem tudom. Talán igazad van.
- Nyugi, ki fogtok békülni.
- Remélem.
- Tudtál aludni az éjjel?
- Éjfél körül lefeküdtem, 8-kor keltem.
- Rendben van. Akkor ugye nem vagy fáradt?
- Nem, csak szomorú.
- Ne légy az, itt vagyok én! – vigyorogtam.
- Ez igaz. Az én kis házi bohócom. :P
- Ahogy mondod. :P
- Apropó Ang! Seb keresett reggel. Beszélni akart veled, de mondtam neki, hogy még alszol.
Micsoda? Seb beszélni akart velem? Vajon mit akarhatott? :O
- Mit akart?
- Nem tudom. Mondtam neki, hogy később jöjjön vissza.
Tessék? Később visszajön? Te jó ég! Most mit csináljak?? Mi van ha mindjárt jön, én meg még mindig pizsamában vagyok? Jaj, jaj, jaj!
Gyorsan felöltöztem, reggeliztem, fogat mostam és indulásra készen álltam és ehhez mindössze fél óra kellett. Na nem mintha azért készültem volna ilyen gyorsan, mert annyira menni akartam már a pályára, hanem mert Seb bármikor visszajöhetett.
- Mit mondott Seb? Visszajön?
- Aha. Azt mondta, hogy 10-re visszajön, ha tud.
Ránéztem az órára. Háromnegyed 10 volt. Te jó ég! Akkor lehet, hogy mindjárt jön. Igazából 10 óra, fél 11 körül szoktunk elindulni a pályára, úgyhogy gondolom, ha nem jön 10-re, akkor elindulunk.
Csengettek. A szívem a torkomban dobogott, amikor ajtót nyitottam. Nico állt az ajtó túloldalán.
- Jaj! – fújtam ki a levegőt, de a szívem még mindig hevesen vert.
- Mi történt Angel? Miért vagy ilyen ideges?
- Seb.
- Mi van vele?
- Azt mondta Fernando, hogy reggel keresett, csak még aludtam, Seb meg azt mondta, hogy visszajön 10-re, ha tud.
- Láttam Sebet. Éppen sietett valahová. Fogalmam sincs, hogy hová, de idegesnek tűnt.
Lépések zaját hallottam közeledni.
- Seb az! – mondta Nico.
- Jól nézek ki? – kérdeztem.
- Persze. – mosolygott.
- Sziasztok! – köszönt Seb.
- Helló haver! Akkor én nem is zavarok tovább.
Ránéztem Nicora kérésképpen, hogy ne hagyjon itt. De Ő lelépett.
- Szia..Seb.
- Tudod Ang, arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem a pályára…ma…most egy olyan…5 perc múlva.
- Hát…megkérdezem Fernandot.
- Rendben.
- Mit akarsz tőlem megkérdezni?
- Fernando, kimehetek Sebbel a pályára?
- Hát…ha szeretnél. – egyezett bele.
- És én is szeretnék kérni valamit. – szólalt meg Seb. – Heikki nem mehetne veled ki a pályára?
Fernandonak leesett a tantusz és azonnal rábólintott.
- Indulhatunk?
- Pe…persze.
- Akkor, sziasztok! - Köszönt el Fer. – A pályán találkozunk.
Erre a kijelentésre Seb csak somolygott, én pedig ideges lettem.
- Gyere, Angel, a hátsó kijáraton menjünk!
- Kitolunk a rajongóiddal?
- Nem akarom, hogy belekeveredj.
Gyorsan kimentünk a hátsó bejáraton. Ott már várt ránk egy ezüst színű Infiniti.
- Szállj be előre!
- Rendben.
Seb autója állati jól nézett ki belülről és ráadásul kényelmes is volt.
- Minden oké?
- Persze.
- Mesélj magadról egy kicsit!
- Mit szeretnél tudni?
- Mindig szeretetted a Forma-1-et, vagy valaki hatására szeretted meg?
- Tudod Seb…itt volt Fernando, meg barátaim körében is volt olyan, aki szerette.
- Értem. Gondolom, ma ezerrel szurkolsz majd Fernandonak?
- Hát… nem egészen. – pirultam el.
- Hogyhogy? Van olyan, akit jobban kedvelsz, mint Fernandot?
- Nem arról van szó, hogy nem kedvelem Fernandot, hiszen az unokatesóm, csak van olyan, akiért jobban szorítok, mint érte.
- És ki az?
Na, ettől a kérdéstől féltem.
- Többen is vannak. Például Nico.
- Azt gondoltam. – mosolygott. – és rajta kívül?
- Ott van még Jenson és Heikki. – mosolyogtam vissza.
- Ennyi?
- Igen, nagyjából. – kis megbántódottság látszódott a tekintetében, de továbbra is a normális tempójában vezetett, mintha mi sem történt volna.
Az út további részét hallgatással akartam eltölteni, de Seb nem hagyott.
- Hány éves vagy? – „ajaj”, gondoltam magamban.
- 18.
Erre csak egy mosoly volt a válasza. Úgy gondoltam, hogy ez nem jelent számomra sok jót.
Végre kiértünk a pályára és kiszállhattam Seb Infinitijéből. Már indultam volna, amikor Seb elkapta a kezemet.
- Mi lenne, ha ma a Red Bull boxából néznéd végig a futamot?
- Meg kell beszélnem Fernandoval.
- Semmi szükség rá. Már lebeszéltem vele.
- Akkor rendben.
Szépen, lassan sétáltunk a boxutca felé, közben azon féltem, nehogy egy fotós meglásson minket kettesben. Elvégre nem jártunk, a kavarást meg utálom. Szerencsére azonban, a kutya sem fényképezett le minket.
Meg is lepődtem, hiszen mégiscsak Seb hazai versenyéről beszélünk.
Ahogy beléptünk a Red Bull boxába, egyszerre kíváncsi tekintetek kezdtek el fürkészni. A másik dolog, amit utálok, ha néznek.
- Sziasztok skacok! Ő itt Angel, Fernando unokatestvére.
- Szia Angel! – köszöntek kórusban.
- Sziasztok! – köszöntem vissza egy mosoly kíséretében.
Megláttam Heikkit és elment a kedvem.
- Ang, mi a baj? – kérdezte Seb, miközben tekintetével kíváncsian fürkészett,
- Csak… eszembe jutott valami.
- Mi?
- Nem fontos.
- Nekem igenis fontos. Mondd el, kérlek!
- Hiányzik Tommi! – morogtam az orrom alatt.
- Tessék? Nem hallottam.
- Hiányzik Tommi. – súgtam Seb fülébe elhaló hangon, a sírás közelében járva.
- Jaj. Tommi döntött így, nem én. Tudod, nekem is hiányzik, de nem tudok vele mit csinálni.
Könnyek gyűltek a szemembe.
- Kérlek, ne sírj!
- Ne haragudj Seb, csak..
- Igen?
- Sokat jelentett nekem Tommi. Persze nem ismertem meg semmi, de láttam, hogy mennyire jól érzitek magatokat együtt és láttam rajta, hogy tényleg szívből csinál mindent, amit érted tesz. Nem csak az
edződ volt, hanem a barátod is.
- Igen, ezt jól látod. De hát…ilyen az élet.
- Azért tartjátok a kapcsolatot?
- Persze. Ha akarod, valamikor bemutatlak majd neki.
- Még csak most találkoztunk harmadszorra. Ne siessünk ennyire előre. Lehet, hogy holnap már ősi ellenségek leszünk.
- Azt kétlem. – vigyorgott. Vajon tud valamit, amit én nem?
- Jól van Romeo, munkára fel! – szólt rá Heikki.
Nem láttatok még embert elpirulni, amíg nem láttátok Sebet vörös fejjel és égő fülekkel. Nagyon édes volt.
- Angel, ülj csak le nyugodtan. :)
- Köszi, Heikki. :)
Nem tudom mennyi ideig ülhettem a boxban szótlanul, de nagyon unatkoztam már. Éppen elkezdődött a pilóta parádé, amikor Heikki odajött hozzám.
- Hogy érzed magad itt nálunk?
- Még szokatlan, hogy itt vagyok és bevallom, kicsit unatkozom is, de amúgy jól.
- Nem tudom, hogy tudod-e, de tetszel Sebnek.
- Tényleg?
- Észre se vetted? Jó, persze nem találkoztatok gyakran, így nem is ismerheted személyesen - mert gondolom, sokat olvasol róla, ha ennyire bejön neked - de hidd el, hogy így van. Szerinted miért pirult el
ennyire?
- Na, álljunk csak meg! Mi van? Hogy Seb bejön nekem? Te miről beszélsz?
- Jaj Angel, ne tagadd már, már abban a pillanatban láttam rajtad, amikor először láttalak.
- Akkor rosszul látod. Szóval azt mondod, hogy bejövök Sebnek?
- Miért érdekel?
- Mert elkezdted mondani, hogy bejövök Sebnek, emlékszel?
- Ja, igen, persze. Hidd el, hogy így van. Csak ez még neki is nagyon új, ahogy neked is, még ha eddig is pontosan tudtad, hogy kivel állsz szemben, de személyesen nem ismerted.
- Tegnap nem voltál ott a partyn?
- Az elején, amikor elmondta Seb a köszöntőt, akkor még igen, csak tudod korán fekvő vagyok. Sebnek meg muszáj volt maradnia, hiszen Ő volt a házi gazda. Mindenkit meghívott, aki számított.
- Akkor én mit kerestem ott?
- Hadd ne kelljen elmondanom!
- Kérlek!
- Na, jó. Szóval, Seb, amikor először meglátott, már akkor is tetszettél neki, csak aztán nagyon eltűntél. De aztán jött a német nagydíj és pont Seben volt a sor, hogy partyt szervezzen. Tudod itt ez egy
szokás, hogy a német srácok partyt szerveznek minden német nagydíjon, szombaton, a futam előtti este és most Seben volt a sor. És gondolta téged is elhív, mert ugye bejöttél neki anno és remélte, hogy talán
eljössz és rájön majd, hogy tényleg bejössz-e neki, vagy csak hirtelen fellángolás volt úgymond. Nekem úgy tűnik, hogy az első.
Ledöbbentem. Erre nem tudtam mit reagálni. Közben Sebastian is visszatért.
- Heikki, ne tömd tele ostobasággal Angel fejét!
- Én csak tényeket közöltem vele, ne aggódj!
- Nem aggódom, csupán nem akarom, hogy fej vesztve meneküljön ki a Red Bull boxból.
- Elment?
- Nem.
- Na, látod. De most magatokra is hagylak titeket.
- Nem mondott neked semmi olyat, amivel megbántott volna? Tudod…ami a szívén az a száján. - kérdezte Seb.
- Nem, nem, nem, dehogy. - válaszoltam.
- Akkor rendben. De most ha nem haragszol mennem kell vissza dolgozni.
- Semmi gond, ez a munkád.
Ezek után már senki nem jött oda beszélgetni, jó pár órányi tömör unalom várt rám. Jó, persze ott volt a futam, csak…valahogy most inkább beszélgettem volna. Az utolsó körökben összeszorított ujjakkal szorítottam azért, hogy Sebbel ne történjen semmi és nyerje meg a futamot. És így is lett. Örömömben ugrálni tudtam volna, de tudtam, hogy hol vagyok, ezért nem tettem.
- Még fél óra és újra láthatod a hercegedet. – közölte velem egy ismerős férfihang.
- Gawin..
- Találkoztunk már?
- Nem hiszem, de tudom, hogy te Markhoz tartozol.
- Jól tudod.
- Miért jön mindenki ezzel a dumával?
- Milyen dumával?
- Azzal, hogy tetszik nekem Seb.
- Tudod drága, te az a tipikus lány vagy, akin ez nagyon meglátszik. De ne aggódj, ennek Seb csak örül, főleg, hogy te is bejössz neki. – kacsintott rám.
- Miért biztos mindenki abban, hogy bejövök a „nagy” Sebastian Vettelnek?
- 1: Mert látszik rajta. 2: Mert mondta.
- Mondta? Seb mindenkivel megosztja a magánéletét?
- Dehogy. Csak tegnap mesélte Heikkinek, hogy mit tervez én meg véletlenül meghallottam, de amúgy rajtunk kívül nem tudja senki, nyugi. – eleresztett egy mosolyt. Aranyos volt. A szívemig hatolt.
Sebastian végre visszaérkezett a csapathoz ünnepelni. Gratuláltam Sebnek és indultam volna vissza Fernandohoz, de Ő nem engedte.
- Hová mész? – kérdezte
- Vissza Fernandohoz. Pakolunk és megyünk Spanyolországba.
- Addig nem mehetsz el, amíg nem készül el a csapatkép.
- Már ne haragudj Seb, de ehhez nekem mi közöm van?
- Csak annyi, hogy te is rajta leszel.
- Tessék?
- Ott fogsz ülni mellettem.
- És holnap meg azt mondod az újságoknak, hogy a barátnőd vagyok?
- Talán.
- Talán? Micsoda? Bocs, de én ebbe nem akarok belefolyni.
- De hát már belefolytál 2 éve Fernando által, vagy nem?
- Tudod Sebastian, Fernando mellett sikerült a háttérben maradnom, hiszen csak az unokatestvére vagyok, Dasha szerencsére ott volt, hogy a háttérbe szorítson. Előtte pedig Raqu töltötte be ugyanezt a
posztot.
- Akkor most kénytelen leszel változtatni ezen. – kézen fogott és húzott maga után. Hiába ellenkeztem, Ő volt az erősebb.
Mielőtt észbe kaphattam volna, leültetett, átkarolt és belemosolygott a kamerákba. Na szép..
- Most már elmehetek?
- Menj csak. Jövő héten találkozunk. – küldött még felém egy vigyort, mielőtt hátat fordítottam neki.
Fernando már csak rám várt a boxban, hogy induljuk.
- Bocs, hogy késtem. Seb alig akart elengedni.
- Meg tudom érteni. Én se engednélek el, ha nem az unokatesóm lennél.
- Fernando!
- Komolyan. Tegnap nagyon jól néztél ki abban a ruhában. Büszke vagyok rád.
- Köszönöm. Indulhatunk?
- Persze, persze, induljunk..