19. rész - Rosszul vagyok!

-          Szia, tesó! – szóltam bele.

-          Szia! Jó hírem vannak – a hangja nyugodt volt. – Niconak semmi más baja nincsen és már látogatható.

-          Szuper! – fujtam ki a levegőt. Nem is vettem észre, hogy visszatartottam. – Nemsokára ott leszünk Tommival.

-          Figyelj, Ang! Lemondtátok már a bulit?

-          Még nem, de most majd szólok a többieknek.

-          Beszéltem Nicoval. Nincs túl fényesen, de azt mondta, hogy nyugodtan tartsátok meg. Seb érdekében. Ahhoz Ő nem kell, hogy „bulizzatok”.

-          Biztos vagy benne?

-          Ha én nem is, de Nico igen. Ő nem kell hozzá, csak Seb és a haverjai. Tudod, hogy Ő nem valami nagy barátok.

-          Persze, persze, de attől még Ő a barátom.

-          Tudom, de ha most ez meglesz, akkor nem kell össze-vissza rakosgatni az időpontokat.

-          Oké, akkor szólok a többieknek, hogy minden úgy lesz, ahogy eredetileg terveztük.

-          Helyes. Aztán majd írj egy SMS-t, ha már Sebbel vagy!

-          Oké, meglesz.

-          Szia, tesó!

-          Szia, Jer!

Átmentem a szomszédos boxokba, szólni a többieknek, vagy legalábbis a barátnőiknek, hogy minden marad a régi, maximum kicsit később kezdjük el a futam csúszása miatt. Amikor Seb boxához értem, éppen akkor készítették a csapatfotót. Ez előidézett bennem egy kellemetlen emléket. Na mindegy, már elmúlt.

A fotózás után mentem oda Sebhez.

-          Szia!

-          Szia! Hát te?

-          Kérnem kell tőled egy szívességet.

-          Hallgatlak!

-          Nico balesete miatt nincs kivel visszamennem a szállásra. Senki nem tud elvinni. Arra  godoltam, hogy mivel te is ugyanott szálltál meg, ezért elvihetnél. Persze csak ha nem gond.

-          Nem probléma – mosolyodott el. – Szívesen elviszlek. 5 perc múlva indulunk.

-          Oké, akkor még gyorsan visszamegyek a táskámért.

-          Oké, de siess!

Gyorsan visszasiettem a Force India boxába. Tommival közöltem, hogy félig már bevált a terv. Azt mondta, hogy Ő is gyorsan elindul.

-          Remélem, hogy előbb odaérsz, mint mi.

-          Csináld azt, hogy amikor már majdnem odaértek a hotelhez, akkor legyél rosszul! Tuti, hogy akkor előbb odaérek, mint ti.

-          Rendben.

Felkaptam a táskámat és visszaindultam a Red Bull boxába. Seb már várt rám. Jó kedve volt, noha Őt is aggasztotta Nico balesete.

*

Útközben mindketten hallgattunk. A rádióban éppen egy Nicole Scherzinger szám szólt. Gyorsan pötyögtem a telefonom egy SMS-t Jeremynek: „Itt vagyok Sebbel az autóban.” Jött is rá a válasz fél perccel később: „Oké. Ne ronts el semmit!”

-          Hogy van Nico? – szólalt meg hirtelen Seb. Úgy megijedtem, hogy majdnem elejtettem a telefont.  – Tudsz már róla valamit?

-          Igen. Agyrázkódása van és eltört az orra.

-          Hát… lehetne nagyobb baja is.

-          Igen, szerencséje volt.

-          Majd mondd meg neki, hogy jobbulást!

-          Oké, majd átadom neki.

Már majdnem odaértünk a szállodához. Kezdhetem a műsort.

-          Áúúúú!

-          Mi a baj?

-          A hasam…nagyon fáj…

-          Mitől?

-          Nem tudom. Még sosem fájt ennyire. Lehet, hogy vakbél…

-          Jobb lesz, ha beviszlek a kórházba.

-          De kérlek, siess!

-          Forma-1-es pilóta vagyok. A gyorsaság a specialitásom.

Seb ügyesen manőverezett az út szélén parkoló autók és a gyalogosok között is. Tényleg nagyon gyors volt. Igaz, majdnem elsodort egy út szélén álló motort, de attól még pirospont, amiért ilyen klasszul érzékel mindent ekkora sebességnél.

Amikor beértünk a kórházba, az a nővér fogadott mindket, aki bele van esve Jeremybe. Biztosan Jer szólt neki, hogy fogadjon minket. Imádlak, tesó! A nővérke felkísért minket Nico szobája elé, közben jelezte, hogy minden oké, mindeki megérkezett. Seb az ölében vitt, nagyon édes volt, hogy így aggódott értem. Pedig menni még akkor is tudtam volna, ha tényleg nagyon fáj a hasam.

-          Itt várják meg a doktor urat! Nemsokára meg fog érkezni. – mondta a nővér.

 Seb lenyomta az ajtó kilincsét, aztán belépett velem a szobába…  

18. fejezet - A baleset

Egy hatalmas baleset. Nico a falban. A szívem egyszerre felugrott a torkomba, éreztem a kitörni készülő könnyeket. Tommi óvatosan a vállamra helyezte a kezét és úgy suttogta a fülembe:

-          Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!

Egy hang nem jött ki a torkomon. Folyamatosan, pislogás nélkül bámultam a tévét, amiben éppen azt mutatták, hogy Nico mozdulatlanul ül az autóban. Aztán azt láthattuk, hogy a Medical Car már úton van. Féltem. Rettenetesen. Seb partija teljesen kiment a fejemből.

-          Tudnom kell, hogy mi van vele! – szólaltam meg hirtelen.

-          Ha az orvos megvizsgálja, akkor majd biztosan többet fogunk tudni. Hidd el, hogy a csapatnak fognak először szólni! – a kezét továbbra is a vállamon pihentette.

Az orvos megérkezett és vele együtt egy mentő is. Mivel nem tudták még, hogy mi Nico baja, ezért óvatosan vették ki az autóból. Persze a futamot leintették. Valószínűleg a többi pilótát is megrázták a történtek. Ekkor megismételtek egy rádióbeszélgetést. Sebét a mérnökével:

„Sebastian, nemsokára leintik a futamot!”

„Miért? Mi történt?”

„Hülkenberg a falban! Ismétlem, Hülkenberg a falban!”

„Te jó ég!”

Nos, Sebet biztosan megrázták a történtek. A hangja elég zaklatott volt.

-          Srácok! – jött be a főnök. – Úgy tűnik, hogy Niconak agyrázkódása lett és eltört az orra. Amikor a falnak csapódott, elveszítette az eszméletét, azért nem mozdult. De most már eszméleténél van. Bent tartják pár napra megfigyelésre a kórházban.

-          Mikor mehetünk majd be hozzá? – kérdeztem.

-          Szerintem futam után már beengednek hozzá.

-          Futam után? Szerinted folytatják még ezek a után a futamot?

-          Van rá esély. Emlékszel? Massa balesete után is folytatták az időmérőt.

-          Igazad van.

-          Elhiszem, hogy aggódsz, de ennyire nem kell! Nico rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok – mosolygott.

-          Mennyire súlyos? Mármint az agyrázkódása.

-          Hát… - vakarta meg a fejét. – Azt mondták, hogy eléggé. De csak agyrázkódása van. Nagyobb baja is lehetett volna. Persze azért még elvégeznek rajta pár vizsgálatot a biztonság kedvéért.

Már megint megnémultam az ijedtségtől. Tommi próbált némán megnyugtatni, de még akkor sem ment volna neki, ha beszél. Közben Nico főnöke visszament a helyére, én meg egyedül maradtam a kínlódásommal. Vagyis Tommival, de az jelen helyzetben majdnem olyan, mintha egyedül lennék.

Közben kiírták a képernyőre, hogy a futamot újraindítják 14:30-kor. Na remek. Legalább nem kell itt aludnunk. Alig vártam már, hogy véget érjen. Nico mellettem akartam már lenni. Megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Az egyetlen bátyám neve állt rajta. Jeremyé.

-          Szia!

-          Szia! Minden rendben veled? Láttam mi történt Nicoval? Ő hogy van? Lehet már tudni róla valamit?

-          Nem, semmi nincs rendben… Félek.

-          Ennyire súlyos? Agyrázkódás, a durvább fajtából és orrtörés.

-          Orrtörés? Azt hogy?

-          Fogalmam sincs. Csak ennyit tudok. Meg annyit, hogy futam után talán már benézhetek hozzá.

-          Akkor gondolom a délutáni dolog elmarad.

-          Igen. Le is kellene mondanom mindenkit. Bár talán sejtik, hogy így most nincs kedvem semmihez.

-          Nem tudod, ide hozzák Nicot?

-          Fogalmam sincs. De remélem. Jaj! Azt se tudom, hogy hová viszik be! Így hogy fogom meglátogatni?

-          Majd megkérdezel valakit, aki tudja. És Ang?

-          Igen?

-          Nyugodj meg! Ez szinte semmi, ami történt vele. Csak jussak eszedbe én. Törött kéz és láb.

-          Brr…még ez is. Ne is emlékeztess rá! Ja, azt még nem is mondtam, hogy még kivizsgálják. Mi van, ha még találnak valami mást is? Mi van, ha nagyobb baja van?

-          Nem lesz semmi baja, biztos vagyok benne.

-          Te miért kezeled ilyen lazán, amikor a legjobb haverod?

-          Nem kezelem lazán, én is ideges vagyok, csak nem mutatom ki. Azzal nem oldok meg semmit, ha ráragasztom másokra is az idegességet.

-          Amint megtudom, hogy hová viszik, hívlak.

-          Rendben. Ha pedig én tudom meg, hogy itt van, akkor én hívlak.

-          Megegyeztünk. Nemsokára megyünk hozzád is! Szia, tesó!

-          Szia, hugi! És nyugalom! Minden rendben lesz.

A futam közben újraindult, Seb fantasztikusan összeszedte magát, már a második helyért küzdött. Most jól jönne tőle egy futamgyőzelem. Talán egy kicsit jobban érezném magam.

-          Bocs, hogy iderángattalak! – kértem bocsánatot Tommitól.

-          Semmi baj, legalább megismertelek. Azért megtartod majd máskor Sebnek a bulit?

-          Persze. Arra is eljössz majd? Remélem, hogy akkor nem jön semmi közbe.

-          Persze, hogy eljövök. Csak majd szólj időben!

-          Meglesz.

Kimentem a főnökhöz megkérdezni, hogy tudja-e, melyik kórházba vitték. Természetesen tudta. És Jeremy is, mert éppen akkor csörrent meg a telefonom, amikor visszaértem a boxba.

-          Igen, tudom, hogy ott van – szóltam bele.

-          Remek, akkor potyára hívtalak fel.

-          Nem egészen. Nem tudsz róla valamit.

-          Hát… De igen. Tudod, itt van nekem a nővérke.

-          Igen, persze. Na, mi a helyzet vele?

-          A mellettem lévő szobát fogja kapni.

-          Ennyi?

-          Igen. Bocs, de még nem ért ide, csak a nővértől tudom, hogy idehozzák. Ígérem, ha megtudok még valamit, akkor majd hívlak.

-          Oké. Szia!

-          Szia!

Hát… legalább már tudom, hogy nem kell messzire mennem Jeremytől, hogy láthassam Nicot. Ez is valami, nem igaz?

Fél 5 is elmúlt már, amikor véget ért a futam. Seb nyert, Hamilton lett a második, Button pedig a harmadik. Szuper kis dobogó! Kár, hogy most nem tudok ennek nagyon örülni. Na, majd visszanézem felvételről és akkor örülni fogok!

A telefonom végre megcsörrent és izgatottan vettem fel, hiszen végre megtudhattam, hogy mi a helyzet Nicoval…

17. fejezet - Vasárnap

Sziasztok! Ma hoztam még egy részt. Ez nem lett olyan eseménydús, de azért remélem, hogy tetszeni fog. Örülnék, ha kommentelnétek. :) Jó szórakozást hozzá! :) 

Vasárnap. A futam napja. Na meg persze Seb meglepetésbulijának is a napja. Korán ébredtem fel. Jeremy még aludt, ezért halkan felkeltem, visszavettem a tegnapi ruháimat (kicsit büdösek voltak, jajj) és beágyaztam. Megnéztem a telefonomat, amin volt egy SMS. Nico írt, hogy Fél 10-re itt van értem. Még csak nyolc óra volt, de képtelen voltam visszaaludni. Biztosan a nagy izgalom miatt. Lementem inkább a büfébe és vettem egy bögre forrócsokit és két csokis croissant. Gyorsan megreggeliztem, közben fejben még egyszer átfuttattam a mai tervet. Rosszulétre hivatkozva kell Sebbel behozatnom magam a kórházba. Na jó, először azt kell elérnem, hogy visszavigyen a szállodához. Remélem, hogy nem fogom elszúrni.

Reggeli után visszamentem Jeremyhez. Már ébren volt.

-          Jó reggelt! Merre jártál?

-          Jó reggelt Jer! Lementem a büfébe reggelizni. Hozzak neked valami?

-          Kösz, nem kell, kapok reggelit.

-          És az a reggeli ehető is?

-          Hát, úgy ahogy, de nekem megfelel.

-          Hát jó, te tudod. De ha kell valami szólj, amíg itt vagyok!

-          Rendben.

Csendben üldögéltünk egy jó darabig a kórteremben, amikor egyszercsak bejött a tegnapi nővérke, kezében egy tálca, Jeremy reggelijével.

-          Jó ét vágyat! – tette le a tálcát Jeremy ölébe, majd mosolyogva távozott.

-          Be jössz neki. Nem is kicsit – világítottam rá.

-          Tudom. Nézd, hozott nekem csokit.

-          Na ja, meg a telefonszámát.

És tényleg. A csoki alatt egy fehér cetlin, gyöngy betűkkel egy név és egy telefonszám állt.

-          Pedig még majdnem egy hétig itt leszek.

-          Szerintem azt Ő nem tudja és nem akart lemaradni az alkalomról, hogy odaadhassa a számát.

-          Öhm, oké. Felhívod majd?

-          Nem tudom. Nem bírom a kórházas dolgozókat. Nem tudom miért.

-          Jó, hát ezt akkor rád bízom.

Nico pontban fél tízkor már itt volt. Elköszöntünk Nicotól aztán kiindultunk a pályára. Persze hatalmas dugó alakult ki, így késésben voltunk.

-          Szóval megvan a terved mára?

-          Hát persze… Tommi segített kitalálni egy sztorit.

-          Szuper. Én próbálok a futam után gyorsan visszajönni és lelépni Tommival mielőtt Seb elmenne. Te meg akkor menj át gyorsan a Red Bullhoz. Ha Seb dobogón végez, akkor szerencsénk van. Ha nem, akkor futam után gyorsan sprintelj át Sebhez!

-          Meglesz. És mi van, ha te végzel dobogón és Seb nem?

-          Most úgy őszintén, látsz rá reális esélyt?

-          5. lettél.

-          Igen, de szerintem szerencsém volt.

-          Nem, marha jól mentél.

-          Oké, de tudod, hogy a versenytempónk gyatra.

-          Igen, tudom.

-          Na látod. Ne aggódj, nem leszek dobogós. Ez 10000%.

1 órába telt mire kiértünk a pályára. Nico főnöke persze megértette a késése okát. Jó fej. Ahogy egyre közeledett a délután, egyre idegesebb lettem. Mindenkit értesítettünk a pontos időpontról és helyől, akit meghívtunk, már csak Sebet kell majd odacsalogatni.

A pilótaparádé ideje alatt is folyton kattogott az agyam. Úgy éreztem, hogy mindjárt felrobban. Tommi persze próbált megnyugtatni.

-          Attól még, hogy idegeskedsz, nem lesz jobb. Ugye tudod?

-          Persze, hogy tudom.

-          Akkor nyugodj meg! Ha laza vagy, akkor Seb sokkal könnyebben elhiszi, hogy Nico előbb elment és neki kell elvinnie téged.

-          Oké, igyekszem.

Mély levegőket vettem. És bejött, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Amikor Nico visszajött, már csak egy kicsit voltam izgatott.

-          Ezt meg hogy csináltad?

-          Fizikoterapeuta voltam. Értem a dolgomat.

Délben elmentem bekapni valamit, de a fiúk inkább a boxban maradtak. Mondjuk én is jobban jártam volna. Valahogy az étel nem az én világom volt. Ezek a küönleges trutyik semmit sem érnek. Bezzeg a jó kis rántotthús és rizs. Na az egy igazi Hungaricum.

Visszaballagtam a Force Indiához. Nico és Tommi éppen beszélgettek. Mosolyogva néztem Őket. Örülök, hogy jól kijönnek.

-          Mi volt az ebéd? – kérdezte Nico mosolyogva.

-          Nem tudom, de nem is akarom tudni. Valami trutymó. Bah.

-          Legközelebb rendelünk neked pizzát, vagy hozunk magunkkal rántott húst és rizst – kacsintott rám.

Egy órakor kezdődött el az újabb felhajtás. Nico lassan elkezdett készülődni, én meg csak bámultam magam elé. Tommi magyarázott nekem valamit, de képtelen volta figyelni rá. Megint rám tört az izgatottság.

2 órakor aztán az izgalom a tetőfokára hágott. Nemcsak a rajt miatt izgultam, hanem a késő délután/este miatt is. A srácok már a felvezető körre indultak. Figyeltem a tévében, ahogy melegítik a gumikat. Amint felálltak a rajthoz, keresztbe tettem az ujjaimat. Szorítottam Nicoért és Sebért is. Amikor kialudtak a lámpák, akkor elindult a futam, aztán…

16. fejezet - Uhh..

Sziasztok! Már elég régen nem hoztam új részt, de most úgy döntöttem, folytatom az írást. Már ha a suli mellett lesz majd rá időm.. Jó olvasást! :)

Pablo volt az, Fernando legjobb barátja. Szerelmes volt belém, de a világ legbunkóbb pasija volt. Eleinte nekem is tetszett, de miután kiismertem, elmúlt a varázs.
- Pablo...ezt én is kérdezhetném tőled.
- Téged kerestelek. Fernando mondta, hogy itt talállak.
- Miért kerestél?
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
- Fernando nem mondta el?
- Mit?
- Azért vagyok itt, mert itt van a barátom.
Ha hallottatok már valakit igazán röhögni,- de röfögősen- úgy röhögött Pablo is.
- Na és ki az? Hülkenberg 3855. szerelője? Vagy Di Restáé?
- Még ők is jobbak lennének nálad.
- Na ki az? - kérdezte lenézően.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam vissza.
- Nyugi Ang! - nyugtatott Tommi.
- Te meg ki vagy? Csak nem te vagy a barátja?
- Nem Angelt kéne azért okolnod, mert nem jött össze veled. Jobb lenne, ha néha magadba néznél!
- Te csak ne üsd bele az orrod! Semmi közöd hozzá!
- Hé, mi folyik itt?
- Á, Nico, éppen azt kérdeztem Angeltől, hogy melyik szerelő a barátja.
- Hízelgő, hogy a szerelőimre gondoltál.
- Szóval takarító.
- Nem egészen.
- Akkor ki?
- Én. - ölelt magához.
- Rossz választás.
- Nálad bárki jobb lehet, de én a legjobbal vagyok.
- Gratulálok. Végülis Ő is német, csak kevésbé sikeres. Nem is értem, hogy miért adtad alább.
- Úgy állítod be, mintha csak a sikere miatt akart volna Seb barátnője lenni - védett meg Nico.
- Mert nem?
- Nem. 2 éve ismerem és hidd el, jobban, mint te.
- 2 éve ismered és csak most jöttetek össze? Lúzer vagy..
- Te vagy a lúzer.. - zengett Seb hangja. - Hagyd már Őket békén. Tőled zeng az egész paddock.
- Én a helyedben meg sem szólalnék. Egy napig nem bírtad megtartani Angelt.
- Ő legalább nem volt bunkó és köztünk meg nem is történt semmi. Azt hiszed nem tudom, hogy szerelmes vagy belém? És nem, nem Fernando mondta el. Hanem a nővéred.
- Cöh...szánalmasok vagytok mind - ordított. - Léptem, lúzerek. - Végre elment.
- Ne haragudj Seb! - léptem mellé. - Nem akartunk zavarni.
- Semmi baj! - sóhajtott fel. - Jobb ha most megyek. Meg kell beszélnünk a srácokkal a mai napot.
- Várj! Beszélni szeretnék veled.
- Rendben van. Menjünk el sétálni!
- Nico, mindjárt jövök.
- Rendben.
Sebbel elmentünk sétálni a paddockba.
- Miről szeretnél velem beszélni?
- Azzal kezdeném, hogy ne is törődj Pabloval. Ő mindig, mindenkivel bunkó. Kivétel Fernandoval.
- Pabló véleménye nem érdekel. Csak az zavar, amit mondott.
- Seb! Te nagyszerű srác vagy és megérdemled, hogy boldog légy. Csak nem velem, hanem egy másik lánnyal. Megölelhetlek?
- Persze.
Ahogy megöleltem, Seb kicsit nyugodtabb lett.
- Köszönöm.
- Barátok vagyunk, ez alap, Seb. De most menjünk vissza és nézzétek meg az adatokat a csapatoddal. Még találkozunk. - mosolyogtam rá.
Valahogy biztos voltam benne, hogy az ölelésünket megörökítették. De nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy Sebet megnyugtassam.
****************************************
- Ang, minden rendben?
- Persze, Nico. Csak feltűnt Pablo és elkezdett bunkózni, szokás szerint. Nem értem, hogy miért így kell udvarolnia.
- Ne is törődj vele! Nem éri meg.
- Sajnálom, amit Pablo mondott neked. Pontosabba rólad.
- Semmi baj - ölelt magához. - Én nem törödök vele. De sajnos most dolgom van.
- Nem gond. Elleszek Tommival. Ugye nem látta meg Seb?
- Nem tudom. Ezt tőle kell megkérdezned. Vigyázz magadra és ne kerülj bajba! - csókolt meg.
- Te se! - nevettem.
****************************************
Tommival elvoltunk egészen este 10-ig. Nagyon jó fej és kedves, ráadásul jószívű is. Igen, ezeket mind egy nap alatt sikerült megállapítanom.
- Ugye Seb nem látott meg?
- Nem, de ez csak a csodának köszönhető. Amint észrevettem, elbújtam.
- Huh..hála az égnek. Remélem, lassan már indulunk! 10 óra van.
- Talán.
10 perccel később Nico is felbukkant.
- Van egy rossz hírem. Még minimum 45 percet kell várnotok.
- Hát jó..talán annyit még kibírunk. Lehet, hogy Jeremy már aludni fog, amikor megyünk hozzá.
- Megeshet. Biztos hogy bemenjünk hozzá?
- Igen, mindenképpen.
- Rendben van.
- Akkor még 45 perc.
- Azt már féllábon is kibírjuk.
- Álmos vagyok, Tommi.
- Semmi baj. Aludj csak nyugodtan, majd ölben elviszünk. És mi előtt még megkérdeznéd: Igen, elbírunk. :)
- Jól van. Oké. - vigyorogtam.
*****************************************
45 perccel később már az autóban ültünk és siettünk a kórházba. Alig vártam már, hogy láthassam Jeremyt. Érdekes lesz Tommit bemutatni neki.
*****************************************
20 perccel később már Jeremy szobájának bejáratánál álltunk.
- Ti várjatok itt kint, először megmondom Jerremynek, hogy valakit be szeretnék neki mutatni.
- Ahogy akarod. - válaszolta Tommi.
Benyitottam. Jer még ébren volt.
- Szia, Ang! - köszönt rám elhaló hangon.
- Szia, Jer! Még ébren vagy?
- Igen, titeket vártalak.
- Nem kellett volna.
- De kellett volna. Látni akartalak még egyszer.
- De holnap is láthattál volna.
- De én ma is látni akartalak.
- Aranyos vagy, de most már pihenned kell.
- Tudom. Nico?
- Van még egy kis erőd?
- Igen, van.
- Fiúk, most már bejöhettek! - hívtam be Őket. - Jeremy, bemutatom neked Tommit! Tommi, Ő itt Jeremy, a testvérem.
- Nagyon örülök, Jeremy! Angel már sokat mesélt rólad!
- Remélem azért nem mindent. - nyomott el egy hatalmas ásítást.
- Nem hiszem, hogy mindent elmondott, ne aggódj!
- Jobb lesz, ha most megyünk. Pihenned kell.
- Maradj itt, kérlek! Csak még egy kicsit.
- Rendben. - ültem az ágya szélére.
- Itt maradhatsz vele, ha akarsz. De nekem pihennem kellene.
- Tudom, Nico, de akkor egyedül leszel.
- Nem baj. Most fontosabb, hogy Jeremy rendbe jöjjön.
- Reggel bejössz értem?
- Persze.
- Akkor itt maradok. Tommi, holnap velünk jössz be?
- Igen, valószínű.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Sziasztok!
- Szia! - köszöntek kórusban.
Szegény Jeremy egész nap egyedül volt. Nem lehetett kellemes.
- Köszönöm, hogy itt maradtál.
- Alap, tesó.
Szóltam az egyik nővérnek, hogy ma a kórházban alszom, Ő pedig hozatott be egy ágyat és megágyazott nekem. Jeremy mondta, hogy egész nap körülötte legyeskedett.
- Úgy tűnik, hogy van egy hódolód - szekáltam.
- Hagyjál!
- Szerintem aranyos pár lennétek.
- Ang! - mordult rám. - Hagyjál! - mondta vicceskedve.
- Jól van na! Hogy érzed magad?
- Jól, bár eddig se fájt semmim. Telenyomtak érzéstelenitővel - hajtotta le a fejét.
- Én nem engedném magam. Inkább szenvednék.
- Tudom - mosolyodott el. - Bocs, fáradt vagyok.
- Semmi gond! Én is már majdnem elaludtam a boxban.
- Jó éjt, hugi!
- Jó éjt bratyó!
Nagyon izgultam a holnap miatt, hisz mégiscsak Sebről van szó. Remélem, hogy örülni fog a meglepetésemnek, már ha sikerül a kórházba csalnom. Na jó, csak megoldom, valahogy.

15. fejezet - Ice :)

- Én nem hívtam ide senkit..itt valami tévedésről lehet szó.
- Hát az már nem az én gondom uncsitesó, de lehetőleg siess, ne várakoztasd meg a vendégedet!
- Megyek már..Nico, mindjárt jövök.
- Rendben van, én itt leszek.
- Csak falnak ne menj!
- Nem fogok. - nevetett.
Úgy rohantam át a Force Indiától a Ferrari boxáig. El nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az, akit én hívtam ide és még csak nem is tudok róla.
Dasha a földön ült, arcát a tenyerébe temette. Biztosan sírt.
- Dasha, mi a baj?
- Itt van, nem akarom látni.
- De ki? Ki van itt?
- Hát én. - szólalt meg egy mély, ugyanakkor ismerős férfi hang. Lassan megfordultam és egy magas srácot láttam magam előtt szőke hajjal és kék szemekkel. Jól ismertem ezt az arcot. - Szia Angel! Azt hallottam,
hogy már nagyon szeretnél megismerni!
- Szia! - kicsit meglepődtem. - Azt hittem, hogy csak holnap jössz.
- Összebeszéltünk Nicoval, mert tudtuk, hogy nagyon szeretnéd megismerni Tommit. - hallottam a hátam mögül Fernando hangját.
- És te képes voltál ezért eljönni?
- Igen, kíváncsi voltam arra, hogy ki szeretne ennyire megismerni. - mosolygott.
- Mondd csak, nem hiányzik Seb?
- Hiányozni hiányzik, de most sokkal nyugodtabb az életem és végre otthon vagyok.
- Meg tudlak érteni, van hogy nekem is nagyon hiányoznak a szüleim. 2 éve folyamatosan úton vagyok, így nem nagyon látom őket.
- Sajnálom, ami a testvéreddel történt. Remélem, hogy hamar felépül.
- Köszönöm. Szerencsére csak a karja és a keze tört el. Na jó, ez nem olyan nagy szerencse, de jobb mintha a feje sérült volna meg, vagy belső vérzése lett volna.
- Hát igen, nagy szerencséje volt. Van kedved sétálni?
- Igen, van.
Az időmérőig még volt 1 óra, addig sétálgattunk kicsit a paddockban. Tommi valóban nagyon érdekes személyiség volt. Csendes volt, de ugyanakkor beszélni is szeretett, főleg olyan dolgokról, amiket szeret.
- Szóval pár napja tudtad meg, hogy van egy bátyád?
- Igen, anyuék eddig nem mondták meg. Ebben csak az a vicces, hogy nekem megtetszett Jeremy.
- Micsoda? Komolyan?
- Tudod milyen jóképű?
- Még nem láttam, bár férfi szemmel kicsit másképp nézném, mint te.
- Az egészben az a vicc, hogy kiskoromban vele játszottam. Mindig Ő védett meg.
- Ez valóban nagyon érdekes. Nagyon szeretheted Őt.
- Ezt miből gondolod?
- Ahogyan beszélsz róla..tele van szeretettel a hangod.
- Igen, tényleg nagyon szeretem Őt. De Nicot is.
- És Nicoval hogy jöttél össze?
- Ez egy másik vicces történet. Nico volt a legjobb barátom. Mindig mindenben támogatott. Neki elmertem mondani, hogy tetszik Seb.
- Tetszik Seb?
- Tetszett. Csinált egy hülyeséget, amiért megharagudtam rá. Bocsánatot kért, meg is bocsájtottam neki, de akkor már Nicoval jártam.
- Szóval azért szervezel neki partit, hogy jobb kedvre derítsd?
- Igen. Mondjuk talán azért is, mert lelkiismeret furdalásom van miatta.
- Nem te tehetsz róla, hogy Nicot szereted. Na de még mindig nem mondtad el, hogy hogyan jöttetek vele össze?
- Nála voltunk és elmondta, hogy szeret, aztán én is neki. Eddig észre sem vettem, hogy mit érez.
- Persze, hogy nem, hiszen Sebbel voltál elfoglalva.
- Olyannyira, hogy észre sem vettem, hogy igazából őt szeretem.
- A sors néha furcsa lapokat oszt nekünk.
- Igen, ez igaz. Lehet hozzád egy kérésem?
- Persze, még kettő is. - mosolygott.
- Csak egy van. - mosolyogtam vissza. - Eljönnél velünk ma Jeremyhez? Szeretném, ha megismernéd.
- Persze. De ébren lesz még?
- Tudja, hogy megyünk hozzá. Hol szálltál meg?
- Ott ahol ti. Majdnem a mellettetek lévő szobában.
- Remek. Lassan vissza kéne mennünk nem.
- De, igen.
- Hol leszel?
- A Red Bullhoz most semmiképp nem mehetek, hiszen ha Seb meglát, oda a meglepetés. Nálatok legyek, vagy Fernandonál?
- Legyél nálunk, akkor tudunk még beszélgetni!
- Rendben van.
- Áá, ott jön Seb! Bújjunk el!
Szerencsére Sebet annyira lekötötte valami, hogy ha az órra előtt húztunk volna el, akkor sem vett volna észre.
- Mi ütött ebbe a srácba? Olyan letörtnek látszik.
- Remélem, hogy nem miattam.
- Hát..reméljük..

*

2 óra van. Kezdődik az időmérő edzés. Remélem, hogy Nico ezúttal nem töri össze magát, mert elég volt már mára ennyi izgalom. Azért abban is reménykedem, hogy Nico benne lesz az első 10-ben. Ez talán nem
olyan nagy kérés.
- Min gondolkozol? - tanulmányozott érdeklődve Tommi.
- Azon, hogy remélem, hogy ma nem lesz részem több izgalomban, mert mára már untig elég volt.
- Meg tudlak érteni. De itt még van valami. Mi az, ami ennyire nyomaszt?
- Talán Seb, nem tudom pontosan.
- Mit nem lehet ezen nem tudni?
- Nem tudom.
- Ejj, te lány.
Nico végre elindult a boxból, hogy megtegye a felvezető, majd az első mért körét. Egész jó időt ment. A tekintetem hirtelen a tabella tetejére ugrott. Seb volt az élen űridővel, de aztán jött Hamilton és Ő ment egy
mégjobb időt. A Q1-ben más említésre méltó nem is történt. A szokásos 6 kis csapat pilótái és a Torro Rossotól Ricciardo esett. A Q2-ben történt valami Sebbel, mert épp hogy bejutott a Q2-ben, Nico viszont szárnyalt.
A Q3 hozta az igazi meglepetést. A pole-t  Webber szerezte meg, seb a 8. helyről fog indulni holnap, Nico pedig az 5-ről.
- Büszke vagyok rád! - ugrottam a nyakába miután kimászott az autóból és levette a sisakját.
- Szeretlek! - morogta a hajamba.
- Én is szeretlek, Nico! Meddig kell ma bent maradnod?
- Sokáig, sajnos.. de most itt van Tommi. Vele ellesztek.
- Nem tudod, hoyg mi történt Sebbel?
- Hát..azt nem tudom, de nagyon maga alatt volt, amikor utoljára láttam. Mindjárt jövök.
- Rendben.
Ajj, szegény Seb..
- Min gondolkozol?
- Mondd csak, Tommi, neked muszáj mindig mindent tudni?
- Nem, csak látom, hogy nagyon nyomaszt és gondoltam jobb, ha inkább elmondod valakinek. Akkor általában jobb szokott lenni. De ha nem akarod elmondani, akkor nem kell.
- Bocsi, csak ideges vagyok Seb miatt.
- Semmi baj, meg tudlak érteni. De nyugodj meg, minden rendbe fog jönni.
- Remélem.
- Biztos vagyok benne. - mosolygott. - Jól ismerem Sebet.
- Tudom. És milyen az, amikor Seb odavan valakiért?
- Nagyon zavart. De akkor is az, ha bántja valami. Akkor nem őszinte a mosolya.
- Ismerem azt a mosolyt én is, de nem szeretem, mert tudom, hogy akkor nincs jó kedve.
- Tudod már, hogy hogyan fogod a kórházba csalni?
- Őőő..nem tudom...de sietnem kell, mielőtt még lelép.
- Hát igen..tényleg sietned kell. Adjak tippet?
- Az jó lenne, köszönöm.
- Ha szerencséd van, akkor dobogón végez és átmehetsz neki gratulálni.
- Az nem lenne kicsit gyanús?
- Hát..mennyire vagytok jóban?
- Barátok vagyunk elvileg, de az eset óta nem nagyon találkoztunk.
- Hmm..akkor csak kérd meg, hogy kísérjen el a kórházba.
- És miért pont Ő?
- Hmm..mondd azt, hogy a többiek már elmentek és csak rá számíthasz.
- De Nico engem nme hagyna itt.
- Nico mondta, hogy menj hozzá, mert neki még van egy nagyon fontos elintéznivalója.
- És az fontosabb neki, mint én?
- Akkor még nem voltál rosszul..
- Szóval tettessem, hogy rosszul vagyok és hogy Nico elment elintézni valamit, Fernando is lelépett már és Sebet akartam megkérni, hogy vigyen vissza a hotelbe, de közben rosszul lettem és így a kórházba kellene vinni.
- Igen.
- Talán bejön. Köszi.
- Örülök, hogy segíthettem.
- Ang, te mit keresel itt? - szólalt meg hátulról egy ismerős hang...

14. fejezet - Érzelmek

- Tényleg tudni szeretnéd?
- Igen.
- Rendben. Amikor megláttalak, akkor ezt gondoltam: "Ejjha, egy igazi Angyal!" Gyönyörűnek láttalak és még mindig annak látlak. Olyan voltál, mintha az álmaimból jöttél volna elő. Álmaim asszonyát láttam magam
előtt. Úgy éreztem, hogy az igazival találkoztam, hogy megtaláltam a másik felemet. Ami igaz is, csak nem ebben az értelemben. Amikor láttam, hogy Nicoval vagy, elszomorodtam. De már kárpótolt az a tudat, hogy a húgom vagy és nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek, Jer. - mosolyogtam rá, erre visszamosolygott.
- És te? Te mit gondoltál rólam?
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy ugyanezt?
- Igen, azt hiszem. De kérem a részleteket!
- Rendben van. A szívem hatalmasat dobbant és azt gondoltam: "Te jó ég! Micsoda jóképű srác! Valahonnan ismerős." Tetszettél, nagyon is. Olyan voltál, mint az álombeli herceg. Megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha te meg én összejönnénk. De tudtam, hogy észnél kell lennem, hiszen nekem itt van Nico. És az, hogy a testvérem vagy kárpótól és megnyugtat, hogy nem is lehetnénk együtt.
- Hű! - ennyi tellett tőle, semmi mást nem bírt mondani. Én sem válaszoltam semmit, csak átöleltem.
- Szöszim!
- Barna hercegem! Azért jobb, ha ezt nem említjük meg Niconak. Még a végén féltékeny lenne.
- Testvérek vagyunk. Miért lenne féltékeny?
- Akkor is pasiból vagy.
- Ráadásul a haverom is.
- Akkor is.
- Hát jó. Ha nem szeretnéd, akkor nem mondom el.
- Köszönöm.
Nico tisztában volt vele, hogy Jeremy a testvérem, de nem hiszem, hogy elfelejtette azt a napot, amikor először találkoztam Jeremyvel Németországban.
- Most nincs senki, aki neked tetszik?
- Nincs..tetszett egy lány régebben, de észre sem vett.
- Az hogy lehet? Tök jóképpű vagy.
- Gondolod ezt te..elfogult vagy.
- Ez nem igaz. Amikor Németországban megláttalak, még nem tudtam, hogy a testvérem vagy.
- Tényleg jóképűnek tartasz?
- Igen, de azért el ne bízd magadat!
- Ne aggódj, nem vagyok az a fajta.

*

Este  10 körül megérkezett hozzánk Nico is. A szabadedzésekből ugyan semmit nem láttam, de Jeremyvel nagyon jól elvoltunk egész nap.
- Szia szőke herceg! - bújtam hozzá.
- Szia, Kicsim! Mi a helyzet?
- Itt rendezzük meg a meglepetés bulit Sebnek. És ma megyek veled vissza a hotelbe.
- Tényleg! Jajj, de jó!
- Igen. Majd holnap reggel jövök vissza úgyis. Apropó... Laurával nem találkoztál?
- Nem. Amióta meglátott minket, azóta elkerül.
- Lemaradtam valamiről? - nézett ránk értetlenül Jeremy.
- Tegnap Laura meglátott minket együtt. Annyira megdöbbent, hogy csak dadogni volt képes. Azóta elkerül. - nevetett Nico.
- Gonosz vagy! - ripakodtam rá.
- Lehet..de csak egy kicsit. - dugta ki a nyelvét.
- Lassan indulnotok kéne. Niconak holnap nehéz napja lesz.
- Igazad van Jeremy. De holnap reggel majd jövök.
- Nem kell. Megleszek én egedül is. Menj csak ki Nicoval a futamra. Majd vasárnap úgyis találkozunk.
- Biztos vagy benne?
- Persze, hugi. Érezd csak jól magad holnap. Nekem úgyis pihennem kell.
- Rendben van. Akkor majd vasárnap találkozunk.
- Jobbulást, haver! Aztán nézd ám holnap az időmérőt!
- Alap. Majd szorítok. Vasárnap meg a futamért.
- Sajnálom, hogy nem sikerült végül helyben nézned a futamot.
- Rá se ránts. Majd legközelebb. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát!
- Jó éjt, barna herceg! - öleltem át.

*

- Mi is volt ez a barna herceges elköszönés?
- Elneveztem barna hercegnek. Ő meg engem szöszinek.
- Hmm..kreatív. De ha nem baj, akkor most aludnék. Holnap nehéz napom lesz. És ezt javaslom neked is.
- Aludnék én, ha nem beszélnél hozzám folyamatosan.
- Miért, talán zavar?
- Nem, csak ha beszélsz hozzám, akkor nem aludni akarok, hanem hallgatni a hangodat.
- Akkor elhallgatok. Jó éjszakát, szerelmem! Szeretlek!
- Szép álmokat, Nico!

*

Másnap reggel fél 10-kor keltünk.
- Te, Nico, nem fogunk elkésni?
- 2 éve jársz ki a futamokra és nem tudod, hogy mikor keltek Fernandoval, ha Mogyoródon van a futam?
- De igen, mi 9-kor szoktunk felkelni.
- Ne aggódj, amióta ide járok mindig fél 10-kor szoktam felkelni és eddig még sosem késtem el.
- Ennek örülök. De belekalkuláltad azt is, hogy én elkészüljek?
- Nem készülsz te annyit.
- Biztos vagy benne?
- 2 éves ismerlek, naná, hogy biztos vagyok benne. Mi az? Mit mosolyogsz?
- Jól ismersz.
- De azért kezdj el készülödni, mert a végén tényleg elkésünk!
- Rendben van.
Kinéztem az ablakon. Már ilyenkor szikrázóan sütött a nap. Szép időnk lesz ma. Egy rövid nadrágot egy atlétát és egy tornacipőt vettem fel. Természetes a pilóta szemüveg sem hiányozhatott a kiegészítők közül, na meg Nico sapija és pulcsija.

- Nagyon jól nézel ki. *-* Gyönyörű vagy.
- Köszönöm.
- Indulhatunk?
- Persze.

*

Háromnegyed 11 volt mire kiértünk a pályára. Na, ennyit arról, hogy nem késünk el.
- Többet nem veled jövök ki a pályára, mert legközelebb elkésünk.
- Legközelebb 9-kor kelünk, ahogy szoktatok. Jó?
- Jó. - csókoltam meg.
- Nico! - kiabált a főnöke. - Egy kicsit csipkedd magad, 10 perc múlva kezdődik a szabadedzés!
- Most mit nevetsz?
- Hogy megijedtél, amikor rád kiáltott a főnök.
- Nem is volt vicces.
- De igen. Édes volt. Na de siessünk, mert tényleg elkésel.

*

És 5, 4, 3, 2, 1, start!
11 óra van, kezdődik a 3. szabadedzés. Nico már az autójában ül, én pedig érte izgulok. Na nem mintha tétje lenne, de azért az időmérő előtt igenis fontos, hogy jó eredményt érjen el.
Nagyon jól teljesített. Szinte végig az 5. helyen állt. Nagyon büszke voltam rá. De a levezető körben történt valami, ami nagyon megijesztett. Nico megcsúszott és a falnak csapódott. Csak remélni tudtam, hogy nem
esett semmi baja. Senki nem szólt semmit, mindenki szaladgált össze-vissza, engem pedig a pánik kerülgetett.
Jeremy, most Nico is...szörnyű. Már éppen sírni kezdtem volna, amikor Paul jött oda hozzám.
- Minden rendben, Ang?
- Persze, csak megijedtem.
- Nyugi, nincs semmi baj. Nicot éppen most vizsgálják meg, nemsokára jön vissza.
- Ez nekem már túl sok..
- Semmi baj..5-10 perc és itt is lesz.
- Remélem..
- Figyelj! Sokunkkal történt már ilyen és nem lett semmi bajunk, látod, én is itt vagyok, Felipe is itt van, pedig neki igazán nagy balesete volt 2009-ben.
- Tudom..
- Na látod, nem lesz itt semmi baj.
- Kérlek, ne érj hozzám!
- Bocsi..csak gondoltam jól esne egy ölelés.
- Csak szeretném már Nicot látni.
- Kicsit nem viszed túlzásba az aggódást?
- De, lehet..de te is aggódnál, ha a testvéredet és a barátodat is baleset érné, egymás után két napon..
- Micsoda? Mi történt a testvéreddel?
- Hosszú..
- Van időnk.
- Leesett a lépcsőn, eltörte a kezét és a lábát.
- Szegény..Ne aggódj, Niconak nem lesz semmi baja. Nézd, ott jön!
- Nico! - kiáltottam, majd odarohantam hozzá és a karjaiba vetettem magamat. - Annyira aggódtam miattad.
- Gondoltam, de nincs semmi bajom, ne aggódj!
- Többet ilyet ne csinálj!
- Nem szándékosan csináltam.
- Tudom, de akkor is. Nagyon megijesztettél.
- Most már nincs semmi baj. - nyomott puszit az arcomra. - Itt vagyok és kutya bajom.
- Szeretlek, Nico!
- Én is téged, Angyalom!
- Paul, köszönöm, hogy tartottad benne a lelket!
- Nincs mit. Láttam rajta, hogy nagyon le van törve, de nyugi egy ujjal se nyúltam hozzá.
- Nem aggódok én, teljesen megbízom benne.
- Ang, bocs, hogy zavarlak, de szükség lenne rád!
- Fernando! Te mit keresel itt?
- Segítened kell! Dasharól van szó..
- Mi történt vele?
- Felbukkant az ex pasija..
- És ehhez nekem mi közöm van?
- Azt állítja, hogy te hívtad ide..

Karácsonyi Különkiadás

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! Fogadjátok szeretettel a karácsonyi különkiadásomat! :) Vélemények
most is jöhetnek. :)

Karácsony. A keresztények legfontosabb és legszebb családi ünnepe. Mi is a családunkkal töltjük, meglátogatjuk a rokonokat, vagy éppen Ők jönnek el hozzánk. De idén kicsit többen leszünk a megszokottnál. Jeremy, Nico, Én, a szüleink és a papám, aki a mellettünk lévő házban lakik. Jeremy, a testérem. Ezt nemrég tudtam meg. Anyáék mondták el még a nyáron, hogy összecserélték a testvéremet egy másik fiúval. Akkor tudtam meg, hogy a fiú, akivel olyan sokat játszottam, nem más, mint a testvérem, de Mr és Mrs Smith-szel hagytuk, hiszen már olyanok voltak, mintha az igazi szülei lennének. Nico pedig a barátom augusztus óta. 2 évig legjobb barátok voltunk, aztán Nicoból kibuktak az érzései, amikor a szüleinél voltunk és akkor döbbentem rá én is, hogy igazából Őt szeretem, nem pedig Sebastian Vettelt. Megjegyzem Sebbel azóta elég jóban vagyunk.
December 24-e van. A hangulat fantasztikusan jó, éppen a fát díszítjuk és már várjuk Nico és Jeremy szület. Úgy beszéltük meg velük, hogy ebédre jönnek el és egész délután itt lesznek, -a fiúk persze előbb jöttek,
hogy segítsenek a készülődésben- este 6 felé pedig lemegyünk a dédimamámhoz, ahogy minden évben szoktuk, és megmutatjuk neki a képeket a falu jelez eseményeiről. Dédimama már nagyon idős, idén múlt el
87 éves, bár a papa is már 77 éves múlt.
- Ang, ide tudnád adni a csúcsdíszt?
- Persze, Jer, egy pillanat. Meg kell keresnem.
- Hány kiló szaloncukrot pakolunk még fel a fára? - morgolódott Nico.
- Addig pakoljuk, amíg el nem fogy. Tessék Jeremy, itt van a csúcsdísz.
- Köszönöm. Niconak igaza van. Minek ennyi rá, úgyis megeszitek, vagy nem?
- Dehogyisnem, csak így érdekesebb, ha lecsenjük a fáról.
- Nők...ki érti őket?
- Nico..
- Meg se szólaltam.
- Még szerencse, hogy nem te rakod fel a csillagot és az égősort.
- Miért?
- Mert te gyorsan akarnád csinálni, de itt lassan kell és nyugodtan.
- Szóval túl gyors vagyok neked? - húzott magához közelebb.
- Nem, csak hátha elkapkodnád.
- Öhm, srácok, segítenétek? Nem érek át a túloldalra.
- Persze, repülök.
- Feléred?
- Ha székre állok, akkor igen.
- Azért csak óvatosan, nehogy leess!
- Annyira nem vagyok béna.
- Tudom, de azért vigyázz magadra!
- Vigyázok.
Jeremy megbízott bennem, de azért odaállt mellém. Éppen az utolsó simításokat végeztem, amikor megcsúsztam és majdnem hátra estem.
- Hoppá, hoppá! - kapott el. - Megvagy.
- Kösz, Jer.
- Szívesen. Legközelebb óvatosabban!
- Majd igyekszem.
5 perccel később már feldíszítve állt a fa az előszoba közepén.
- Szép lett, nem?
- De igen. Csak egyvalami hiányzik.
- Feküdjek be alá?
- Jaj, nem, dehogyis. Bár, ha akarsz.
- Inkább nem. Az ágyad valahogy kényelmesebb.
- Tudom. - csókoltam meg.
- Skacok, nemsokára dél. Ideje megteríteni! - kiabált ki anyu a konyhából. - Én nemsokára megyek le a mamához, de sietek vissza. Ha megjönnének Jeremy vagy Nico szülei, akkor fogjátok le majd Jack-et!
- Meglesz.
Nicoval és Jeremyvel szépen megterítettünk. Majd átöltöztünk. Dél körül anyu is hazaért, pont azelőtt mielőtt Nico és Jeremy szülei megérkeztek.
Anyuék régi barátnőkként üdvözölték egymást Jeremy szüleivel, Nico szüleit pedig bemutattam nekik. Úgy tűnt, hogy szimpatikusak egymásnak, így nem is lesz semmi gond.
Az ebéd nagyon finom volt, de még hátra volt a meglepetés. Jeremy elhozta titokban a gitárját és elgyakoroltunk vele egy dalt. A szüleink nagyon meglepődtek, de örültek, hogy ennyire rövid idő alatt, így
összeszoktunk Jeremyvel és nagyon jó köztünk az összhang.
- Csodálatos volt. - lelkesült fel anya.
- Igen, ez így van. - reagált Mrs Smith is. - Tudtam, hogy Jeremy kiválóan gitározik, de hogy Angelnek ilyen gyönyörű hangja van, azt nem hittem volna. Kiskorában nem szokott énekelni.
- Anyu, kicsit le vagy maradva. Nico már sokat mesélt róla nekem, már azelőtt, mielőtt újra találkoztunk volna.
- Nico a legjobb barátod, így nyílván sokat mesélt, de Georgináékkal már nagyon régen nem beszéltünk. Sőt, azóta nem beszéltünk, amióta kiköltöztünk Németországba. Akkor beszéltünk újra először, amikor
elmesélted, hogy találkoztál Anggel. Örülök, hogy újra találkoztunk és együtt töltjük 24-ét. Legalábbis egy részét.
Ebben a pár órában sokat beszélgettünk és nevettünk. Fél 6-kor viszont indulniuk kellett, hiszen messze van Magyarországtól Németország.
- Örülünk, hogy eljöttetek, remélem még találkozunk. Örülünk, hogy Niconak ilyen nagyszerű szülei vannak. - búcsúzott el anyu.
- Mi is nagyon örülünk, hogy Angel ilyen rendes családból származik. Nico, te mikor is jössz majd vissza Németországba? - kérdezte Nico édesanyja.
- Majd jövőre. De akkor együtt megyünk Jeremyvel.
- Rendben van. Akkor sziasztok!
- Sziasztok! - köszöntünk el kórusban.
Az ajándékozásra már nem maradt időnk, de mielőtt még elmentek odaadtuk nekik a csomagokat. Ebben a maradék fél órában átadtuk egymásnak az ajándékokat. Anyuéktól ruhát, a papától pénzt kaptam.
- Nehezen tudtam eldönteni, hogy mit is vegyek neked, de végül megtaláltam a tökéletes ajándékot. Remélem tetszeni fog. - átnyújtotta a becsomagolt kis dobozt. Egy ezüst nyaklánc volt benne, amin egy medál lógott, Nico felirattal.
- Köszönöm. - öleltem át.
- Az én ajándékom nem kézzel fogható, de szerintem nagyon fogsz neki örülni. Úgy hallottam, hogy nagyon szeretnél megtanulni gitározni, ezért úgy döntöttem, hogy megtanítalak gitározni.
Teljesen meghatódtam. Nico ajándéka, most pedig Jeremyé. Hihetetlenül boldog voltam.
- Jaj, Jeremy! Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. - eleredtek a könnyeim, majd átöleltem Jeremyt. - Szeretlek Jer!
- Én is téged Ang!
6 órakor indultunk le a dédimamámhoz. Nagyon örült nekünk, minden évben énekelni szoktunk neki és megmutatni az idei esemény képeit, de most egy meglepetéssel is készültünk neki. Előadtuk ugyanazt a gitáros produkciót, amit anyunak. Természetesen a mama annyira meghatódott, hogy eleredtek a könnyei.
- Ez nagyon szép volt. - mondta szipogva.
Ezek után végigmutatta a mamának az idén történt esemény képeit, közben mi beszélgettünk a fiúkkal és néztük a tévét.
- Vegyetek sütit! - kinált a mama.
- Mama! Bemutatom Nicot és Jeremyt! Nico a barátom, Jeremy pedig az eddig eltitkolt testvérem.
- Tudom, nekem elmondták. Nico, nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
- Részemről a szerencse.
A fiúkkal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet sétálni. Közben megbeszéltük az eltitkolt dalgainkat. Hihetetlen, hogy mennyi titkos dolog lengett körül bennünket, mi pedig észre sem vettük.
Fehér karácsonyunk volt. Az egész falut és tájat hó lepte be. Még most is hatalmas pelyhekben hullt a hó. Azzal a két emberrel sétáltam, akik nagyon fontos részét képezik az életemnek.
- El sem tudnám képzelni ezt a Karácsonyt nélkületek. Szeretlek titeket. - szólaltam meg.
- Mi is szeretünk téged. Boldog Karácsonyt skacok! - mondta Jeremy.
- Boldog Karácsonyt! - szólalt meg végül Nico is!
- Boldog Karácsonyt Fiúk!