18. fejezet - A baleset

Egy hatalmas baleset. Nico a falban. A szívem egyszerre felugrott a torkomba, éreztem a kitörni készülő könnyeket. Tommi óvatosan a vállamra helyezte a kezét és úgy suttogta a fülembe:

-          Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!

Egy hang nem jött ki a torkomon. Folyamatosan, pislogás nélkül bámultam a tévét, amiben éppen azt mutatták, hogy Nico mozdulatlanul ül az autóban. Aztán azt láthattuk, hogy a Medical Car már úton van. Féltem. Rettenetesen. Seb partija teljesen kiment a fejemből.

-          Tudnom kell, hogy mi van vele! – szólaltam meg hirtelen.

-          Ha az orvos megvizsgálja, akkor majd biztosan többet fogunk tudni. Hidd el, hogy a csapatnak fognak először szólni! – a kezét továbbra is a vállamon pihentette.

Az orvos megérkezett és vele együtt egy mentő is. Mivel nem tudták még, hogy mi Nico baja, ezért óvatosan vették ki az autóból. Persze a futamot leintették. Valószínűleg a többi pilótát is megrázták a történtek. Ekkor megismételtek egy rádióbeszélgetést. Sebét a mérnökével:

„Sebastian, nemsokára leintik a futamot!”

„Miért? Mi történt?”

„Hülkenberg a falban! Ismétlem, Hülkenberg a falban!”

„Te jó ég!”

Nos, Sebet biztosan megrázták a történtek. A hangja elég zaklatott volt.

-          Srácok! – jött be a főnök. – Úgy tűnik, hogy Niconak agyrázkódása lett és eltört az orra. Amikor a falnak csapódott, elveszítette az eszméletét, azért nem mozdult. De most már eszméleténél van. Bent tartják pár napra megfigyelésre a kórházban.

-          Mikor mehetünk majd be hozzá? – kérdeztem.

-          Szerintem futam után már beengednek hozzá.

-          Futam után? Szerinted folytatják még ezek a után a futamot?

-          Van rá esély. Emlékszel? Massa balesete után is folytatták az időmérőt.

-          Igazad van.

-          Elhiszem, hogy aggódsz, de ennyire nem kell! Nico rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok – mosolygott.

-          Mennyire súlyos? Mármint az agyrázkódása.

-          Hát… - vakarta meg a fejét. – Azt mondták, hogy eléggé. De csak agyrázkódása van. Nagyobb baja is lehetett volna. Persze azért még elvégeznek rajta pár vizsgálatot a biztonság kedvéért.

Már megint megnémultam az ijedtségtől. Tommi próbált némán megnyugtatni, de még akkor sem ment volna neki, ha beszél. Közben Nico főnöke visszament a helyére, én meg egyedül maradtam a kínlódásommal. Vagyis Tommival, de az jelen helyzetben majdnem olyan, mintha egyedül lennék.

Közben kiírták a képernyőre, hogy a futamot újraindítják 14:30-kor. Na remek. Legalább nem kell itt aludnunk. Alig vártam már, hogy véget érjen. Nico mellettem akartam már lenni. Megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Az egyetlen bátyám neve állt rajta. Jeremyé.

-          Szia!

-          Szia! Minden rendben veled? Láttam mi történt Nicoval? Ő hogy van? Lehet már tudni róla valamit?

-          Nem, semmi nincs rendben… Félek.

-          Ennyire súlyos? Agyrázkódás, a durvább fajtából és orrtörés.

-          Orrtörés? Azt hogy?

-          Fogalmam sincs. Csak ennyit tudok. Meg annyit, hogy futam után talán már benézhetek hozzá.

-          Akkor gondolom a délutáni dolog elmarad.

-          Igen. Le is kellene mondanom mindenkit. Bár talán sejtik, hogy így most nincs kedvem semmihez.

-          Nem tudod, ide hozzák Nicot?

-          Fogalmam sincs. De remélem. Jaj! Azt se tudom, hogy hová viszik be! Így hogy fogom meglátogatni?

-          Majd megkérdezel valakit, aki tudja. És Ang?

-          Igen?

-          Nyugodj meg! Ez szinte semmi, ami történt vele. Csak jussak eszedbe én. Törött kéz és láb.

-          Brr…még ez is. Ne is emlékeztess rá! Ja, azt még nem is mondtam, hogy még kivizsgálják. Mi van, ha még találnak valami mást is? Mi van, ha nagyobb baja van?

-          Nem lesz semmi baja, biztos vagyok benne.

-          Te miért kezeled ilyen lazán, amikor a legjobb haverod?

-          Nem kezelem lazán, én is ideges vagyok, csak nem mutatom ki. Azzal nem oldok meg semmit, ha ráragasztom másokra is az idegességet.

-          Amint megtudom, hogy hová viszik, hívlak.

-          Rendben. Ha pedig én tudom meg, hogy itt van, akkor én hívlak.

-          Megegyeztünk. Nemsokára megyünk hozzád is! Szia, tesó!

-          Szia, hugi! És nyugalom! Minden rendben lesz.

A futam közben újraindult, Seb fantasztikusan összeszedte magát, már a második helyért küzdött. Most jól jönne tőle egy futamgyőzelem. Talán egy kicsit jobban érezném magam.

-          Bocs, hogy iderángattalak! – kértem bocsánatot Tommitól.

-          Semmi baj, legalább megismertelek. Azért megtartod majd máskor Sebnek a bulit?

-          Persze. Arra is eljössz majd? Remélem, hogy akkor nem jön semmi közbe.

-          Persze, hogy eljövök. Csak majd szólj időben!

-          Meglesz.

Kimentem a főnökhöz megkérdezni, hogy tudja-e, melyik kórházba vitték. Természetesen tudta. És Jeremy is, mert éppen akkor csörrent meg a telefonom, amikor visszaértem a boxba.

-          Igen, tudom, hogy ott van – szóltam bele.

-          Remek, akkor potyára hívtalak fel.

-          Nem egészen. Nem tudsz róla valamit.

-          Hát… De igen. Tudod, itt van nekem a nővérke.

-          Igen, persze. Na, mi a helyzet vele?

-          A mellettem lévő szobát fogja kapni.

-          Ennyi?

-          Igen. Bocs, de még nem ért ide, csak a nővértől tudom, hogy idehozzák. Ígérem, ha megtudok még valamit, akkor majd hívlak.

-          Oké. Szia!

-          Szia!

Hát… legalább már tudom, hogy nem kell messzire mennem Jeremytől, hogy láthassam Nicot. Ez is valami, nem igaz?

Fél 5 is elmúlt már, amikor véget ért a futam. Seb nyert, Hamilton lett a második, Button pedig a harmadik. Szuper kis dobogó! Kár, hogy most nem tudok ennek nagyon örülni. Na, majd visszanézem felvételről és akkor örülni fogok!

A telefonom végre megcsörrent és izgatottan vettem fel, hiszen végre megtudhattam, hogy mi a helyzet Nicoval…

17. fejezet - Vasárnap

Sziasztok! Ma hoztam még egy részt. Ez nem lett olyan eseménydús, de azért remélem, hogy tetszeni fog. Örülnék, ha kommentelnétek. :) Jó szórakozást hozzá! :) 

Vasárnap. A futam napja. Na meg persze Seb meglepetésbulijának is a napja. Korán ébredtem fel. Jeremy még aludt, ezért halkan felkeltem, visszavettem a tegnapi ruháimat (kicsit büdösek voltak, jajj) és beágyaztam. Megnéztem a telefonomat, amin volt egy SMS. Nico írt, hogy Fél 10-re itt van értem. Még csak nyolc óra volt, de képtelen voltam visszaaludni. Biztosan a nagy izgalom miatt. Lementem inkább a büfébe és vettem egy bögre forrócsokit és két csokis croissant. Gyorsan megreggeliztem, közben fejben még egyszer átfuttattam a mai tervet. Rosszulétre hivatkozva kell Sebbel behozatnom magam a kórházba. Na jó, először azt kell elérnem, hogy visszavigyen a szállodához. Remélem, hogy nem fogom elszúrni.

Reggeli után visszamentem Jeremyhez. Már ébren volt.

-          Jó reggelt! Merre jártál?

-          Jó reggelt Jer! Lementem a büfébe reggelizni. Hozzak neked valami?

-          Kösz, nem kell, kapok reggelit.

-          És az a reggeli ehető is?

-          Hát, úgy ahogy, de nekem megfelel.

-          Hát jó, te tudod. De ha kell valami szólj, amíg itt vagyok!

-          Rendben.

Csendben üldögéltünk egy jó darabig a kórteremben, amikor egyszercsak bejött a tegnapi nővérke, kezében egy tálca, Jeremy reggelijével.

-          Jó ét vágyat! – tette le a tálcát Jeremy ölébe, majd mosolyogva távozott.

-          Be jössz neki. Nem is kicsit – világítottam rá.

-          Tudom. Nézd, hozott nekem csokit.

-          Na ja, meg a telefonszámát.

És tényleg. A csoki alatt egy fehér cetlin, gyöngy betűkkel egy név és egy telefonszám állt.

-          Pedig még majdnem egy hétig itt leszek.

-          Szerintem azt Ő nem tudja és nem akart lemaradni az alkalomról, hogy odaadhassa a számát.

-          Öhm, oké. Felhívod majd?

-          Nem tudom. Nem bírom a kórházas dolgozókat. Nem tudom miért.

-          Jó, hát ezt akkor rád bízom.

Nico pontban fél tízkor már itt volt. Elköszöntünk Nicotól aztán kiindultunk a pályára. Persze hatalmas dugó alakult ki, így késésben voltunk.

-          Szóval megvan a terved mára?

-          Hát persze… Tommi segített kitalálni egy sztorit.

-          Szuper. Én próbálok a futam után gyorsan visszajönni és lelépni Tommival mielőtt Seb elmenne. Te meg akkor menj át gyorsan a Red Bullhoz. Ha Seb dobogón végez, akkor szerencsénk van. Ha nem, akkor futam után gyorsan sprintelj át Sebhez!

-          Meglesz. És mi van, ha te végzel dobogón és Seb nem?

-          Most úgy őszintén, látsz rá reális esélyt?

-          5. lettél.

-          Igen, de szerintem szerencsém volt.

-          Nem, marha jól mentél.

-          Oké, de tudod, hogy a versenytempónk gyatra.

-          Igen, tudom.

-          Na látod. Ne aggódj, nem leszek dobogós. Ez 10000%.

1 órába telt mire kiértünk a pályára. Nico főnöke persze megértette a késése okát. Jó fej. Ahogy egyre közeledett a délután, egyre idegesebb lettem. Mindenkit értesítettünk a pontos időpontról és helyől, akit meghívtunk, már csak Sebet kell majd odacsalogatni.

A pilótaparádé ideje alatt is folyton kattogott az agyam. Úgy éreztem, hogy mindjárt felrobban. Tommi persze próbált megnyugtatni.

-          Attól még, hogy idegeskedsz, nem lesz jobb. Ugye tudod?

-          Persze, hogy tudom.

-          Akkor nyugodj meg! Ha laza vagy, akkor Seb sokkal könnyebben elhiszi, hogy Nico előbb elment és neki kell elvinnie téged.

-          Oké, igyekszem.

Mély levegőket vettem. És bejött, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Amikor Nico visszajött, már csak egy kicsit voltam izgatott.

-          Ezt meg hogy csináltad?

-          Fizikoterapeuta voltam. Értem a dolgomat.

Délben elmentem bekapni valamit, de a fiúk inkább a boxban maradtak. Mondjuk én is jobban jártam volna. Valahogy az étel nem az én világom volt. Ezek a küönleges trutyik semmit sem érnek. Bezzeg a jó kis rántotthús és rizs. Na az egy igazi Hungaricum.

Visszaballagtam a Force Indiához. Nico és Tommi éppen beszélgettek. Mosolyogva néztem Őket. Örülök, hogy jól kijönnek.

-          Mi volt az ebéd? – kérdezte Nico mosolyogva.

-          Nem tudom, de nem is akarom tudni. Valami trutymó. Bah.

-          Legközelebb rendelünk neked pizzát, vagy hozunk magunkkal rántott húst és rizst – kacsintott rám.

Egy órakor kezdődött el az újabb felhajtás. Nico lassan elkezdett készülődni, én meg csak bámultam magam elé. Tommi magyarázott nekem valamit, de képtelen volta figyelni rá. Megint rám tört az izgatottság.

2 órakor aztán az izgalom a tetőfokára hágott. Nemcsak a rajt miatt izgultam, hanem a késő délután/este miatt is. A srácok már a felvezető körre indultak. Figyeltem a tévében, ahogy melegítik a gumikat. Amint felálltak a rajthoz, keresztbe tettem az ujjaimat. Szorítottam Nicoért és Sebért is. Amikor kialudtak a lámpák, akkor elindult a futam, aztán…

16. fejezet - Uhh..

Sziasztok! Már elég régen nem hoztam új részt, de most úgy döntöttem, folytatom az írást. Már ha a suli mellett lesz majd rá időm.. Jó olvasást! :)

Pablo volt az, Fernando legjobb barátja. Szerelmes volt belém, de a világ legbunkóbb pasija volt. Eleinte nekem is tetszett, de miután kiismertem, elmúlt a varázs.
- Pablo...ezt én is kérdezhetném tőled.
- Téged kerestelek. Fernando mondta, hogy itt talállak.
- Miért kerestél?
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
- Fernando nem mondta el?
- Mit?
- Azért vagyok itt, mert itt van a barátom.
Ha hallottatok már valakit igazán röhögni,- de röfögősen- úgy röhögött Pablo is.
- Na és ki az? Hülkenberg 3855. szerelője? Vagy Di Restáé?
- Még ők is jobbak lennének nálad.
- Na ki az? - kérdezte lenézően.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam vissza.
- Nyugi Ang! - nyugtatott Tommi.
- Te meg ki vagy? Csak nem te vagy a barátja?
- Nem Angelt kéne azért okolnod, mert nem jött össze veled. Jobb lenne, ha néha magadba néznél!
- Te csak ne üsd bele az orrod! Semmi közöd hozzá!
- Hé, mi folyik itt?
- Á, Nico, éppen azt kérdeztem Angeltől, hogy melyik szerelő a barátja.
- Hízelgő, hogy a szerelőimre gondoltál.
- Szóval takarító.
- Nem egészen.
- Akkor ki?
- Én. - ölelt magához.
- Rossz választás.
- Nálad bárki jobb lehet, de én a legjobbal vagyok.
- Gratulálok. Végülis Ő is német, csak kevésbé sikeres. Nem is értem, hogy miért adtad alább.
- Úgy állítod be, mintha csak a sikere miatt akart volna Seb barátnője lenni - védett meg Nico.
- Mert nem?
- Nem. 2 éve ismerem és hidd el, jobban, mint te.
- 2 éve ismered és csak most jöttetek össze? Lúzer vagy..
- Te vagy a lúzer.. - zengett Seb hangja. - Hagyd már Őket békén. Tőled zeng az egész paddock.
- Én a helyedben meg sem szólalnék. Egy napig nem bírtad megtartani Angelt.
- Ő legalább nem volt bunkó és köztünk meg nem is történt semmi. Azt hiszed nem tudom, hogy szerelmes vagy belém? És nem, nem Fernando mondta el. Hanem a nővéred.
- Cöh...szánalmasok vagytok mind - ordított. - Léptem, lúzerek. - Végre elment.
- Ne haragudj Seb! - léptem mellé. - Nem akartunk zavarni.
- Semmi baj! - sóhajtott fel. - Jobb ha most megyek. Meg kell beszélnünk a srácokkal a mai napot.
- Várj! Beszélni szeretnék veled.
- Rendben van. Menjünk el sétálni!
- Nico, mindjárt jövök.
- Rendben.
Sebbel elmentünk sétálni a paddockba.
- Miről szeretnél velem beszélni?
- Azzal kezdeném, hogy ne is törődj Pabloval. Ő mindig, mindenkivel bunkó. Kivétel Fernandoval.
- Pabló véleménye nem érdekel. Csak az zavar, amit mondott.
- Seb! Te nagyszerű srác vagy és megérdemled, hogy boldog légy. Csak nem velem, hanem egy másik lánnyal. Megölelhetlek?
- Persze.
Ahogy megöleltem, Seb kicsit nyugodtabb lett.
- Köszönöm.
- Barátok vagyunk, ez alap, Seb. De most menjünk vissza és nézzétek meg az adatokat a csapatoddal. Még találkozunk. - mosolyogtam rá.
Valahogy biztos voltam benne, hogy az ölelésünket megörökítették. De nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy Sebet megnyugtassam.
****************************************
- Ang, minden rendben?
- Persze, Nico. Csak feltűnt Pablo és elkezdett bunkózni, szokás szerint. Nem értem, hogy miért így kell udvarolnia.
- Ne is törődj vele! Nem éri meg.
- Sajnálom, amit Pablo mondott neked. Pontosabba rólad.
- Semmi baj - ölelt magához. - Én nem törödök vele. De sajnos most dolgom van.
- Nem gond. Elleszek Tommival. Ugye nem látta meg Seb?
- Nem tudom. Ezt tőle kell megkérdezned. Vigyázz magadra és ne kerülj bajba! - csókolt meg.
- Te se! - nevettem.
****************************************
Tommival elvoltunk egészen este 10-ig. Nagyon jó fej és kedves, ráadásul jószívű is. Igen, ezeket mind egy nap alatt sikerült megállapítanom.
- Ugye Seb nem látott meg?
- Nem, de ez csak a csodának köszönhető. Amint észrevettem, elbújtam.
- Huh..hála az égnek. Remélem, lassan már indulunk! 10 óra van.
- Talán.
10 perccel később Nico is felbukkant.
- Van egy rossz hírem. Még minimum 45 percet kell várnotok.
- Hát jó..talán annyit még kibírunk. Lehet, hogy Jeremy már aludni fog, amikor megyünk hozzá.
- Megeshet. Biztos hogy bemenjünk hozzá?
- Igen, mindenképpen.
- Rendben van.
- Akkor még 45 perc.
- Azt már féllábon is kibírjuk.
- Álmos vagyok, Tommi.
- Semmi baj. Aludj csak nyugodtan, majd ölben elviszünk. És mi előtt még megkérdeznéd: Igen, elbírunk. :)
- Jól van. Oké. - vigyorogtam.
*****************************************
45 perccel később már az autóban ültünk és siettünk a kórházba. Alig vártam már, hogy láthassam Jeremyt. Érdekes lesz Tommit bemutatni neki.
*****************************************
20 perccel később már Jeremy szobájának bejáratánál álltunk.
- Ti várjatok itt kint, először megmondom Jerremynek, hogy valakit be szeretnék neki mutatni.
- Ahogy akarod. - válaszolta Tommi.
Benyitottam. Jer még ébren volt.
- Szia, Ang! - köszönt rám elhaló hangon.
- Szia, Jer! Még ébren vagy?
- Igen, titeket vártalak.
- Nem kellett volna.
- De kellett volna. Látni akartalak még egyszer.
- De holnap is láthattál volna.
- De én ma is látni akartalak.
- Aranyos vagy, de most már pihenned kell.
- Tudom. Nico?
- Van még egy kis erőd?
- Igen, van.
- Fiúk, most már bejöhettek! - hívtam be Őket. - Jeremy, bemutatom neked Tommit! Tommi, Ő itt Jeremy, a testvérem.
- Nagyon örülök, Jeremy! Angel már sokat mesélt rólad!
- Remélem azért nem mindent. - nyomott el egy hatalmas ásítást.
- Nem hiszem, hogy mindent elmondott, ne aggódj!
- Jobb lesz, ha most megyünk. Pihenned kell.
- Maradj itt, kérlek! Csak még egy kicsit.
- Rendben. - ültem az ágya szélére.
- Itt maradhatsz vele, ha akarsz. De nekem pihennem kellene.
- Tudom, Nico, de akkor egyedül leszel.
- Nem baj. Most fontosabb, hogy Jeremy rendbe jöjjön.
- Reggel bejössz értem?
- Persze.
- Akkor itt maradok. Tommi, holnap velünk jössz be?
- Igen, valószínű.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Sziasztok!
- Szia! - köszöntek kórusban.
Szegény Jeremy egész nap egyedül volt. Nem lehetett kellemes.
- Köszönöm, hogy itt maradtál.
- Alap, tesó.
Szóltam az egyik nővérnek, hogy ma a kórházban alszom, Ő pedig hozatott be egy ágyat és megágyazott nekem. Jeremy mondta, hogy egész nap körülötte legyeskedett.
- Úgy tűnik, hogy van egy hódolód - szekáltam.
- Hagyjál!
- Szerintem aranyos pár lennétek.
- Ang! - mordult rám. - Hagyjál! - mondta vicceskedve.
- Jól van na! Hogy érzed magad?
- Jól, bár eddig se fájt semmim. Telenyomtak érzéstelenitővel - hajtotta le a fejét.
- Én nem engedném magam. Inkább szenvednék.
- Tudom - mosolyodott el. - Bocs, fáradt vagyok.
- Semmi gond! Én is már majdnem elaludtam a boxban.
- Jó éjt, hugi!
- Jó éjt bratyó!
Nagyon izgultam a holnap miatt, hisz mégiscsak Sebről van szó. Remélem, hogy örülni fog a meglepetésemnek, már ha sikerül a kórházba csalnom. Na jó, csak megoldom, valahogy.