Karácsonyi Különkiadás

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! Fogadjátok szeretettel a karácsonyi különkiadásomat! :) Vélemények
most is jöhetnek. :)

Karácsony. A keresztények legfontosabb és legszebb családi ünnepe. Mi is a családunkkal töltjük, meglátogatjuk a rokonokat, vagy éppen Ők jönnek el hozzánk. De idén kicsit többen leszünk a megszokottnál. Jeremy, Nico, Én, a szüleink és a papám, aki a mellettünk lévő házban lakik. Jeremy, a testérem. Ezt nemrég tudtam meg. Anyáék mondták el még a nyáron, hogy összecserélték a testvéremet egy másik fiúval. Akkor tudtam meg, hogy a fiú, akivel olyan sokat játszottam, nem más, mint a testvérem, de Mr és Mrs Smith-szel hagytuk, hiszen már olyanok voltak, mintha az igazi szülei lennének. Nico pedig a barátom augusztus óta. 2 évig legjobb barátok voltunk, aztán Nicoból kibuktak az érzései, amikor a szüleinél voltunk és akkor döbbentem rá én is, hogy igazából Őt szeretem, nem pedig Sebastian Vettelt. Megjegyzem Sebbel azóta elég jóban vagyunk.
December 24-e van. A hangulat fantasztikusan jó, éppen a fát díszítjuk és már várjuk Nico és Jeremy szület. Úgy beszéltük meg velük, hogy ebédre jönnek el és egész délután itt lesznek, -a fiúk persze előbb jöttek,
hogy segítsenek a készülődésben- este 6 felé pedig lemegyünk a dédimamámhoz, ahogy minden évben szoktuk, és megmutatjuk neki a képeket a falu jelez eseményeiről. Dédimama már nagyon idős, idén múlt el
87 éves, bár a papa is már 77 éves múlt.
- Ang, ide tudnád adni a csúcsdíszt?
- Persze, Jer, egy pillanat. Meg kell keresnem.
- Hány kiló szaloncukrot pakolunk még fel a fára? - morgolódott Nico.
- Addig pakoljuk, amíg el nem fogy. Tessék Jeremy, itt van a csúcsdísz.
- Köszönöm. Niconak igaza van. Minek ennyi rá, úgyis megeszitek, vagy nem?
- Dehogyisnem, csak így érdekesebb, ha lecsenjük a fáról.
- Nők...ki érti őket?
- Nico..
- Meg se szólaltam.
- Még szerencse, hogy nem te rakod fel a csillagot és az égősort.
- Miért?
- Mert te gyorsan akarnád csinálni, de itt lassan kell és nyugodtan.
- Szóval túl gyors vagyok neked? - húzott magához közelebb.
- Nem, csak hátha elkapkodnád.
- Öhm, srácok, segítenétek? Nem érek át a túloldalra.
- Persze, repülök.
- Feléred?
- Ha székre állok, akkor igen.
- Azért csak óvatosan, nehogy leess!
- Annyira nem vagyok béna.
- Tudom, de azért vigyázz magadra!
- Vigyázok.
Jeremy megbízott bennem, de azért odaállt mellém. Éppen az utolsó simításokat végeztem, amikor megcsúsztam és majdnem hátra estem.
- Hoppá, hoppá! - kapott el. - Megvagy.
- Kösz, Jer.
- Szívesen. Legközelebb óvatosabban!
- Majd igyekszem.
5 perccel később már feldíszítve állt a fa az előszoba közepén.
- Szép lett, nem?
- De igen. Csak egyvalami hiányzik.
- Feküdjek be alá?
- Jaj, nem, dehogyis. Bár, ha akarsz.
- Inkább nem. Az ágyad valahogy kényelmesebb.
- Tudom. - csókoltam meg.
- Skacok, nemsokára dél. Ideje megteríteni! - kiabált ki anyu a konyhából. - Én nemsokára megyek le a mamához, de sietek vissza. Ha megjönnének Jeremy vagy Nico szülei, akkor fogjátok le majd Jack-et!
- Meglesz.
Nicoval és Jeremyvel szépen megterítettünk. Majd átöltöztünk. Dél körül anyu is hazaért, pont azelőtt mielőtt Nico és Jeremy szülei megérkeztek.
Anyuék régi barátnőkként üdvözölték egymást Jeremy szüleivel, Nico szüleit pedig bemutattam nekik. Úgy tűnt, hogy szimpatikusak egymásnak, így nem is lesz semmi gond.
Az ebéd nagyon finom volt, de még hátra volt a meglepetés. Jeremy elhozta titokban a gitárját és elgyakoroltunk vele egy dalt. A szüleink nagyon meglepődtek, de örültek, hogy ennyire rövid idő alatt, így
összeszoktunk Jeremyvel és nagyon jó köztünk az összhang.
- Csodálatos volt. - lelkesült fel anya.
- Igen, ez így van. - reagált Mrs Smith is. - Tudtam, hogy Jeremy kiválóan gitározik, de hogy Angelnek ilyen gyönyörű hangja van, azt nem hittem volna. Kiskorában nem szokott énekelni.
- Anyu, kicsit le vagy maradva. Nico már sokat mesélt róla nekem, már azelőtt, mielőtt újra találkoztunk volna.
- Nico a legjobb barátod, így nyílván sokat mesélt, de Georgináékkal már nagyon régen nem beszéltünk. Sőt, azóta nem beszéltünk, amióta kiköltöztünk Németországba. Akkor beszéltünk újra először, amikor
elmesélted, hogy találkoztál Anggel. Örülök, hogy újra találkoztunk és együtt töltjük 24-ét. Legalábbis egy részét.
Ebben a pár órában sokat beszélgettünk és nevettünk. Fél 6-kor viszont indulniuk kellett, hiszen messze van Magyarországtól Németország.
- Örülünk, hogy eljöttetek, remélem még találkozunk. Örülünk, hogy Niconak ilyen nagyszerű szülei vannak. - búcsúzott el anyu.
- Mi is nagyon örülünk, hogy Angel ilyen rendes családból származik. Nico, te mikor is jössz majd vissza Németországba? - kérdezte Nico édesanyja.
- Majd jövőre. De akkor együtt megyünk Jeremyvel.
- Rendben van. Akkor sziasztok!
- Sziasztok! - köszöntünk el kórusban.
Az ajándékozásra már nem maradt időnk, de mielőtt még elmentek odaadtuk nekik a csomagokat. Ebben a maradék fél órában átadtuk egymásnak az ajándékokat. Anyuéktól ruhát, a papától pénzt kaptam.
- Nehezen tudtam eldönteni, hogy mit is vegyek neked, de végül megtaláltam a tökéletes ajándékot. Remélem tetszeni fog. - átnyújtotta a becsomagolt kis dobozt. Egy ezüst nyaklánc volt benne, amin egy medál lógott, Nico felirattal.
- Köszönöm. - öleltem át.
- Az én ajándékom nem kézzel fogható, de szerintem nagyon fogsz neki örülni. Úgy hallottam, hogy nagyon szeretnél megtanulni gitározni, ezért úgy döntöttem, hogy megtanítalak gitározni.
Teljesen meghatódtam. Nico ajándéka, most pedig Jeremyé. Hihetetlenül boldog voltam.
- Jaj, Jeremy! Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. - eleredtek a könnyeim, majd átöleltem Jeremyt. - Szeretlek Jer!
- Én is téged Ang!
6 órakor indultunk le a dédimamámhoz. Nagyon örült nekünk, minden évben énekelni szoktunk neki és megmutatni az idei esemény képeit, de most egy meglepetéssel is készültünk neki. Előadtuk ugyanazt a gitáros produkciót, amit anyunak. Természetesen a mama annyira meghatódott, hogy eleredtek a könnyei.
- Ez nagyon szép volt. - mondta szipogva.
Ezek után végigmutatta a mamának az idén történt esemény képeit, közben mi beszélgettünk a fiúkkal és néztük a tévét.
- Vegyetek sütit! - kinált a mama.
- Mama! Bemutatom Nicot és Jeremyt! Nico a barátom, Jeremy pedig az eddig eltitkolt testvérem.
- Tudom, nekem elmondták. Nico, nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
- Részemről a szerencse.
A fiúkkal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet sétálni. Közben megbeszéltük az eltitkolt dalgainkat. Hihetetlen, hogy mennyi titkos dolog lengett körül bennünket, mi pedig észre sem vettük.
Fehér karácsonyunk volt. Az egész falut és tájat hó lepte be. Még most is hatalmas pelyhekben hullt a hó. Azzal a két emberrel sétáltam, akik nagyon fontos részét képezik az életemnek.
- El sem tudnám képzelni ezt a Karácsonyt nélkületek. Szeretlek titeket. - szólaltam meg.
- Mi is szeretünk téged. Boldog Karácsonyt skacok! - mondta Jeremy.
- Boldog Karácsonyt! - szólalt meg végül Nico is!
- Boldog Karácsonyt Fiúk!

13. fejezet - A kórházban

- Annyira sajnálom. - sóhajtott fel Jeremy. - Nem akartam megbántani Nicot. Nem akartalak elszakítani tőle.
- Ne okold magad. Szeretnék most veled lenni. Szeretném tudni, hogy minden rendben.
- Miattam ne aggódj. Már nagykorú vagyok. Tudok vigyázni magamra.
- Látom.
- Ugyan már. Csak baleset volt.
- Kicsit sem volt hülyeség éjjel egy lécsősor teteján mászkálni.
- Nem a lépcsősor tetején mászkáltam, hanem le akartam menni a lépcsőn és rosszul léptem.
- De éjjel.
- Mert az szeretem a sötétséget! Olyan nehéz ezt fel fogni?
- Nem. - válszoltam, majd kirohantam a teremből.
 Várj! Nem így gondoltam! - kiáltott utánam. De ezt már nem hallottam meg. Kirohantam a kórházból. Ott már vártak a riporterek. Egy orvos mentett ki, így visszakerültem a kórházba. Megszólalt a telefonom. Jeremy volt az.
- Igen?
- Héjj, Ang, nem gondoltam komolyan. Kérlek, gyere vissza!
- Megyek..
Visszamentem. Jeremy bűnbánóan nézett rám.
- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani. Én csak..szeretem az estét.
- Ugyan...én reagáltam túl...
- Csak féltettél..mert szeretsz és nagyon megijesztettelek.
- Igen, ez igaz. Héjj, nem nézzük a szabadedzést? Azt hiszem, azt is közvetítik élőben.
- De. Az jó lenne.
Nico jól ment az első szabadedzésen. Már amire odaért. Remélem, hogy nem hordták le nagyon és legfőképpen nem rúgták ki. Amíg ezen agyaltam Jeremy kezelőorvosa bejött.
- Hölgyem, kimenne egy kicsit?
- Néhány vizsgálatot még végre kell hajtanom és ki kellene cserélni a kötéseket.
- Rendben.
Mit fogok én most csinálni kint a folyosón együl fél órán keresztül? Fel kellene hívnom Nicot.
- Szia, Kicsim!
- Szia, Nico! Ugye minden oké?
- Persze. A főnök ugyan egy kicsit megdorgált, hogy ne forduljon elő ilyen többet, de Ő is megértette, hogy a legjobb barátomról volt szó, sőt, a leendő sógoromról. És még azt is mondta, hogy ha legközelebb ilyen van és tényleg nem tudok ideérni időre, akkor hívjam fel, hogy késni fogok.
- De rendes.
- Igen, az. Hiányzol.
- Te is nekem. Ugye ma bejössz majd hozzánk?
- Persze, igyekszem. Csak tudod, hogy ma már elég sok dolgunk van idekint.
- Tudom. De most így mi lesz Seb meglepetéspartyjával?
- Hát. Jó kérdés. Pont te vagy a legfontosabb azon a partyn. Na jó Seb, de..
- Igen, értem. Jajj..ez így nem lesz jó. Beszéltél már a listán szereplőkkel?
- Persze. De nagyon sokan nem érnek rá holnap. Igazából Fernando és Dasha, Kimi, a lista tetején szereplő személy, Jenson és Jessica és Én érünk rá. Meg persze Te és Jeremy.
- Ez így nagyon kevés, de akkor mi lenne, ha itt tartanánk a kórházban? Elég nagy ez a kórterem.
- Hát..ha megbeszéled az orvossal, akkor felőlem tarthatjuk ott. Mondjuk ezt Kiminek is tudnia kéne, hiszen Ő a fő szervező.
- Megbeszélem vele. Te meg beszélj az érintettekkel. Apropó. Sebnek szóltál már?
- Hogyne szóltam volna. De hogy fogjuk a kórházba csalni?
- Jó kérdés. Na várjunk csak. Majd én megmondom neki, hogy beszélni szeretnék vele. Talán eljön.
- Ugye tudod, hogy egy kórházban nem lehet zajongani.
- Persze, hogy tudom. Majd beszélgetünk.
- Rendben. Akkor beszélek a többiekkel és Sebbel. Majd találkozunk. Szeretlek!
- Én is szeretlek!
Nico még mindig szomorú volt amiatt, hogy ma nem vele alszok. Lelkiismeretfurdalásom volt miatta. Majd ha este bejön, beszélek vele. Már ha még ébren leszek. Úgyse fogok tudni aludni a lelkiismeret furdalástól.
Ahogy elmélkedtem magamban, nem is vettem észre, hogy Jeremy orvosa már réges rég kijött.
- Hölgyem! Már visszamehet.
- Tessék? Elnézést! Éppen elgondolkodtam.
- Semmi gond. Mindenkivel előfordul. Már visszamehet a bátyjához.
- Köszönöm. Ja és doktor úr! Szeretnék öntől egy szívességet kérni.
- Mi lenne az?
- Egy nagyon jó barátomnak szeretnénk meglepetéspartyt szervezni vasárnap és Jeremy sajnos nem lehet ott, kivétel ha itt tartanánk a bulit.
- Kisasszony, ugye tisztában van vele, hogy egy kórházban nem lehet zajongani?
- Igen, de csak páran lennénk. És ígérem, hogy nem csapnánk nag zajt.
- Megbeszélem a főnökséggel.
- Köszönöm doktor úr.
Visszamentem Jeremyhez, hogy vele is közöljem a tervemet.
- Az én kedvemért igazán nem kell idehozni a bulit.
- De nélküled nem lenne jó.
- De nem rólam kell szólnia.
- Tudom, de akkor azon agyalnék, hogy mi van veled. Én jól érzem magam, te pedig nem. Ez így nem fer.
- Jajj, drága. Ez nagyon aranyos tőled. Köszönöm. Szóval azt mondod, hogy beszél a főnökséggel?
- Igen. Talán belemennek.
- Nicoval minden oké?
- Persze. Csak egy kis dorgálást kapott, de minden oké.
- Akkor jó. Lelkiismeretfurdalásom lett volna, ha kirúgják.
- Nekem is. Így is az van, hogy nem vagyok mellette.  De most fontosabb, hogy melletted legyek.
- Este visszamehetsz vele a hotelbe, ha akarsz. Nem akarom, hogy miattam vesszetek össze. Tudod, már nagyfiú vagyok.
- Tudom. Biztos, hogy megleszel egyedül?
- Persze. Aludni fogok. Most nem mászkálok. Nem is tudnék. A töréseken kívűl semmi bajom nincsen.
- Rendben. Csak bírjak fennmaradni.
- Majd én ébren tartalak.
- Mivel?
- Hmm..például, elmesélhetnéd, hogy mik történtek azután, miután kiköltöztünk külföldre?
- Hosszú lesz.
- Te mondtad, hogy ki kell bírnod estig.
- Jogos.
Dél körül kiugrottam egy háromnegyed órára a városba. Megebédeltem, közben Jeremy-n agyaltam. Meg persze Nicon is, aki most kicsit szomorú. Miattam. Amiért ma Jeremyvel maradok. Pedig már nem is.
Megbeszéltem Jeremyvel és visszamegyek a szállodába hozzá.
Háromnegyed 1 körül értem vissza a kórházba. Jeremy éppen akkor ebédelt.
- Kóstoltad te már a kórházi kaját?
- Nem és nem is akarom.
- Nekem muszáj ezt ennem.
- Azt nem hiszem. Nem a gyomroddal van baj, csak a csontjaiddal. Tudsz enni jobb kézzel?
- Persze, annyira nem béna a jobb kezem. Héjj..emlékszel rá, hogy bal kezes vagyok?
- Igen.
- Ang..5 évesek voltunk..
- Tudom, de emlékszem. Mindig összekented magad a filctollal.
- Ne is emlékeztess!
2 órakor újra felbőgtek a motorok. Lekötött minket  másfél órán keresztül. Jeremyvel rendesen kitárgyaltuk a versenyzőket és a csapatfőnököket.
- Mi a bajod Di Restaval?
- Bunkó és nagyképű. Nem szeretem az ilyen embereket.
- És Fernando milyen?
- Sokan azt gondolják, hogy bunkó és nagyképű, de nem. Nagyon barátságos és kedves. Legalábbis velem az. Mondjuk én az unokatestvére vagyok. Hidd el, hogy hatalmas szíve van és nagyon tud szeretni.
- Elhiszem. Én nagyon tisztelen Őt.
- Az unokatestvérem a kedvenc pilótám.
- Így van. Neked pedig a szerelmed?
- Részben. Részben pedig Sebastian és Fernando.
- Persze, persze Fernando. Sebastian pedig az imádott pilóta.
- Volt.
- Igen. Haragszol még rá?
- Már nem. Akkor nem szerveznénk neki partyt?
- Nem csak azért szervezed, mert lelkiismeret furdalásod van miatta?
Hallgattam.
- Szóval de.
- Jó lehet, de..már tényleg nem haragszom rá.
- Elhiszem.
- Jer, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Amikor először megláttál, nem akkor amikor kicsik voltunk, hanem akkor, amikor Németországban találkoztunk, akkor mit éreztél és mit gondoltál rólam..?

12. fejezet - Egy nem várt esemény

Rajongók, riporterek és újságírók tömkelege fogadott minket. Milyen kellemes meglepetés..
- Mein Gott! Most mit csináljunk?
- Hátsó bejárat? Futás!
El is indultunk a hátsó bejárat felé. Mit indultunk? Rohantunk. Persze a riporterek és az újságírók a nyomunkban. Kattogtak a fényképezőgépek és záporoztak felénk a kérdések. Levakarhatatlanok.
Éppen beértünk volna, amikor megbotlottam és Nicora estem. Mázli, hogy nem estünk el. Nemhogy címlapra kerültünk volna, de még be is égünk.
- Gyorsan, befelé! - nyitotta ki nekem az ajtót. Gyorsan bementem, majd Ő is bejött és bezárta mögöttünk az ajtót.
- Ez meleg volt. Majdnem beégettelek.
- De nem tetted. Ha elestünk volna az sem zavart volna. Szeretlek és egy ilyen hülyeség miatt nem húznám fel magam.
- Én is téged. - csókoltam meg. - Nem megyünk fel? Elég késő van.
- De igen, mehetünk.
Már késő volt, így jó volt ágyba menni már. Vele. Végre! Nem kell titkolóznunk. Még beszélni akartam Jeremy-vel, de késő volt, így nem akartam zavarni.
Másnap reggel korán mentem át Jeremyhez, el akartam mondani neki, hogy Laura mindent tud. Bekopogtam. Semmi válasz. Talán még alszik. Nem, az nem lehet, ilyenkor már fent szokott lenni. Biztos vagyok benne. Próbáltam telefonon elérni. Nem vette fel. Vajon mi történhetett vele? Nagyon megijedtem. Rohantam vissza Nicohoz.
- Nico! Nem találom Jeremyt.
- Nyugodj meg, kérlek! Megpróbálom felhívni.
De Ő sem járt sikerrel. Átmentem Jerhez még egyszer, hátha csak elaludt. De nem. Még mindig semmi. Fél órával később..semmi. Még fél órával később..semmi...így ment ez fél 10 - ig. Ekkor jött a telefon.
- Igen?
- Angel Mcfly-jal beszélek?
- Igen.
- A testvéréről van szó.
- Mi..mi történt Jeremyvel?
- Kérem nyugodjon meg. A testvérét beszállították tegnap a kórházba. Megsérült.
- Hogy micsoda? Mi történt a testvéremmel?
- Kérem, nyugodjon meg! A testvére állapota stabil.
- Hogy tudnék megnyugodni? A testvérem kórházban van, azt se tudom, hogy mi van vele. Bemehetünk hozzá?
- Természetesen.
- Azonnal ott vagyunk. Viszhall!
- Viszonthallásra!
Teljesen kétségbe estem. Vajon mi történhetett Jeremyvel?
- Kicsim, mi történt?
- Jeremy kórházban van. Be kell mennünk hozzá.
- Be is megyünk.
Gyorsan összepakoltuk a szükséges cuccainkat és indultunk is a kórházba Jeremyhez.
- Jeremy Smith-t keresem!
- Kije Ön az úrnak?
- A testvére vagyok.
- Én pedig a legjobb barátja! - szólt közbe Nico.
- Rendben van. Jeremy nincs eszméleténél, de bemehetnek hozzá.
- Akkor honnan tudták, hogy engem kell keresniük?
- Amikor Jeremyt megtalálták, még eszméleténél volt és kérte, hogy hívjunk fel Önt.
- Értem.
- 213-as kórterem.
- Köszönjük.
Hogy nincs eszméleténél? Ennyire súlyos lenne? Jajj, szegény Jeremy-m. Most már tényleg tudni szeretném, hogy mi történt vele. Mi van, ha valami nagyon súlyos balesete volt? Vagy ha maradandó károsodása lesz?
Ebbe belegondolni sem merek. Előtört belőlem a sírás.
- Kicsim, kérlek, nyugodj meg! Jeremy fel fog épülni.
- Nem tudok, egyszerűen képtelek vagyok megnyugodni.
- Jeremy se karná, hogy sírj miatta.
Odaértünk a kórteremhez. Jeremy egyedül volt. Még mindig eszméletlenül feküdt. Leültem a mellette lévő székre.
- Ó, drága Jeremy, mi történt veled? Bárcsak eszméletednél lennél. - fogtam meg a kezét. - Nico! Megszorította a kezemet!
- Nézd! Megrebbent a szeme!
- Angel! - szólalt meg elhaló hangon.
- Jeremy! Itt vagyok. - válaszoltam. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul. Éjjel elmentem kiszellőztetni a fejem, de egy lépcsőn rosszul léptem és lezuhantam. Legalább 6 lépcsőfokot zuhantam.
- Jajj, Jer! Miért pont az éjszaka közepén kellett sétálni menned?
- Nem tudom. Szeretem az éjszakákat.
- Egyéb ilyesfajta dolog, amit szeretsz?
- Az eső, a rossz idő.
- Fűz hozzá valamilyen kellemes emlék?
- Igen. Emlékszel, amikor kiskorunkban a szabadban játszottunk és megeredt az eső?
- Igen. Bőrig áztunk amíg beértünk a házunkba. Anyuék jó alaposan le is szidtak.
- Igen. Azóta szeretem az esős időt.
- Tényleg?
- Igen.
- Jobb lesz, ha szólunk valakinek, hogy felébredtél.
- Majd én szólok. - ajánlotta fel Nico. - Ti beszélgessetek csak.
Jeremy borzalmasan festett, de még mindig benne volt az a Jeremy-s vonzerő, amit akkor láttam, amikor újra találkoztam vele.
- Ilyet többet ne csinálj! Tudod, hogy megijedtem?
- Nem szándékosan csináltam.
- Legközelebb ne az éjszaka közepén akarj elmenni sétálni! Mi lett volna, ha nem találnak meg időben?
 - De megtaláltak és ez a lényeg. Élek. Nem haltam meg.
- Tudom. Nem tudom, mit csináltam volna, ha meghalsz.
- Nincs ha. Itt vagyok élve és kész.
- Tudom és örülök neki. Szeretlek, tesó!
- Én is téged.
Nico végre megérkezett az egyik orvossal.
- Kérem, kicsit hagyják el a helyiséget. Meg kell vizsgálnom Smith úrat.
Kimentünk Jeremy kórterme elé várakozni. Nagyon örültem neki, hogy magához tért és látszólag semmi maradandó károsodása nincs.
- Mindig ilyen fura volt?
- Igen, mindig szerette a rossz időt és az éjszakát, ha erre vagy kíváncsi.
- Igen.
- Nagyon hasonlítotok egymásra. Vicces volt, amikor meséltem Jeremynek rólad, hogy mennyire hasonlítotok.
- És mit szólt hozzá?
- Csak nevetett. Persze akkor még nem tudta, hogy a testvére vagy. Tudod..nagyon sokszor mondta nekem azt, hogy nekünk össze kellene jönnünk. Persze ezen meg én nevettem. Hisz a legjobb barátom voltál.
- Végül mégis igaza lett.
- Igen. - mosolygott rám. - Vajon meddig tartják bent?
- Jó kérdés. Attól függ, hogy milyen súlyosak a sérülései.
- Remélem, hogy otthon is lábadozhat.
- Én is.
Végre kijött az orvos.
- Kisasszony, a testvérének eltört a bal karja és a jobb lába. Nagyon sokáig kell lábadoznia, de hazavihetik. Azért 1 hétre szeretnénk bent tartani.
- Rendben. Köszönjük doktor úr!
- Most már bemehetnek hozzá.
1 hét..szegény drágám.
- Ugye tudod, hogy 1 hetet bent kell maradnod?
- Tudom. Max innen tudom megnézni az időmérőt és a futamot.
- Szegény, megint nem sikerül élőben látnod.
- A boxutcát már láttam. Sokkal beljebbről, mint hittem volna. És találkoztam egy-két emberrel, akiknek bemutattál. Találkoztam Fernandoval. Kell ennél több?
- Igen. Hogy velünk legyél. Mit fogok én nélküled csinálni, amikor a srácok versenyeznek?
- Beszélgetsz a szerelőkkel.
- Jajj, te. Az nem ugyanolyan.
- Akkor majd beszélünk telefonon. Felhívlak. De te is felhívhatsz.
- Rendben. De ma még be is jövök hozzád.
- Hogyan? Ma sokáig lesztek kint a pályán, nem Nico?
- De igen. Hogy fogsz ide bejutni?
- HÉV-vel.
- Na nem.. azt nem engedem. Akkor inkább gyorsan elhozlak Jer-hez és megyek vissza.
- Ahogy akarod. Nem fog lecseszni a főnököd?
- Megbeszélem vele, hogy engedje meg, hogy ebben a két napban gyorsan behozhassalak Jeremyhez. Hiszen ebből nem lesz rendszer, csak most Jeremy megsérült. Biztosan meg fogja érteni. Legalábbis úgy ismerem.
- Akkor rendben. Köszönöm Nico.
- Ang! Nem akarsz inkább Nicoval lenni? - vetette fel a kérdést Jeremy.
- Nem tudna rám figyelni. Vagy ha mégis, akkor a munkájára nem koncentrálna.
- Ez így van. Ez a szépség elvonná a figyelmemet. Ha hazaértem, akkor meg úgyis láthatom és mellette aludhatok. - mosolygott Nico.
- Apropó Nico..ma szeretnék Jeremyvel maradni a kórházban. Holnap gondolom úgyis bejönnénk hozzá, nem?
- De igen. De én nem maradhatok itt.
- Tudom. Ma egyedül leszel. Hogy erre nem is gondoltam..
- Nem baj, majd akkor holnap találkozunk.
- Majd hívlak.
- Rendben. De most már tényleg mennem kell, mert így is elkéstem.
- Ez az én hibám..
- Ne okold magad. Baleset volt. Majd megmondom a főnökömnek. Na de tényleg megyek. Sziasztok! - köszönt el, majd adott egy puszit a számra.
Szörnyű érzés volt. Szegény annyira szomorúan távozott. Megszakadt érte a szívem..

11. fejezet

- Miért, mi történt? - kérdeztem.
- Laura járt itt. És Nico barátnőjéről érdeklődött.
- Nem tudja, hogy én vagyok az. Szóval nem is értem, hogy miért jött hozzád. Bár.. lehet, hogy sejt valamit. Vagy éppen belőlem indult ki és gondolta te is tudod, ha már én is tudom. De ugye..ne mondtad meg neki, hogy én vagyok az?
- Dehogy. Alapból úgy kezdte, hogy te nem mondtad el neki. Gondoltam, hogy okod volt rá. Meg én is tudom nagyjából, hogy milyen. De mégis meddig akarjátok ezt eltitkolni? Mert te is tudod jól, hogy ezt nem lehet titkolni egy örökkévalóságig.
- Tudom. De igazából csak egy kicsit hazudtunk neki, mert amikor meglátott minket, nem esett le neki, hogy én vagyok a barátnője. Azt hitte, hogy csak tipikusan együtt vagyunk, ahogy szoktunk lenni.
- Értem. Ne aggódj, falazok nektek.
- Köszönöm.
- De még egy dolgot mondj már meg nekem!
- Mit?
- Mivel akarod feldobni Sebet?
- Miért érdekel?
- Azért mert neked ez nagyon fontos.
- Jó, akkor elmondom. - ránéztem a meghívottak listájára. Szerencsére Fernando is rajta volt, úgyhogy itt volt az ideje mindent elmondani neki.
- Tegnap elmentünk Kimihez, hogy van-e valami ötlete és azt mondta, hogy szervezhetnénk Sebnek egy meglepetés bulit. Már a listát is megkaptuk a meghívottakkal. a többit Ő intézi. Téged is szeretettel várunk
Dashaval együtt.
-  Ó, köszönöm.  ez valóban jó ötletnek tűnik. Mikor lesz a buli?
- Vasárnap este.
- Ott leszünk.
- Ennek örülök. De most meg kell keresnünk Nicot. Nemsokára jövünk vissza.
Nicot nem találtuk a boxában. Talán éppen most oszt autogramot.
- Szia, Angel! - köszöntek Nico szerelői. - Nico éppen autogramot oszt. De nemsokára jön majd. Már negyed órája kint van.
- Köszönöm fiúk.
- Amúgy vigyázzatok, Laura a közelben van!
- Kösz a figyelmeztetést. Majd figyelünk.
Szerencsére Laura nem bukkant fel és nemsokára Nico is visszaért.
- Szia szépségem! Szia Jeremy! - köszönt nekünk.
- Szia Nico! Itt a lista. Egy-két embert érdekes lesz megoldani.
- Majd megoldom. - húzott magához közelebb.
- Nico, Laura a közelben lehet.
- Nem baj. - csókolt meg. - Szóval ki jelent nagy problémát a listán?
- Ő, mutattam a lista tetejére.
- Hát..valóban nehezebb elintézni, mint a többieket, de nem megoldhatatlan. - mosolygott.
- Hiányzol. Hogy fogom én kibírni nélküled ezt a négy napot?
- Könnyen. - csókolt meg újra. - Úgy ahogy én.
- És te hogy csinálod?
- Sehogy...próbálom elterelni a figyelmemet a hiányodról, de nem nagyon megy. Inkább elmondom Laurának. Akkor talán leszáll rólunk és itt lehetsz velem.
- Szerinted meg fog haragudni?
- Lehetséges, de nem érdekel. Amikor csak lehet, veled akarok lenni.
- De munka közben csak elvonnám a figyelmedet.
- De a szünetekben veled lehetnék.
- Az igaz. De akkor várjunk holnapig! Hátha lenyugszik egy kicsit.
- Jó, legyen. De holnap elé állunk és megmondjuk neki.
- Igen, persze.
- Akkor megegyeztünk. Most menjetek, látom közeledni Laurát. Majd este találkozunk. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Rendben.
Jeremyvel elmentünk ismét sétálni, megtekintettük az összes boxot, újra körbe sétáltunk a pályán. Belefutottunk egy-két ismerős arcba, bemutattam nekik Jeremyt.
- Sosem jártál még kint Nico egyik versenyén sem?
- Nem. Terveztük, hogy valamelyikre kijövök, de nem volt rá időm. Mindig volt valami elfoglaltságom. De most, hogy te itt vagy, még egy okom van arra, hogy itt legyek. És most rá is érek.
Jeremyvel egész nap sétáltunk és beszélgettünk, így gyorsan elment az idő. Elmesélte, hogy zenél. Kiválóan tud gitározni.
- Majd egyszer játszhatnál nekem valamit.
- Meglesz. Majd legközelebb elhozom a gitáromat is.
- Rendben, de vigyázz! Szavadon foglak.
- Csak nyugodtan. - nevetett.
Este 8 óra körül végre visszaindultunk a hotelba. Nico mesélte, hogy Laura megint kérdezősködött, de szerencsére ismét sikerült lerázni. Megbeszéltük, hogy elmegyünk kettesben vacsorázni. Jeremy szerencsére nem bánta, azt mondta, hogy úgyis szeretne pihenni. Reméltem, hogy tényleg így van.
- Hová megyünk? - érdeklődtem.
- Moziba. Vagy máshová szeretnél menni?
- Nem, a mozi remek ötlet. - bólintottam rá.
Egy egyszerű farmert, tornacipőt és egy hupikék törpikés pólót vettem fel.

- Úgy imádom benned, hogy olyan egyszerű vagy.
- Én meg azt imádom benned, hogy..mit is? Nézzük csak! Mindent! - csókoltam meg.
- Mehetünk?
- Persze. - felkaptam a telefonom és a táskámat és már indultunk is.
A film jó volt, én nagyon élveztem, bár azt nem tudom, hogy Niconak mennyire tetszett, de nem panaszkodott. De gondolom nem igazán nyűgözik le a romantikus filmek.
- Jól érezted magad, kicsim?
- Igen. Abszolút. Ha veled vagyok, akkor csak jól érzem magam.
- Na azért nem egészen...nem emlékszel arra az egy alkalomra, amikor..?
- De igen. Jujj. xd Ne is emlékeztess arra a napra!
- Rendben.
Már hazafelé sétáltunk, amikor Nico hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.
- Mi az?
- Semmi. Csak nézlek. - válaszolta, majd a tenyerei közé vette az arcomat és megcsókolt.
Éppen akkor járt arrafelé, na vajon ki? Hát persze. Laura.
- Sziasztok! Végre láthatom a rejtegetett barátnődet.
Megfordultam. Laura teljesen megdöbbent. Szóhoz sem tudott jutni.
- Én..én.. - dadogta - nagyon örülök, hogy..hogy végre megláthatlak. De most..most mennem kell..igen.. Szi..sziasztok. - és elsietett.
Nehezen tudtam visszafojtani a nevetést, de Nico miatt nem akartam. Bár ahogy elnéztem Ő is nagyon erőlködött, hogy vissza tudja tartani.
- Hát.. szépen megdöbbent.
- Az nem kifejezés. De legalább ezen is túl vagyunk és nem kell bujkálnunk, Lehetek veled a boxban. :)
- Már nem bírtam volna sokáig nélküled. És lehet, hogy Laura is lelép majd.
- Reméljük. Bár ezek után már nem érdekel.
- Engem sem.
Megcsörrent a telefonom. Gondoltam, biztos Jeremy hív.
- Hallo?
- Szia, Angie, itt Victoria!
- Szia! Régen beszéltünk. Mi újság veled?
- Kint leszek vasárnap a futamon. Annyira örülök neki.
- Juppi! Akkor találkozhatnánk.
- Igen. De nekem nincs VIP jegyem.
- Nem probléma. Vasárnap jössz fel Budapestre?
- Nem, szombaton este.
- Akkor gyere a hotelunkhoz.
- Melyikben vagytok?
- Intercontinental. Tudod, hogy hol van?
- Persze.
- Akkor ott találkozunk. Mikor jössz?
- Este. Fél 8-ra érek fel. Fél 9-kor jó neked?
- Persze. Várlak majd a bejáratnál.
- Oké. Szia, majd találkozunk!
- Szia!
Nagyon örültem, hogy Victoria kijön vasárnap. Már nagyon régen találkoztunk. Victoria volt az egyik legjobb barátnőm. Terveztem neki egy óriási meglepetést.
- Ki keresett?
- Victoria. Még nem találkoztatok.
- Tudja, hogy együtt vagyunk?
- Nem, még nem említettem neki. Örömömben elfelejtettem neki mondani.
- Jó alaposan meg fog lepődni.
- Az biztos. Amúgy..bír engem?
- Nincs veled semmi baja. Bár arról tud, hogy Sebbe vagyok beleesve.
- Akkor ez egy kicsit érdekes lesz.
- Igen. De azt tudja, hogy jó barátok vagyunk.
- Akkor csak félig fog meglepődni.
- Bolond.
- Én? Kikérem magamnak. Csak fél bolond.
- Lökött. Szeretlek ám.
- Én is téged. Ideje visszamennünk a hotelba. Holnap már szabadedzés.
- Rendben.
Fél órát sétáltunk, míg visszaértünk a hotelba. Ott olyasvalami várt, amire nem számítottunk...