Élet a kulisszák mögül: 6. rész - A nagy titok

Ebben a pillanatban szólalt meg a lakástelefonunk.
- Biztosan a mama az. - nyugtáztam. Anyu kiment felvenni, így a nagy bejelentésre még várni kellett.
- Akkor mi most gyorsan lazuhanyzunk. Nico, mész elsőnek?
- Mehetsz nyugodtan.
- Ráérek.
- Oké. - amíg Nico lezuhanyzott, én apuval beszélgettem. Mindig nagyon jól kijöttünk egymással.
- Holnap mentek is fel Pestre?
- Igen...aztán utána szünet és akkor többet tudok itthon lenni. :) Meg megyünk még Nicoékhoz is elvileg.
- És Fernando?
- Hozzá is majd. :) De voltam már vele eleget. :) Szerintem kibírja nélkülem is.
- Hacsak nem veszik össze megint a barátnőjével.
- Igen, de csak nem.
Miután Nico végzett a zuhanyzással, utána mentem én is. Addig apuval beszélgettek egy kicsit, majd Nico bement a szobámba.
Szokás szerint énekeltem a zuhany alatt. Talán nem hallották meg Nem mintha rossz hangom lenne, de azért..:D
- Kis dalos pacsirta. Szép hangod van.
- Ezek szerint mégis lehetett hallani.
- Igen. De nem baj. Úgysem hallottalak még énekelni, csak Fernando szokott róla mesélni, hogy tök jó hangod van.
- Tényleg?
- Igen. :) És most végre hallottam is. :)
- Igen. - nyomtam el egy hatalmas ásítást.
- Na jól van. Gute Nacht mein Engel! (Jó éjszakát, Angyalom!)
- Gute Nacht, Nico!
Egymás karjaiban aludtunk el.
Másnap reggel megint azt hallom, amire tegnap is felébredtem.
- Ma tényleg el kell neki mondanunk, mielőtt elmegy.
- Igen, tudom. Reggeli után el is mondom neki.
- Rendben.
Nico még nagyban aludt, de muszáj volt szegényt felébresztenem, hogy időben felérhessünk Budapestre.
- Nico, Nico! - ébresztgettem halkan. - Kelj fel, nemsokára indulnunk kell!
- Mhh...jó reggelt szerelmem! - válaszolta álmoskásan. - Mindjárt felkelek, csak egy pillanat.
- Nagynehezen feltápászkodott, addig én átöltöztem.
Egy I love New York-os fekete felsőt, egy farmernadrágot és egy sárga tornacipőt vettem fel.

- Gyönyörű vagy. - ölelt át.
- Köszönöm. - csókoltam meg.
Reggeli közben, anyu nagyon feszültnek tűnt, apu szokásosan nyugodt volt. Nico is eléggé feszélyezve érezte magát, Fernando pedig majd kicsattant a boldogságtól.
- Na mi az Fernando?
- Az élet szép. Most minden olyan szép és jó.
- Örülök, hogy boldog vagy. Rossz volt látni, hogy szenvedsz.
Reggeli után anyu már tényleg nagyon ideges volt.
- Kislányom..el kell mondanunk valamit.
- Hallgatlak.
- Jobb lesz, ha ülve maradsz. Szóval.. - megköszörülte a torkát.
- Tegnap mondtad, hogy találkoztatok Nico legjobb barátjával, Jeremy.
- Igen.
- Nos..elmesélek neked valami. Már elég nagy vagy ahhoz, hogy megtudd. Egy évvel azelőtt, hogy megszülettél volna, én terhes voltam egy fiúgyermekkel. Miután megszületett, elvitték megfüröszteni, majd fél órával később visszajöttek, hogy sajnálják, de a baba meghalt. Édesapád és én nagyon el voltunk keseredve, de aztán 1 évvel később megszülettél te és ez valamelyest enyhítette a fájdalmunkat. Amikor 3 éves voltál,
kaptunk egy telefont. Azt mondták, hogy egy férfi és egy nő szeretne velünk találkozni, mert valami nagyon fontos dolgot kell elmondaniuk. Mi el is mentünk a találkozási helyre. A nővel és a férfivel volt egy 4 éves
kisfiú is. Elmesélték, hogy DNS tesztet csináltak, mert a gyermek egyikükre sem hasonlított és kiderült, hogy nem is az Ő gyermekük. Elmentek egy ügyvédhez, aki kiderítette, hogy aznap a nőn kívűl más is szült egy
gyermeket. Én voltam az. És ugye mondtam, hogy azt mondták nekem, hogy a fiam meghalt. De mégsem. Megcsináltuk mi is a DNS tesztet és kiderült, hogy a kissrác a mi fiúnk. De már 4 éve velük élt és nem is volt rajta kívűl más gyerekük, így úgy láttuk jónak, hogy velük marad. Persze, amennyire lehetetett találkozgattunk, hogy láthassuk a fiúnkat felnőni. Emlékszel a kisfiúra, akivel játszani szoktál 5 éves korodig? Ő volt az a kisfiú. Aztán kiköltöztek Németországba és azóta nem is találkoztunk velük. Néha telefonon beszéltünk, de semmi több. Aztán tegnap mesélted, hogy találkoztál ezzel a Jeremy nevű sráccal. Majd nem sokkal később
kaptam egy telefont Jeremy anyjától, hogy Jeremy azt mondta, hogy találkozott veled. Azt mondtam hogy Ő elmondja Jeremynek az igazat, de én nem voltam benne biztos, hogy készen állsz erre a hírre, de apád rávett, hogy mondjam el.
- Szóval van egy testvérem?
- Igen..
- Te jó ég!!! - teljesen ledöbbentem. Sohasem hittem volna, hogy van egy testvérem. És ekkor rádöbbentem.. Jeremy, a kisfiú..már kiskoromban is imádtam, persze akkor sem tudtam, hogy a testvérem. Ezért volt nekem olyan ismerős...és ezért tetszett.. - Anya, miért nem mondtad el eddig?
- Úgy éreztem, hogy nem állsz készen arra, hogy megtudd. De most már elég idős vagy ahhoz, hogy megtudd.
- És így is alig akartad elmondani..tegnap este és ma reggel is mindent hallottam.
- Én csak jót akartam neked...
- És arra nem számítottál, hogy belefuthatok?
- Sosem hittem volna, hogy Nico legjobb barátja lehet..sajnálom..
- Most hagyjatok békén..gondolkodnom kell..
Berohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót.
- Angel, kérlek engedj be! - hallottam kintről Nico hangját.
Beengedtem, majd újra visszazártam az ajtót.
- Miért nem mondták el eddig?
- Biztosan azt hitték, hogy nem értenéd meg. De most gondolj bele. Szerintem tök jó dolog, ha van egy bátyád. Legalább, ha megbántalak lesz ki leüssön. Látod, így nekem lesz rossz.
- Bolond vagy. Te sosem bántanál meg engem.
- Soha nem lehet tudni. De tényleg nem. Szeretlek.
- Én is téged.
- A szüleid azt mondták, hogy Jeremy is jön majd a Magyar Nagydíjra.
- Úgyis beszélnem kell vele. Mindenképp.
- Igen. De most menjünk ki a szüleidhez, köszönjünk el tőlük, aztán irány Pest!
- Rendben. - kinyitottam az ajtót és kimentünk a szüleimhez.
- Indulnunk kell. Vigyázzatok magatokra. - öleltem meg anyut és aput külön-külön.
- Ti is! - mondta anyu.
- Fernando! Velünk jössz?
- Nem. Bérelt autóm van, úgyhogy azzal megyek.
- Rendben van. Akkor sziasztok!
Beültünk az autóba és már indultunk is fel Pestre.
Óriási volt a forgalom az autópályán. Ez Nicot is idegesítette.
- Nem igaz. Itt mindig ekkora a forgalom?
- Öhm.nem tudom. Nem nagyon járok erre. Tudod..a hadházi repülőtérről szoktunk haza jönni, amikor Fernandoval jövök. Az sokkal közelebb van hozzánk.
- Értem. Akkor legközelebb mi is addig megyüönk majd.
- Nico..
- Mi az?
- A kormányt fogd, ne a combomat tapizd!
- Ne félts te engem! tudok én egy kézzel is vezetni.
- Tudom, de légy szíves, inkább az útra figyelj!
- Jól van, jól van.
Dél lett mire felértünk Pestre. Beültünk egy étterembe ebédelni.
- Kipróbálod a magyarok specialitását?
- Mit?
- Rántott hús rizzsel. :D
- Legyen. :)
Ebéd után elvittünk a csomagjainkat a hotelbe.
- Ugye most velem alszol?
- Ez nem is kérdés.
- Fernando tudja?
- Öhm..nem..de úgyis fel kell hívnom Jeremy miatt.
- Azért 10 percet még ráérsz, nem?
- De.
- Akkor jó. - húzott magára, majd megcsókolt.
Pár percel később megszólalt a telefonom.
- Igen!
- Szia, Ang!
- Szia Fer!
- Jeremy öt perc múlva ott lesz a szállodánál.
- Oké, akkor kimegyek elé. És mégegy apróság..
- Igen?
- Niconál töltöm a hétvégét és nála is alszom.
- azt valahogy gondoltam. A szüleid nem vették észre, de én igen. Sok boldogságot! Megérdemled.
- Köszönöm Fer.
- Szeretlek uncsitesó.
- Én is téged.
- Szia!
- Szia!
Mély levegő és kifúj..
- Igen?
- Fernando volt az. Jeremy öt perc múlva itt lesz.
Lemegyek elé.
- Jövök én is.
- Rendben. Szükség is lesz rád.
Kimentünk a szálloda elé. Szerencsére ilyenkor még nincsenek rajongók. Már láttuk is Jeremyt közeledni.
- Szia Nico! Szia..Angel!
- Szia Jer..örülök, hogy látlak..

Élet a kulisszák mögül: 5. rész: Otthon, édes otthon

- Angel, kicsim, ébredj fel! Nemsokára indulnunk kell!
- Mhh...mi történt?
- Jó reggelt! Fel kellene kelni, mindjárt  indulunk.
- Jól van. - ásítottam egy hatalmasat.
Lassan kimásztam az ágyból és elindultam a bőröndöm felé..
- Várj!
- Mhh..mire? - kérdeztem még mindig álmosan.
- Gyere ide!
- Igen, itt vagyok.
- Minden oké?
- Persze, csak fáradt vagyok.
- Tegnap olyan furcsán viselkedtetek Jeremyvel.
- Tényleg? - upsz..
- Igen. Úgy néztétek egymást..
- Hogy?
- Nem is tudom..nem tudnám megfogalmazni.
- Nézd, Nico! Nem kell aggódnod. Szeretlek! Komolyan. :) De ahogy te is mondtad, nemsokára indulunk, úgyhogy fel kéne öltöznünk.
- Igen.
A felöltözés ideje alatt, a reggeli alatt, amíg elbúcsúztunk Nico szüleitől, Nico annyira csendes volt és rideg. Fájt, hogy ilyen. Még a repülőtér felé sem szólt egy mukkot sem, csak amikor végre felszáltunk és a repülő elindult, akkor eredt meg a nyelve.
- Az éjjel beszéltem Fernandoval. Azt mondta, hogy szakítottak Dashaval. Gondoltam jobb, ha tudod. - a hangja kemény és rideg volt, a hír pedig hidegzuhanyként ért. Fernando miért neki mondta el és nem nekem?
- És Fernando ezt miért nem nekem mondta el?
- Neked akarta. Csak amikor rezgett a telefonod, arra én ébredtem fel. Nem akartalak felébreszteni, úgyhogy inkább én vettem fel. Azt mondta Fernando, hogy reggel feltétlenül mondjam el neked.
- Értem. Akkor beszélnem kéne vele.
- Nyugi, ott lesz a szüleidnél, amikor odaérünk. Majd ott beszélhetsz vele. Most szüksége van rád.
- Ahogy elnézem, nem csak neki.
- Miért? Még kinek?
- Mondjuk neked. Ne légy már ilyen savanyú!
- Nem vagyok savanyú.
- De az vagy. Mi a baj, Nico?
- Semmi, csak Jeremy..
- Mi van vele?
- Amit reggel is mondtam...furcsán viselkedtetek Jeremyvel.
- Figyelj, Nico..Jeremy olyan, mintha..mintha már korábban is ismertem volna, csak nem emlészem rá. De attól még téged szeretlek. Érted?
- Értem.
- Jeremy tényleg nagyon jóképű és tényleg tetszett, de...valami olyan furcsa..
- Mi? Angel, nem értelek..
- Az a baj, hogy én sem értem magam..bárcsak érteném..
- Szeretsz?
- Igen, tiszta szívemből szeretlek. - csókoltam meg olyan mélyen, amennyire csak tudtam.
- Mondták már, hogy gyönyörűek a szemeid?
- Nem, nem igazán.
- Még Seb sem?
- Nem, emlékeim szerint még Seb sem.
- Izgulok.
- Mitől?
- Végre találkozhatok a szüleiddel.
- Jajj, nem már! Nem harapnak. Jó, mondjuk tudom milyen érzés. Az utóbbi két napban volt részem ebben az izgalomban. De nem hinném, hogy gond lenne. Azért Fernandoért aggódom.
- Már felnőtt, tud magára vigyázni.
- Tudom. De egy felnőtt ember is össze tud törni.
- Tény. De gondolom próbálsz majd rajta segíteni
- Persze. Ha kell, beszélek majd Dashaval is. Igazából egész rendes. Csak Raqut jobban bírtam. Ennyi.
- Már nem azért, de szerintem Jeremy..
- Nico! Már megint Jeremy? Felejtsd már el egy kicsit, kérlek!
- Várj már! Most nem olyan vonatkozásban akartam mondani.
- Hanem?
- Szerintem hasonlítatok egy kicsit. Mindkettőtöknek nagy az orra. - tört ki Nicoból a röhögés.
- Hülye!!! - reagáltam, bár én is ugyanúgy röhögtem. - Ha már itt tartunk.. mi lehet Sebbel?
- Nem tudom, lehet, hogy utánad sír.
- Aha, nagyon valószínű.
- Na jó, ha nem is sír, de ha tényleg tetszel neki, akkor szerintem most lelkiismeret furdalása van. Szerintem biztos bocsánatot fog majd kérni tőled.
- Ja..majd, ha a Ringen összefutok vele.
- A számod nem tudja?
- Elvileg nem. Nico..ugye nem adtad meg neki?
- Dehogy.
- Szóval, ha felhív, akkor..
- Akkor Fernando adta meg neki a számod. Hívott?
- Nem. Csak tudod, nagyon sokszor előre gondolkodom.
- Néha nem is árt. Apropó, nemsokára leszállunk.
- Nemsokára újra láthatom a szüleimet. Már hiányoztak.
- Mikor voltál utoljára itthon?
- Emlékeim szerint pontosan 2 héttel ezelőtt.
- Így érthető. Nekem is gyakran hiányoznak a szüleim.
Repülőgépünk negyed órával később landolt Ferihegyen. Már csak néhány órányi autózás és újra láthatom a szüleimet.
Budapest. Lánchíd, Parlament, Hősök tere. Országunk csodálatos és gyönyörű nevezetességei, na meg persze legfőképpen Budapesté.
- Nico! Voltál te valaha városnézésen?
- Nem, nem igazán. Tudod, nincs sok időnk rá. De egyszer elmehetünk.
- Oké, talán két év után ragadt rám valami arról, hogy mi hol van.
- Majd viszünk térképet, vagy egy GPS-t.
- Egy élő GPS-t. :D
- Nem, én a hagyományosra gondoltam.
Ahogy észrevettem, sikerült elterelnem Nico figyelmét a szüleimről. Egyszercsak megszólalt a telefonom.
- Ez meg ki lehet? Te jó ég, csak ne Seb legyen!
- Akkor legalább előbb túllesztek a bocsánatkérésen.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Szia Angel, Dasha vagyok!
- Szia, Dasha! Mi a baj?
- Gondolom már hallottad, hogy szakítottunk Ferrel.
- Igen, hallottam.
- Csakhogy én ezt nem akartam. Olyan hülyeségen kaptunk össze. Én ki szeretnék vele békülni.
- És ezt miért nem neki mondod?
- Annyira szégyellem magam. Segítenél?
- Nézd, Dasha! Ez a ti dolgotok, de úgyis beszélek Fernandoval, úgyhogy majd megemlítem neki a békülést.
- Köszönöm. Mondtam már, hogy nagyon szeretlek?
- Öhm, nem.
- Akkor most kimondtam. De jó érzés volt. - hallottam a hangján, hogy kicsit megkönnyebbült. - Akkor majd talizunk. Szia!
- Szia!
- Na mi a helyzet?
- Úgy tűnik, hogy Dasha volt a hunyó. Na mindegy, úgyis beszélnem kell Ferrel.
 Az idő gyorsan telt, bár ezt én egyáltalán nem bántam. Fél 4-kor már otthon voltunk. Alig vártam, hogy újra láthassam a szüleimet.
- Anyu, apu, úgy hiányoztatok!
- Te is nekünk! - válaszolt édesanyám, majd átölelt. Sokak szerint anyukámra ütöttem. Ő is szőke volt és kék szemű. Ellentétben édesapámmal, aki barna hajú volt (bár születésekor és kiskorában szőke) és barna
szemű.
- Szia Jack! - köszöntem rá házőrzőnkre.
- Anyu, apu, bemutatom Nicolas Hülkenberget. Nico, Ők a szüleim.
- Angel már sokat mesélt rólad. - mondta anyu
- Be nem állt a szája. - tette hozzá apukám.
- Lassan bemehetnénk, nem? Niconak is le kéne pakolnia a cuccait. Ne aggódj Nico! Jack nem harap, csak megkóstol. Nyugi, vicceltem.
Ahogy mentünk befelé, azon gondolkodtam, hogy merre lehet Fernando. Amint beértünk, egyszerre megpillantottam a szobámban. Megviseltnek látszott, arcán a sírás nyomai tűntek fel.
- Bemegyek Fernandohoz, addig beszélgess a szüleimmel! - súgtam Nico fülébe, majd elindultam a szobámba.
- Szia Nandito! - csak én hívhattam így.
- Szia Ang!
- Na mesélj..
- Otthon összefutottam Raquval, beszélgettünk kicsit és Dasha meglátott és félreértette.
- Ejj. És szakított veled..
- Igen.
- Na figyelj! Nem én vagyok a jó tündér, de Dasha felhívott, amikor jöttünk hazafelé Nicoval. Békülni akar. Úgyhogy ha gondolod, hívd fel, mert Ő nem mer.
- Rendben. Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Szeretlek.
- Én is szeretlek! - öleltem át.

Nico szemszöge:
Amíg Angel Fernandoba öntötte a lelket, addig én egyedül maradtam a szüleivel. Kedvesnek és barátságosnak tűntek.
- Na és Nico, hogy állsz a világbajnokságban? - érdeklődött Angel édesapja.
- Tudja Mr Alston..
- Hívj csak Lewisnak!
- Rendben, Lewis. Szóval..a Force India nem igazán számít túl jó csapatnak, de önmagunkhoz képest egész jól teljesítünk.
- Nico, kérsz valamit enni, esetleg inni? - kérdezte Mrs Alston.
- Köszönöm, nem, esetleg majd később.
- Rendben van.
Angel pont ekkor jött ki a szobából.

Angel szemszöge:
Kiléptem a szobából, vissza Nicoékhoz.
- Azt hiszem, lassan szabaddá válik a szoba, úgyhogy bepakolhatsz. Esetleg nézhetnénk valamilyen filmet.
- Benne vagyok.
Fernando lassan eltávozott a szobámból és végre birtokba vehettük.
- Na, mit nézzünk?
- Amit szeretnél.
- Back to the future?
- Nekem oké. Megnézzük mindhárom részt?
- Csak ha nem unjuk el magunkat.
Nico telefonja megszólalt.
- Ki az?
- Jeremy..
Amíg Nico Jeremyvel beszélt, addig én pattogtattam kukoricát és csináltam málnaszörpöt. Anya észrevette, hogy valami nyomja a lelkemet és rákérdezett.
- Angiem! Mi a baj?
- Tudod anyu, amikor Nicoéknál voltam, akkor találkoztam Nico legjobb barátjával. És most úgy érzem, mintha hozzám tartozna, ami nevetséges, mert tegnap láttam életemben először.
- Hogy hívják?
- Jeremy.
Csend. Rémisztő csend. Anya arcán, mintha ijedtséget fedeztem volna fel. Ezután kiment az előszobába apuhoz, otthagyva engem a kétségeim között.
- Nem tudom, hogy mennyire ehettek ilyen ételeket, de úgy gondolom, hogy ennyit megengedhetsz magadnak. - léptem be a szobába a pattogatott kukoricával és a málnával.
- Igen, szerintem is.
- Jeremy mit akart?
- Azt mondta, hogy amióta elmondta a szüleinek, hogy veled találkozott, azóta furcsán viselkednek.
- Én is most mondtam anyunak, hogy vele találkoztam és Ő is annyira megrémült valamitől.
- Ez nekem bűzlik.
- Nekem is
Betettem az általam választott film első részét a lejátszóba, majd odabújtam Nico mellé. Furcsa dolgok történnek mostanában körülöttünk. Először ez a találkozás Jeremyvel, most meg a szüleink. Nem értettem
semmit, de reméltem, hogy majd mindenre találunk racionális magyarázatot.
A film közepénél járhattunk, amikor észrevettem, hogy Nico elaludt. Szegénykém. Biztos nagyon elfáradt. Nem mintha én sokkal éberebb lettem volna. Így kikapcsoltam a DVD lejátszót, majd Nico mellé feküdtem és pillanatok múlva már aludtam is.
7 óra körül halk beszélgetésre ébredtem.
- Szerintem el kéne mondani neki. Már nagy lány.
- Lewis, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet. Szerintem még korai lenne.
- Mégis meddig akarsz várni? Amíg harminc éves nem lesz.
- Nem. Csak még egy kicsit húzhatnánk. Mondjuk egy-két évet.
- Így is hibát követtünk el azzal, hogy nem mondtuk el neki.
Eddig hallottam a párbeszédet, mert a szüleim kimentek a lakásból és közben Nico is ébredezni kezdett.
- Hogy aludtál?
- Jól. De most tényleg elaludtam?
- Igen, de nem aggódj, én is. Viszont a szüleim nagyon rejtélyesen beszélgettek valamiről az előbb, amit apu el akar nekem mondani, de anyu nem.
- Na jó, ez már tényleg nagyon durva. Szerinted mi lehet az?
- Én arra gondolok, hogy örökbefogadott gyerek vagyok.
- Ki van zárva, ahhoz túlságosan hasonlítasz rájuk. Főleg édesanyádra.
- Tudom. A szemem és a hajam.
- És az arcod is teljes egészében.
- Akkor nem tudom. Szerinted mi lehet?
- Fogalmam sincs, de nem tetszik nekem ez az egész.
Pár perccel később anyu hangját hallottam a konyhából.
- Angel, Nico! Gyertek vacsorázni!
A vacsora ideje alatt nem mertem semmit kérdezni, bár a szüleim is feltűnően szótlanok voltak. Alig vártam, hogy lezuhanyozhassak és végre kialudhassam magam. Nicon is ez látszott. Végül anyu törte meg a csendet:
- Kicsim, el kell mondanunk valamit..

Élet a kulisszák mögül: 4. fejezet: Jeremy

Másnap reggel arra ébredtem, hogy egy nagyon édes, szőke srác mosolyog rám.
-   Jó reggelt szépség! :) - adott puszit a homlokomra.
-   Jó reggelt! :)
-   Hogy aludtál? :)
-   Melletted csak jól lehet aludni. Szépet álmodtam. :)
-   Remélem, hogy én voltam a főszereplő. :)
-   Igen, ez egyértelmű. :)
-   Szeretlek :) <3 - ölelt át.
-   Én is téged. :) <3 Na és mi a terved mára?
-  Mára? Hmm...jó kérdés. :) Mit szeretnél ma csinálni? :)
- Nem tudom. :)
- Mondjuk lustálkodhatnánk egész nap, csak nekem formában kéne maradnom.
- Akkor elmehetnénk futni. Bár nem vagyok egy sportos alkat. 400 méter futás után elfáradok.
- Topa vagy. - nevetett.
- Na kösz.. - nevettem én is.
- De nem baj. Majd én kikupállak. - mosolygott rám.
- Juhéjj, saját személyi edzőm lesz.
- Igen, olyasmi. Ideje lenne felöltöznünk, nem gondolod?
- De.
Gyorsan magamra kaptam egy rövid nadrágot és egy pólót.

- Te még ebben is fantasztikusan nézel ki.
- Nico, ne mondd ezt! Tudom, hogy nincs így.
- Pedig így van. "My Angel" - súgta a fülembe, aztán szorosan magához húzott.
-  Nem kéne lemennünk? - vetettem fel. - csak mert a szüleid még félre értenek valamit. Meg nem ártana elkezdeni edzeni sem.
- Igazad van. Menjünk.
- Jó reggelt fiatalok! Angel, hogy aludtál? - érdeklődött Nico édesanyja.
- Köszönöm jól. - néztem Nicora, Ő pedig cinkosan rám kacsintott.
A reggeli után elmentünk sétálni a közeli parkba. A napfény melegítette az arcunkat, a szél gyengén lengedezett. Leültünk egy padra.
- Biztos vagy benne, hogy velem akarsz lenni, nem pedig Sebbel? :)
- Biztosabb, mint abba, hogy Fernando az unokatestvérem.
- Elmondjuk a szüleimnek? Vagy majd késbőbb, amikor már nem lesz annyira friss?
- Ahogy gondolod, Nico. Én személy szerint, az én szüleim miatt jobban aggódom. Ők jobban ismernek téged, mint én a te szüleidet.
- Attól még nem muszáj tudniuk, hogy együtt vagyunk.
- Remélem, hogy el tudom majd titkolni, egyenlőre.
- Az sem baj, ha kiderül. :) Inkább azt kéne kitalálni, hogy Sebnek hogy adjuk be ezt az egészet.
- Na igen.. bár mit foglalkozzunk vele?
- Féltékeny lehet és szerintem lesz is. Küzdeni fog majd érted, sőt, lehet, hogy ki is kezd majd veled.
- Remélem, hogy nem. Nekem nem kell egy ilyen srác.
- Milyen?
- Ilyen nyomulós. Így utólag visszagondolva, szerintem csak kihasznált.
- Lehet. Mondjuk nekem azt mondta, hogy bejössz neki. De ki tudja.
- Ez komoly?
- Hupsz..ezt nem kellett volna elmondanom. Na mindegy. Végülis jogod van tudni.
- Na nagyszerű. Végülis teljesen mindegy. Lassan indulhatnánk futni.
- Igen, kéne.
Nico volt olyan aranyos, hogy az én tempómban futott és nem éreztette velem, hogy lassú vagyok. Nem igazán szerettem futni, de Nico itt volt mellettem és ennek köszönhetően jól éreztem magam, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy élveztem a futást.
Délután fél 4 körül járhatott az idő, amikor összefutottunk Nico egyik haverjával.
- Sziasztok! Biztos te vagy Angel. Nico már sokat mesélt rólad. A nevem Jeremy.
- Nagyon örülök, Jeremy. - Jeremy rendkívűl jóképű volt. Fél hosszú barna haja volt, frufruja jobb oldalról lógott barna szemébe.
- Én is. - mosolygott rám, tekintete barátságos volt.
Csak néztem Őt. Néztem az arcát, a haját, a szemeit. Nem győztem betelni vele. Volt benne valami különleges, valami, ami magával ragadott.

Jeremy szemszöge:

"Gyönyörű" - gondoltam magamban. - "De látom, hogy Nicoé a szíve. Bárcsak előbb találkoztam volna vele."
- Jól vagy, Jeremy? - érdeklődött Nico.
- Kitűnően. Ráértek esetleg?
- Angel?
- Persze, mehetünk. - csengett Angel angyali hangján.

Angel szemszöge:

Egy közeli kávéházba ültünk be. Rendeltünk 3 kávét és elkezdtünk beszélgetni.
- Angel, te tényleg Fernando Alonso unokatestvére vagy?
- Igen, sajnos.
- Miért sajnos? Én örülnék neki, ha egy Forma-1-es pilóta lenne a rokonom?
- Tudod Jeremy...szeretem Fernandot, csak..a barátaim utálják és folyton szidják. Kértem Őket, hogy ne csinálják, de előbb-utóbb valamilyen okból mégis kicsúszik a szájukon egy gonosz megjegyzés Fernandora és az nekem nagyon rosszul esik.
- Így már értem. De ha nem szeretik Fernandot, akkor miért barátkozol velük?
- Tudod...Fernandot kivéve én is ugyanazokat a személyeket kedvelem, mint Ők. És imádjuk egymást..sosem néztek le amiatt, hogy Fer unokatestvére vagyok. Csak nem szeretik Őt, ennyi.
- Ha már úgyis az unokatestvéred, szerezhetnél tőle nekem autogramot. Persze csak ha nem gond.
- Névre szólót kapsz. Megígérem. - mosolyogtam rá. :)
- Köszönöm. :) - mosolygott vissza.

Az egész este alatt le sem tudtam venni róla a szemem. Azok a gyönyörű szemek, az a nézés, az a haj, az a mosoly.. Angel, mit művelsz?

- Ideje mennünk. Jer, örülök, hogy összefutottunk - fogtak kezet.- Remélem, hogy jövő héten is találkozunk.
- Én is. Angel, örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is, Jeremy.
- Vigyázzatok egymásra! Sziasztok! - köszönt el.
- Szia! - köszöntünk vissza Nicoval egyszerre.

Jeremy szemszöge:
Vigyázzatok egymásra? Jeremy? Mi ütött beléd? Mi történik veled? Az egész este alatt le sem tudtad venni a szemed Angelről. Angel..akárcsak egy tündér. Az a szőke haj..azok a gyönyörű kék szemek.. Jajj, már megint min jár az eszem? Mintha lenne esélyem egy ilyen lánynál.. Max az álmaimban.

Angel szemszöge:

- Nem tudom mi ütött Jeremybe. Mintha elvarázsolták volna.
- Mindig ilyen kedves?
- Igen. Alapvetően ilyen a természete.
- "Jeremy.. jajj..izéé..Nico..." - még jó, hogy ezt nem hangosan mondtam.

Elindultunk vissza Nicoékhoz. Holnap már a szüleimhez indulunk. Nem ártana rendesen kipihennünk magunkat, mielőtt elindulunk. Magyarország azért nem a szomszédban van.
- Jól érzed magad, kicsim?
- Persze, csak fáradt vagyok. - nem hazudtam, tényleg fáradt voltam és jól is voltam. Túlságosan is.
- Rendben, akkor te menj először zuhanyozni!
- Rendben.
Vacsora után egyszerre elindultam zuhanyozni, de ma nem voltam olyan béna, hogy valamit elfelejtsek bevinni.
- Milyen kár..pedig reméltem, hogy ma is elfelejtesz majd valamit..
- Ennyire azért nem vagyok béna. Na de menj te is zuhanyozni, mielőt elalszom!
Nico 15 percen belül elvégzett.
- Hiányzott valami a fürdőszobából.
- Mi?
- Te. :$
- Jajj, Nico. 15 perc nélkülem nem egy örökkévalóság. De most aludjunk, mert holnap korán kell kelnünk.
- Rendben van. - csókolt meg. - Jó éjszakát, szerelmem!
- Neked is, Nico!
5 perccel később már hallottam is Nico szuszogását magam mellett. Nekem sem kellett sok idő, hogy utána én is elalaludjak, de a következő kérdéssel a fejemben aludtam el.
- "Miért vonz engem ennyire Jeremy, ez a különösen jóképű srác..?"

Élet a kulisszák mögül: 3. rész: Döbbenet

Kiléptünk a boxból és elindultunk vissza a szállodába. Alig vártam már, hogy újra Spanyolországban legyünk. Azt pedig még jobban vártam, hogy újra otthon lehessek Magyarországon. Igen.. magyar vagyok, ha ezt még nem említettem volna. „A magyar lányok a legszebbek a világon”. – szokta mondani Mike, amikor szóba kerülnek a magyarok. Na vajon miért? Óriási nagy kérdés…
Végre visszaértünk a szállodába. Azonnal elkezdtem bepakolni a bőröndömbe a ruháimat és egyéb apró kiegészítőimet.
- Minek nektek ennyi kacatot cipelnetek?
- Nem igaz, hogy nem érsz rá még öt percet.
- De, ráérek, csak akkor sem értem.
- Mert pasi vagy és az is maradsz.
-             Köszönöm szépen, ezt most bóknak veszem. - vigyorgott.
-             Örülök, hogy nem sértődtél meg. - vigyorogtam vissza.
-             Végeztél már?
-             Igeeen. :D Mehetünk. :D
-             Mondd csak, nem akarsz inkább Sebbel menni?
-             Nem. Nicoval szeretnék. ;)
-             Aha, persze.
-             De tényleg. Szeretnék vele több időt tölteni.
-             Mert nem töltötök együtt így is túl sok időt?
-             Dehogy. Amikor elém jön, meg a bálon, de amúgy a pályán mint tudod nincs rám sok ideje. De bakker ezt te is tudhatnád, hiszen ugyanolyan pilóta vagy, mint Ő.
-             Ja, mondjuk az igaz. Dehát tudod, hogy egy Forma-1-es pilótának nincs túlsok ideje. De ha akarsz meglátogathatod Nico barátodat ezen a héten mielőtt Magyarországra megyünk.
-             Fernando! Kedden már megyünk is anyuék miatt.  Mikor mennék el Nicohoz?
-             Mondjuk holnap? Megbeszélhetnéd vele, hogy akkor veled menne Magyarországra. Elöszőr úgyis a reptérre mennétek, nem?
-             De. Csak tudod nem mindenki akar már kedden Magyarországra menni.
-             Az igaz, de ha szépen megkéred, akkor feltesz a repülőre. Sőt..szerintem a szüleidhez is simán elmenne veled. Bemutathatnád nekik. Tudnak egyáltalán róla?
-             Persze, hogy tudnak, de ezt most úgy mondod, mintha a pasim lenne.
-             Még lehet a pasid, ha Sebbel nem jönne össze. :D
-             Fer..Nico a legjobb barátom, Ő nem tartozik a jelöltjeim közé.
-             Biztos? :D
-             Teljesen biztos.

Kopogtak. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az ilyenkor. Titokban reménykedtem, hogy Seb az, de gondoltam, még biztos ünnepelnek, vagy ilyesmi. Amikor kinyitottam az ajtót, nagyon megörültem, mert Nico állt az ajtóban. Még mindig a Force Indiás ruháját és a kedvenc sportcipőjét viselte. Hatalmas mosoly ült az arcán, amikor ajtót nyitottam neki.

-            Na mi történt Nico?
-            Semmi. Csak hiányoztál.
-            Te is nekem.
-            Tudod Angel, arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnék veled korábban Magyarországra. - Nico esen kijelentésére Fernando arcára elégedett mosoly költözött.
-            Nagyszerű, nagyszerű, akkor Nico esetleg velünk jöhetnél Spanyolhonba, vagy Angel inkább te mennél el Nicohoz? - Fernando azonnal nekiállt szervezkedni.
-            Na álljunk csak meg! - vágtam közbe - Még el sem döntöttem, hogy egyáltalán Nicoval akarok-e menni Magyarországra. - Nico arcán sértettséget véltem felfedezni.
-            Nos.. - mosolygtam Nicora - mielőtt idejöttél, Fernandoval pont arról beszélgettünk, hogy jó lenne veled több időt együtt tölteni. Fernando javasolta, hogy mehetnék veled is a szüleimhez, de nem voltam benne biztos, hogy belemennél, hiszen ti ráértek csütörtök reggel megérkezni.
-            Szívesen elmegyek veled a szüleidhez. - mosolygott vissza Nico.
-            Akkor megegyeztünk. Eljössz velünk Spanyolországba, vagy..
-            Tudod, én arra gondoltam, hogy esetleg eljöhetnél velem a szüleimhez egy napra. - pirult el - Aztán kedden együtt mennénk a szüleidhez. Persze, ha ez nem gond Fernandonak.
-            Egyáltalán nem. Majd a szüleidnél találkozunk Angie-em. - kacsintott rám.
-            Rendben. Nico, indulhatunk?
-            Persze, menjünk.

Ahogy lassan lépkedtünk a lift felé, azon gondolkodtam, hogy vajon jól láttam-e Nico szemében, amit láttam. Most először éreztem valami furcsát, amikor Nico mellett voltam, pedig már lassan 2 éve a legjobb barátok vagyunk.
Már úton voltunk. Próbáltam felfogni, hogy nemsokára találkozni fogok Nico szüleivel. Reméltem, hogy nem fognak majd utálni. Oké, hogy nem barátnő vagyok, de attól még utálhatnak. És az nem lenne jó, ha a legjobb barátom szülei nem kedvelnének.
-            Minden rendben Angie?
-            Persze. Csak aggódom. Mi van, ha nem fognak kedvelni a szüleid?
-            Hidd el, hogy kedvelni fognak. Már sokat meséltem rólad nekik és hidd el, hogy csupa jót. Már nagyon kíváncsiak rád. Persze pozitív értelemben - mosolygott. Visszamosolyogtam rá, bár úgy éreztem, hogy ebbe egy jó adag riadtság is belekerült.
-            Ne aggódj, minden rendben lesz! - nyugtatgatott.
-            Hát remélem - gondoltam magamban.

2 órával később már meg is érkeztünk. Nico szülei már vártak minket.
-            Anyu, apu, bemutatom Angelt. Angel, Ők a szüleim!
-            Nagyon örülünk, Nico már sokat mesélt rólad. - ráztak velem kezet.
-            Én is nagyon örülök.
-            Nos..használhatod a vendégszobát, de Nico szobájában két ágy van, úgyhogy ha gondolod, akkor aludhattok egy szobában.
-            Köszönöm Mrs Hülkenberg!
Nico kérdőn nézett rám. - Melyik szobát szeretnéd? - Most erre mit mondjak? Ha azt mondom, hogy Nicoval szeretnék aludni, akkor lehet, hogy félreértik. de egyedül sem szeretnék aludni. Talán nem értik félre, ha Nicoval alszom, hiszem Ők ajánlották fel. Vagy csak azért mondták, hogy felajánlják és ezzel tesztelnek le? Megköszörültem a torkomat.
-            Nico! Beszélhetnénk négyszemközt?
-            Persze. :)
Nico megkérte a szüleit, hogy menjenek be, mindjárt megyünk mi is.
-            Igen? Mit szeretnél?
-            Nico...ez a szobás dolog..
-            Mi van vele?
-            Ha veled aludnék, akkor azt a szüleid félreértenék? - éreztem, ahogy egyre vörösebb lesz az arcom.
-            Jaj, nem, nem, dehogyis. - mosolygott - akkor nem ajánlották volna fel és én is örülnék, ha nem kéne egyedül aludnom.
-            Akkor oké. :) Megmondanád te a szüleidnek, hogy..
-            Hogy velem alszol? Persze, ha ennyire félsz a szüleimtől. Egyébként nem értem, hogy miért, szerintem kedvelnek.
-            Gondolod?
-            Tudom. Látom rajtuk, hogy így van. Na gyere, menjünk be, a szüleim már várnak!
-            Várj!
-            Mire?
-            Mondani szeretnék valamit..
-            Igen? Hallgatlak.
-            Én csak.. örülök, hogy elhívtál.
-            Én is, hogy eljöttél. :)

Lassan beléptünk a házba. Nem volt az a kifejezett luxuslakás, inkább tipikus családi ház volt, de attól még gyönyörű volt az én szememben. Szinte elbűvölt. Tele volt Nico által nyert trófeákkal (még az alsóbb kategóriákban nyerte őket).
-           Gyere Angyalom, megmutatom a szobámat! - hozott vissza Nico a való életbe. Angyalom? Így még sose nevezett. Vajon Ő is észrevette?
Nico szobája hatalmas volt és ámulatba ejtő. Tele volt poszterekkel és természetesen az alsóbb kategóriákban nyert trófeákkal. Természetesen csak ízlésesen és nem volt kupi a szobájában, az enyémmel ellentétben.
-           Aludhatsz az én ágyamban, ha akarsz, az sokkal kényelmesebb, mint a másik.
-           Ezt már igazán nem várhatom el tőled. Maradj csak nyugodtan a helyeden - mosolyogtam rá.
-           Rendben - mosolygott vissza. Mintha láttam volna valamit a szemében, amit sehová sem tudtam rakni. De tetszett. Nagyon is.

Ismét lementünk Nico szüleihez.
-          Sétálunk? - kérdezte Nico.
-          Persze. - válaszoltam.
-          Anyu, apu, elmegyünk kicsit sétálni. Nemsokára jövünk.
-          Rendben van. - bólintottak rá. - De siessetek vissza, nemsokára vacsora.

Nem mentünk túl messze, csak a közeli parkba.

-         Hallottam, mi történt a futam után. Én biztos nem lettem volna ilyen erőszakos.
-         Ugyan, már nem számít. Csak..nem akarok címlapra kerülni. Tudod azelőtt Fernandonál Raqu elvonta rólam a figyelmet, most meg Dasha, de Sebnél nincs kinek elvonni a figyelmet..
-         Sajnálom..
-         Mit sajnálsz? Nem csináltál semmit.
-         Azt, hogy ez történt.
-         Tök mindegy már.
-         Hé! De ez nem fer. Jogod lett volna eldönteni, hogy rajta akarsz-e lenni a képen vagy sem.
-         Tudom.
-         Angie!
-         Igen?
-         Én..
-         Psszt.. - tettem az ujjam a szájára - ne mondj semmit!
Nem szólt semmit, csak átölelt. A karjai közt mindig biztonságban éreztem magam és megnyugodtam. Hallottam a szívverését. Gyorsan vert.
-         Vissza kellene mennünk - mondta a hajamnak.
-         Menjünk. - válaszoltam.

Szép lassan elindultunk visszafelé. Útközben azon gondolkodtam, hogy ennek a srácnak miért ver ilyen gyorsan szíve. Talán.. áá..biztosan nem azért, amire gondolok.
A vacsora palacsinta volt. Kicsit meg is lepődtem, de amikor Nicora ránéztem, azonnal rájöttem, hogy csak a kedvemért sütöttek palacsintát.
-       Köszönöm szépen. Nagyon finom volt - köszöntem meg.
-       Gyere, Angie, megmutatom a fürdőt. - ajánlotta fel Nico.
-       Oké - válazoltam.
Még zuhanyzás közben is arra gondoltam, ami a parkban történt. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Csak folyt rám a víz, én meg csak néztem magam elé. Egyszercsak észbe kaptam, hogy hoppá, ideje lenne
igyekezni. Miután csurom vizesen kiléptem a zuhany alól, nagyon megijedtem. A pizsama nadrágomat nem hoztam be a fürdőbe. "Ezt nem hiszem el!" Na jó, nyugodjunk meg. Gyorsan felöltözök, fogat mosok, aztán
megpróbálok feltűnés nélkül visszamenni Nico szobájába. Amint kiléptem az ajtón elkezdtem rohanni, amíg észre nem vettem Nico apukáját. Akkor szépen, lassan ellopakodtam mögötte és gyorsan berohantam Nico
szobájába.

-       Angie! Öhm...te így szoktál aludni? - basszus, Nicorol teljesen elfeledkeztem.
-       Öhm.. nem.. - pirultam el - csak elfelejtettem a nadrágot bevinni a fürdőszobába. Nézd, már itt is van. - Azzal gyorsan felkaptam és bebújtam a takaró alá.
-       Héé, nyugi! Semmi gáz. Barátok vagyunk. Előfordul az ilyesmi. Még a nagyrabecsült Sebastian Vettellel is. - a hangjában némi gúnyt fedeztem fel. - Mindjárt jövök. Én is lezuhanyozok.
-       Rendben.
Felültem az ágyban. Hosszú perceken keresztül csak ültem és néztem magam elé. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Itt vagyok a legjobb barátomnál és elfelejtem a fürdőbe vinni a pizsama nadrágomat. Ez totál ciki.
Többet ide se kell jönnöm. Még szerencse, hogy Nico szülei nem láttak meg. Legalábbis remélem.
-      Itt is vagyok. Héé! Ne emészd már magad. Emberek vagyunk mind. - ült mellém az ágyra.
-      Tiszta gáz vagyok.
-      Nem vagy te gáz, fejezd már be. - ölelt át.
-      Biztos?
-      Igen, egészen biztos.
Rám mosolygott. Láttam rajta, hogy valami nagyon kikívánkozik belőle.
-     Angie..Én szeretlek Téged.
-     Nico...Én is szeretlek Téged.
-     De én tényleg szeretlek..mármint úgy értem hogy... - elpirult. Tudtam.
-     Ne mondj semmit. Értem én. És azt hiszem, hogy én is.
-     Tényleg? Azt hittem, hogy Seb..
-     Én is, de...Seb valahogy..nem az én világom. Ezt bebizonyította a legutóbbi húzásával, aminek következtében nemcsak Ő, de én is "bajba" kerülhetek. És azt hiszem, hogy iránta csak szimpla rajongást érzek, de irántad..valami egészen mást. Szavakkal ki sem tudom fejezni..
-     Szeretlek, amióta csak megláttalak.
-     Azért az vicces, hogy két éve "kerülgettük" egymást.
-     Pedig ott voltunk egymást orra előtt.
-     Igen.
-     Biztos, hogy nem akarsz az én ágyamban aludni?
-     Biztos. De te aludhatnál az enyémben.
-     Meggondolandó..de..
-     Kicsit még korai lenne..
-     Bár nem értem, hogy 2 év után mire várunk..
-     Én sem..
-     Akkor?
-     Rendben.
-     De az én ágyamban aludjunk, mert az kényelmesebb. És egy kicsivel nagyobb is. :)
-     Legyen ahogy akarod. :) Ugye a szüleid reggel azért nem fognak bejönni, mert az egy kicsit ciki lenne?
-     Nem vagyok már kisgyerek, hogy be kelljen hozzám nézegetni. Szóval nyugi, nem fognak. :)
-     Akkor jó. :)

Átmentünk Nico ágyába. Tényleg kényelmesebb volt, mint az enyém.

-    Hová mész?
-    Ki kell mennem a mosdóba, de sietek vissza.
-    Oké.

Gyorsan kiosontam, nehogy felébredjenek Nico szülei. Említettem már, hogy a fürdőszobájuk is első osztályú. Hatalmas tükör, óriási kád, ilyesmik...na de mindegy is. Ez most nem fontos.

5 perccel később már vissza is értem Nico szobájába.
-    Mi tartott ennyi ideig?
-    5 perc volt az egész. Nehogy azt mondd, hogy sok volt! - húztam fel a szemöldököm.
-    Jól van, nem számít, csak bújj már ide!
Nem szóltam semmit, csak bebújtam Nico mellé, a takaró alá.
-    Jó éjszakat Nico! :)
-    Jó éjt Angiem! :)

Élet a kulisszák mögül: 2. rész: Jönnek a bonyodalmak

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Fernando sír.
- Fer! Mi baj van?
- Dasha..
- Mi az? Szakítottatok?
- Nem..csak..nem veszi fel a telefont és az SMS-emre sem reagál semmit.
- Lehet, hogy még alszik.
- Tudod jól, hogy ez nem igaz. Tudod, hogy már 8-kor fent szokott lenni.
- Tudom. De talán tegnap volt valahol,  későn ért haza és tovább aludt. Vagy az is lehet, hogy nem tudott aludni és reggel sikerült neki, így nem bírt felkelni.
- Nem tudom. Talán igazad van.
- Nyugi, ki fogtok békülni.
- Remélem.
- Tudtál aludni az éjjel?
- Éjfél körül lefeküdtem, 8-kor keltem.
- Rendben van. Akkor ugye nem vagy fáradt?
- Nem, csak szomorú.
- Ne légy az, itt vagyok én! – vigyorogtam.
- Ez igaz. Az én kis házi bohócom. :P
- Ahogy mondod. :P
- Apropó Ang! Seb keresett reggel. Beszélni akart veled, de mondtam neki, hogy még alszol.
Micsoda? Seb beszélni akart velem? Vajon mit akarhatott? :O
- Mit akart?
- Nem tudom. Mondtam neki, hogy később jöjjön vissza.
Tessék? Később visszajön? Te jó ég! Most mit csináljak?? Mi van ha mindjárt jön, én meg még mindig pizsamában vagyok? Jaj, jaj, jaj!
Gyorsan felöltöztem, reggeliztem, fogat mostam és indulásra készen álltam és ehhez mindössze fél óra kellett. Na nem mintha azért készültem volna ilyen gyorsan, mert annyira menni akartam már a pályára, hanem mert Seb bármikor visszajöhetett.
- Mit mondott Seb? Visszajön?
- Aha. Azt mondta, hogy 10-re visszajön, ha tud.
Ránéztem az órára. Háromnegyed 10 volt. Te jó ég! Akkor lehet, hogy mindjárt jön. Igazából 10 óra, fél 11 körül szoktunk elindulni a pályára, úgyhogy gondolom, ha nem jön 10-re, akkor elindulunk.
Csengettek. A szívem a torkomban dobogott, amikor ajtót nyitottam. Nico állt az ajtó túloldalán.
- Jaj! – fújtam ki a levegőt, de a szívem még mindig hevesen vert.
- Mi történt Angel? Miért vagy ilyen ideges?
- Seb.
- Mi van vele?
- Azt mondta Fernando, hogy reggel keresett, csak még aludtam, Seb meg azt mondta, hogy visszajön 10-re, ha tud.
- Láttam Sebet. Éppen sietett valahová. Fogalmam sincs, hogy hová, de idegesnek tűnt.
Lépések zaját hallottam közeledni.
- Seb az! – mondta Nico.
- Jól nézek ki? – kérdeztem.
- Persze. – mosolygott.
- Sziasztok! – köszönt Seb.
- Helló haver! Akkor én nem is zavarok tovább.
Ránéztem Nicora kérésképpen, hogy ne hagyjon itt. De Ő lelépett.
- Szia..Seb.
- Tudod Ang, arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem a pályára…ma…most egy olyan…5 perc múlva.
- Hát…megkérdezem Fernandot.
- Rendben.
- Mit akarsz tőlem megkérdezni?
- Fernando, kimehetek Sebbel a pályára?
- Hát…ha szeretnél. – egyezett bele.
- És én is szeretnék kérni valamit. – szólalt meg Seb. – Heikki nem mehetne veled ki a pályára?
Fernandonak leesett a tantusz és azonnal rábólintott.
- Indulhatunk?
- Pe…persze.
- Akkor, sziasztok! - Köszönt el Fer. – A pályán találkozunk.
Erre a kijelentésre Seb csak somolygott, én pedig ideges lettem.
- Gyere, Angel, a hátsó kijáraton menjünk!
- Kitolunk a rajongóiddal?
- Nem akarom, hogy belekeveredj.
Gyorsan kimentünk a hátsó bejáraton. Ott már várt ránk egy ezüst színű Infiniti.
- Szállj be előre!
- Rendben.
Seb autója állati jól nézett ki belülről és ráadásul kényelmes is volt.
- Minden oké?
- Persze.
- Mesélj magadról egy kicsit!
- Mit szeretnél tudni?
- Mindig szeretetted a Forma-1-et, vagy valaki hatására szeretted meg?
- Tudod Seb…itt volt Fernando, meg barátaim körében is volt olyan, aki szerette.
- Értem. Gondolom, ma ezerrel szurkolsz majd Fernandonak?
- Hát… nem egészen. – pirultam el.
- Hogyhogy? Van olyan, akit jobban kedvelsz, mint Fernandot?
- Nem arról van szó, hogy nem kedvelem Fernandot, hiszen az unokatesóm, csak van olyan, akiért jobban szorítok, mint érte.
- És ki az?
Na, ettől a kérdéstől féltem.
- Többen is vannak. Például Nico.
- Azt gondoltam. – mosolygott. – és rajta kívül?
- Ott van még Jenson és Heikki. – mosolyogtam vissza.
- Ennyi?
- Igen, nagyjából. – kis megbántódottság látszódott a tekintetében, de továbbra is a normális tempójában vezetett, mintha mi sem történt volna.
Az út további részét hallgatással akartam eltölteni, de Seb nem hagyott.
- Hány éves vagy? – „ajaj”, gondoltam magamban.
- 18.
Erre csak egy mosoly volt a válasza. Úgy gondoltam, hogy ez nem jelent számomra sok jót.
Végre kiértünk a pályára és kiszállhattam Seb Infinitijéből. Már indultam volna, amikor Seb elkapta a kezemet.
- Mi lenne, ha ma a Red Bull boxából néznéd végig a futamot?
- Meg kell beszélnem Fernandoval.
- Semmi szükség rá. Már lebeszéltem vele.
- Akkor rendben.
Szépen, lassan sétáltunk a boxutca felé, közben azon féltem, nehogy egy fotós meglásson minket kettesben. Elvégre nem jártunk, a kavarást meg utálom. Szerencsére azonban, a kutya sem fényképezett le minket.
Meg is lepődtem, hiszen mégiscsak Seb hazai versenyéről beszélünk.
Ahogy beléptünk a Red Bull boxába, egyszerre kíváncsi tekintetek kezdtek el fürkészni. A másik dolog, amit utálok, ha néznek.
- Sziasztok skacok! Ő itt Angel, Fernando unokatestvére.
- Szia Angel! – köszöntek kórusban.
- Sziasztok! – köszöntem vissza egy mosoly kíséretében.
Megláttam Heikkit és elment a kedvem.
- Ang, mi a baj? – kérdezte Seb, miközben tekintetével kíváncsian fürkészett,
- Csak… eszembe jutott valami.
- Mi?
- Nem fontos.
- Nekem igenis fontos. Mondd el, kérlek!
- Hiányzik Tommi! – morogtam az orrom alatt.
- Tessék? Nem hallottam.
- Hiányzik Tommi. – súgtam Seb fülébe elhaló hangon, a sírás közelében járva.
- Jaj. Tommi döntött így, nem én. Tudod, nekem is hiányzik, de nem tudok vele mit csinálni.
Könnyek gyűltek a szemembe.
- Kérlek, ne sírj!
- Ne haragudj Seb, csak..
- Igen?
- Sokat jelentett nekem Tommi. Persze nem ismertem meg semmi, de láttam, hogy mennyire jól érzitek magatokat együtt és láttam rajta, hogy tényleg szívből csinál mindent, amit érted tesz. Nem csak az
edződ volt, hanem a barátod is.
- Igen, ezt jól látod. De hát…ilyen az élet.
- Azért tartjátok a kapcsolatot?
- Persze. Ha akarod, valamikor bemutatlak majd neki.
- Még csak most találkoztunk harmadszorra. Ne siessünk ennyire előre. Lehet, hogy holnap már ősi ellenségek leszünk.
- Azt kétlem. – vigyorgott. Vajon tud valamit, amit én nem?
- Jól van Romeo, munkára fel! – szólt rá Heikki.
Nem láttatok még embert elpirulni, amíg nem láttátok Sebet vörös fejjel és égő fülekkel. Nagyon édes volt.
- Angel, ülj csak le nyugodtan. :)
- Köszi, Heikki. :)
Nem tudom mennyi ideig ülhettem a boxban szótlanul, de nagyon unatkoztam már. Éppen elkezdődött a pilóta parádé, amikor Heikki odajött hozzám.
- Hogy érzed magad itt nálunk?
- Még szokatlan, hogy itt vagyok és bevallom, kicsit unatkozom is, de amúgy jól.
- Nem tudom, hogy tudod-e, de tetszel Sebnek.
- Tényleg?
- Észre se vetted? Jó, persze nem találkoztatok gyakran, így nem is ismerheted személyesen - mert gondolom, sokat olvasol róla, ha ennyire bejön neked - de hidd el, hogy így van. Szerinted miért pirult el
ennyire?
- Na, álljunk csak meg! Mi van? Hogy Seb bejön nekem? Te miről beszélsz?
- Jaj Angel, ne tagadd már, már abban a pillanatban láttam rajtad, amikor először láttalak.
- Akkor rosszul látod. Szóval azt mondod, hogy bejövök Sebnek?
- Miért érdekel?
- Mert elkezdted mondani, hogy bejövök Sebnek, emlékszel?
- Ja, igen, persze. Hidd el, hogy így van. Csak ez még neki is nagyon új, ahogy neked is, még ha eddig is pontosan tudtad, hogy kivel állsz szemben, de személyesen nem ismerted.
- Tegnap nem voltál ott a partyn?
- Az elején, amikor elmondta Seb a köszöntőt, akkor még igen, csak tudod korán fekvő vagyok. Sebnek meg muszáj volt maradnia, hiszen Ő volt a házi gazda. Mindenkit meghívott, aki számított.
- Akkor én mit kerestem ott?
- Hadd ne kelljen elmondanom!
- Kérlek!
- Na, jó. Szóval, Seb, amikor először meglátott, már akkor is tetszettél neki, csak aztán nagyon eltűntél. De aztán jött a német nagydíj és pont Seben volt a sor, hogy partyt szervezzen. Tudod itt ez egy
szokás, hogy a német srácok partyt szerveznek minden német nagydíjon, szombaton, a futam előtti este és most Seben volt a sor. És gondolta téged is elhív, mert ugye bejöttél neki anno és remélte, hogy talán
eljössz és rájön majd, hogy tényleg bejössz-e neki, vagy csak hirtelen fellángolás volt úgymond. Nekem úgy tűnik, hogy az első.
Ledöbbentem. Erre nem tudtam mit reagálni. Közben Sebastian is visszatért.
- Heikki, ne tömd tele ostobasággal Angel fejét!
- Én csak tényeket közöltem vele, ne aggódj!
- Nem aggódom, csupán nem akarom, hogy fej vesztve meneküljön ki a Red Bull boxból.
- Elment?
- Nem.
- Na, látod. De most magatokra is hagylak titeket.
- Nem mondott neked semmi olyat, amivel megbántott volna? Tudod…ami a szívén az a száján. - kérdezte Seb.
- Nem, nem, nem, dehogy. - válaszoltam.
- Akkor rendben. De most ha nem haragszol mennem kell vissza dolgozni.
- Semmi gond, ez a munkád.
Ezek után már senki nem jött oda beszélgetni, jó pár órányi tömör unalom várt rám. Jó, persze ott volt a futam, csak…valahogy most inkább beszélgettem volna. Az utolsó körökben összeszorított ujjakkal szorítottam azért, hogy Sebbel ne történjen semmi és nyerje meg a futamot. És így is lett. Örömömben ugrálni tudtam volna, de tudtam, hogy hol vagyok, ezért nem tettem.
- Még fél óra és újra láthatod a hercegedet. – közölte velem egy ismerős férfihang.
- Gawin..
- Találkoztunk már?
- Nem hiszem, de tudom, hogy te Markhoz tartozol.
- Jól tudod.
- Miért jön mindenki ezzel a dumával?
- Milyen dumával?
- Azzal, hogy tetszik nekem Seb.
- Tudod drága, te az a tipikus lány vagy, akin ez nagyon meglátszik. De ne aggódj, ennek Seb csak örül, főleg, hogy te is bejössz neki. – kacsintott rám.
- Miért biztos mindenki abban, hogy bejövök a „nagy” Sebastian Vettelnek?
- 1: Mert látszik rajta. 2: Mert mondta.
- Mondta? Seb mindenkivel megosztja a magánéletét?
- Dehogy. Csak tegnap mesélte Heikkinek, hogy mit tervez én meg véletlenül meghallottam, de amúgy rajtunk kívül nem tudja senki, nyugi. – eleresztett egy mosolyt. Aranyos volt. A szívemig hatolt.
Sebastian végre visszaérkezett a csapathoz ünnepelni. Gratuláltam Sebnek és indultam volna vissza Fernandohoz, de Ő nem engedte.
- Hová mész? – kérdezte
- Vissza Fernandohoz. Pakolunk és megyünk Spanyolországba.
- Addig nem mehetsz el, amíg nem készül el a csapatkép.
- Már ne haragudj Seb, de ehhez nekem mi közöm van?
- Csak annyi, hogy te is rajta leszel.
- Tessék?
- Ott fogsz ülni mellettem.
- És holnap meg azt mondod az újságoknak, hogy a barátnőd vagyok?
- Talán.
- Talán? Micsoda? Bocs, de én ebbe nem akarok belefolyni.
- De hát már belefolytál 2 éve Fernando által, vagy nem?
- Tudod Sebastian, Fernando mellett sikerült a háttérben maradnom, hiszen csak az unokatestvére vagyok, Dasha szerencsére ott volt, hogy a háttérbe szorítson. Előtte pedig Raqu töltötte be ugyanezt a
posztot.
- Akkor most kénytelen leszel változtatni ezen. – kézen fogott és húzott maga után. Hiába ellenkeztem, Ő volt az erősebb.
Mielőtt észbe kaphattam volna, leültetett, átkarolt és belemosolygott a kamerákba. Na szép..
- Most már elmehetek?
- Menj csak. Jövő héten találkozunk. – küldött még felém egy vigyort, mielőtt hátat fordítottam neki.
Fernando már csak rám várt a boxban, hogy induljuk.
- Bocs, hogy késtem. Seb alig akart elengedni.
- Meg tudom érteni. Én se engednélek el, ha nem az unokatesóm lennél.
- Fernando!
- Komolyan. Tegnap nagyon jól néztél ki abban a ruhában. Büszke vagyok rád.
- Köszönöm. Indulhatunk?
- Persze, persze, induljunk..

Élet a kulisszák mögül: 1. rész: Az előzmények

- Sok sikert Fernando! – mondtam még egy utolsó bíztató mondatot Fernandonak az időmérő edzés előtt.
Sziasztok! Angel vagyok. És igen, jóra gondoltok. Fernando Alonso boxában vagyok éppen és nemsokára kezdődik az időmérő edzés. Éppen Németországban vagyunk, az idő gyönyörű, napsütéses, esőfelhő nincs az égen.  Na de nem vagyok én meteorológus, inkább hozzáfognék a történetemhez.
Már két éve járok ki folyamatosan a Forma-1-es helyszínekre Fernandoval. Félreértés ne essék, Fernando nem a barátom, hanem az unokatestvérem. Hát igen. Nehéz a helyzetem. Nem arról van szó, hogy nem szeretem az unokatestvéremet, vagy éppen nem szurkolnék neki, csak van pár olyan személy, akiket szívesebben látnék a dobogó tetején, mint Fernandot. Itt van például Sebastian, a Red Bull boxban, akiért élek-halok, de ezt Fernando előtt tagadom. Életemben egyszer találkoztam Sebbel, annak is csúnya lebőgés lett a vége. Hogy mi történt? Erről elég ciki beszélnem.
Abban a pillanatban, amikor először megláttam Sebet, zavarba jöttem, még menni is alig bírtam. Addig minden szép és jó volt, amíg Fernando bemutatott minket egymásnak. Utána jött a gond. Annyira szerencsétlen voltam, hogy majdnem hanyatt vágódtam, csak Fernando szemfülességének köszönhettem, hogy elkapott és nem kerültem közelebbi kapcsolatba az aszfalttal. Most ezek után gondolhatjátok, hogy mind Sebet, mind a Red Bull Racing istállóját nagy ívben elkerülöm. Azóta nem is láttam Sebet, csak a monitorokon.
Öt perc volt még hátra az időmérő edzés kezdete előtt, amikor Fernando odakiáltott nekem még egy utolsó mondatot:
- Úgy tűnik, hogy Vettelkéd nagy izgalomban van.
- Nem is a Vettelkém.
- Ó, dehogynem.
Erre már nem tudtam reagálni semmit, mert az időmérő edzés elkezdődött és Fernando kihajtott a boxból.
Ez után következett másfél órányi tömör izgalom. Na de nem Fernandoért izgultam, hanem Sebastianért. Tudtam, hogy egy hazai verseny nagy stresszt tud okozni. Nem először láttam Sebet hazai pályán.  A hazai pálya valahogy mumusnak bizonyult számára. De nem csak neki, hanem a legtöbb pilótának (már akinek volt hazai versenye).
1 órával később Fernando egyik szerelője, Dave jött oda hozzám. Dave-ről tudni kell, hogy 2 éve, amióta először meglátott, belém van esve. Csak ugye én ezt nem tudtam neki viszonozni. Nem arról van szó, hogy csúnya volt. Tök aranyos, szőke herceg volt, kék szemekkel, csak valahogy ez nekem nem jött be. Pedig a filmbéli szőke hercegek mindig levettek a lábamról. Úgy tűnik, hogy a valóságban nem.
- Angel! Nem lenne kedved velem a futam után meginni egy forró csokit?
- Dave, te egy nagyon aranyos srác vagy, de ha ezt most elfogadnám, akkor azt hinnéd, hogy lehet köztünk több is. És nem akarom, hogy ezt hidd, nem akarom, hogy csalódj.
- Ó, értem.
- Ne keseredj el. Találsz magadnak majd egy szőke, kék szemű lányt, aki viszont fog szeretni. – bíztatásul rámosolyogtam. Dave visszamosolygott, de láttam a szemében, hogy nagyon bántja a dolog. De nem akartam neki hazudni, attól csak rosszabb lett volna. Nem mintha nem illett volna hozzám korban, hiszen Ő 21 én 18 éves vagyok és ráadásul szőke, kék szemű is, de nem én mondom meg az érzéseimnek, hogy na, most akkor Ő tetsszen, vagy éppen Ő. Ezek jönnek maguktól.
Fél órával később véget ért az időmérő edzést. A pole-t persze nem Seb szerezte meg, hanem Fernando, de bíztató jelnek tűnt, hogy Sebi 2. lett, bár tisztában voltam a hazai pálya átkával.
- Gratulálok uncsitesó! :)
- Köszönöm uncsitesó! :) Bár tudom, hogy egy Seb pole-nak jobban örültél volna. Nem kell tagadnod, tudom, hogy így van. Egyébként ma lesz egy Forma-1-es rendezvény és örülnék, ha eljönnél velem.
- Én? Hát nem Dasha-val mész?
- Ő is jön majd, de szeretném, ha te is eljönnél velem.
- Rendben Fernando, ahogy akarod. De mit vegyek fel?
- Tudod te azt jól. Amit még tőlem kaptál Spanyolországban.
- Biztos vagy benne, hogy az jó lesz ide?
- Szerintem tökéletes lesz. 8-kor indulunk.
8-kor? Másnap futam, ez meg itt 8-kor akar „buliba” menni? Na, mindegy, Ő tudja.
Megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Na, ne! Ez Mike. Mike a volt pasim, aki nem volt képes elfogadni, hogy szakítottam vele. Pedig megbeszéltünk vele mindent, hogy miért szakítunk.
- Szia, Mike, hallgatlak!
- Szia, Angel! Őőő..
- Igen?
- Mit szólnál hozzá, ha összefutnánk valamikor?
- Mike, köztünk mindennek vége, max baráti alapon találkozhatunk, de azt meg nem bírnád.
- Hát jó… akkor… szia.
- Szia!
Sajnáltam szegényt, de hát ez van. Már nem szerettem Őt egy jó ideje, de szegény még mindig reménykedett.
- Megint Mike volt az?
- Igen.
- Szegény srác.
- Hát igen, én is sajnálom. De ilyen az élet.
- Hát igen…
Fernando ismerte Mike-ot, hiszen egy évvel ezelőtt szakítottam vele, jól tudta milyen rendes srác és Ő is tényleg sajnálta. Próbált is egyszer összehozni vele, de amikor látta, hogy én már tényleg nem akarok semmit tőle, akkor hagyta az egészet.
Mikor visszaértünk a szállodába még egy csomó időm volt, de már most nagyon ideges voltam. Azért mégiscsak forma-1-es pilóták és barátnőik, meg még ki tudja, milyen emberek közé kell mennem. Igen-igen már két éve Fernandoval járkáltam futamról-futamra, de eddig még egyszer sem vitt el semmilyen rendezvényre, pláne nem egy ilyenre.
Egy fekete dekoltált egybe részes szoknyát és egy egyszerű magas sarkút vettem fel.

- Fantasztikusan áll. – dicsért meg Fernando. – Nem hittem volna, hogy ennyire jól fog állni.
- Köszönöm.
- Na de induljunk, mert 5 perc múlva 8 óra!

Útközben végig azon gondolkodtam, hogy hogy kéne viselkednem. Még sosem voltam ilyen helyen, Fernando pedig sosem mondta el, hogy hogyan kéne viselkednem. Hiszen minek, amikor sosem voltam vele sehol. Reménykedtem, hogy nem égetem le magamat, de legfőképpen Fernandot nem.
Meglepődtem azonban, hogy Dasha nem jött velünk. Vajon mi történhetett? Csak nem összevesztek Fernandoval?
Amikor odaértünk, összeszorult a gyomrom, de már nem volt visszaút. Ahogy beléptünk, azonnal megpillantottam Sebastiant, de egyedül. Meg is lepődtem.
- Hanna? – kérdeztem Fernandot.
- Szakítottak egy hónapja. Nem is tudtad?
- Nem, kitől tudtam volna? Jól titkolta, pedig sokat szoktam olvasni róla. Mármint.. mindenkiről sokat szoktam olvasni, így róla is.. – éreztem, ahogy elpirulok.
A következő pillanatban olyan dolog történt, amiről soha életemben nem mertem volna álmodni. Sebastian odajött hozzánk.
- Felkérhetem a kisasszonyt?
- I.. igen. – makogtam zavartan.
A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy Sebbel táncolok. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt.
- Jól táncolsz. – dicsért meg.
- 2 évig tanultam, ezek szerint ragadt rám valami. – eleresztettem egy gyenge kis mosolyt. – Te sem panaszkodhatsz.
- Pedig én nem tanultam táncolni. – vigyorodott el, én meg azt hittem, hogy menten elájulok.
- Angel, ugye?
- Igen. – remélem, azért nem emlékszik arra az egyetlen esetre, amikor találkoztunk.
- Áááá.. igen,emlékszem. Te voltál az a lány, aki majdnem hanyatt esett, amikor találkoztunk. Te vagy Fernando unokatestvére.
Na, tessék, ennyit arról, hogy nem emlékszik rá. A következő pillanatban Fernando lépett be a terembe Dashaval. Úgy megkönnyebbültem, amikor megláttam Őket kézen fogva.
- Pfúú…- fújtam ki a levegőt. Utána esett le, hogy kivel is táncolok.
- Mi az?
- Fernando és Dasha együtt vannak. Úgy megijedtem, hogy szakítottak, vagy ilyesmi. – nem szerettem Dasha-t, sőt egyenesen ki nem állhattam. Raqut sokkal jobban szerettem. Amikor elváltak majdnem kétségbe estem. De el kellett fogadnom a tényeket. Végülis Dasha kedves lány, csak… nem tudom, nem volt túl szimpi. De Fernando szerette, én meg akkor voltam boldog, ha Ő is az volt.
- Ugyan már. Hiszen szeretik egymást.
- Tudom.
- Ja persze, tényleg. Neked nem kell Őket bemutatni.
- Hát nem. – eleresztettem egy halvány mosolyt. Seb visszamosolygott rám és majdnem elájultam. Megint.
- Elkérhetem a kisasszonyt? - Hallottam egy ismerős hangot.
- Persze. Addig elmegyek, iszok egyet.
- Nico! - Ugrottam a nyakába! – Már úgy hiányoztál.
Nicolas Hülkenberg, a Forma-1 világában a legjobb barátom. Imádtam. Már a kezdetek kezdetén sem éreztünk egymás iránt többet szimpátiánál és barátságnál. Fernando mutatott be neki is és azonnal jól kijöttünk egymással, sokat beszélgettünk már az első találkozásunknál is. Niconak bemertem vallani, amit Fernandonak nem.
- Na, mi a helyzet? – mosolygott rám.
- Seb felkért táncolni.
- Ő, igen, azt gondoltam. – ismét rám mosolygott.
- Hát. Beszélgetünk. De szerinted ez jelent valamit?
- Lehet.
- Nem nagyon hiszem, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával nagyon a szívébe zárt volna.
- Ugyan már. Szerintem aranyosnak talál. – mosolygott sejtelmesen.
- Nico, te tudsz valamit.
- Én? Semmit. – somolygott.
Ekkor elindult egy romantikus szám. Na szép.
- Na, gyere!
Nico átkarolt én pedig hozzábújtam. Ez elég viccesnek hatott be. Jó, oké, barátok voltunk, megöleltük egymást, de azért egymáshoz bújni. Apropó. Említettem már, hogy nagyon alacsony vagyok, Nico pedig nagyon magas? Így, amikor megöleltem, szegénynek mindig le kellett hajolnia hozzám. Így ebben a helyzetben csak a mellkasához kellett nyomnom a fejemet.
- Ha ezt Seb meglátja féltékeny lesz. – ijedeztem.
- Dehogy. És különben is.. nem jártok még. Vagy igen?
- Hát nem. És nem is fogunk.
- Szerintem meg fogtok.
- Biztos, hogy nem.
- Miből gondolod, hogy nem?
- Amit már mondtam is. A találkozásunkat. És különben is. Nem vagyok egy szépségkirálynő.
- Mintha nem tudnád, hogy Seb nincs oda a szépségkirálynőkért. Tudod jól, hogy a szürke kisegereket szereti. És különben is. Gyönyörű vagy.
- Tényleg így gondolod?
- Abszolút. Tudod jól, hogy nem hazudnék neked.
- Igen, tudom.
- Most megyek, visszajött a partnered.
Seb visszatért, 2 pohár pezsgővel a kezében. Az egyiket nekem adta. Nem szoktam alkoholt inni és nem is szerettem, de nem akartam Sebet megbántani, ezért megittam.
- Táncolunk? – mosolygott.
- Persze. – válaszoltam.
Még legalább egy órát táncoltunk. Közben azt vettem észre, hogy Fernandot bántja valami. Így amikor beültünk az autóba, feltettem neki az oldalamat furdaló kérdést.
- Fer, mi a baj?
- Összevesztünk Dasha-val.
- Komoly?
- Annyira nem..csak..
- Csak?
- Elrohant..
- És nem mentél utána?
- De. Csak beült az autójába és elhajtott.
- Jaj, szegénykém. Beszéljek vele?
- Ne! Majd holnapra talán megnyugszik. Remélem.
- Biztosan. – mosolyogtam rá. Erre azért Ő is eleresztett egy gyengéd mosolyt.
Fél 11 körül értünk vissza a szállodába. Már csak arra volt erőnk, hogy lezuhanyozzunk és lefeküdjünk aludni. Szerencsére tudtam, hogy holnap csak 9-kor kell felkelnünk.

41. fejezet - Minden a feje tetejére áll

- Szia Jace!

- Szia Angie! Mi újság van?

- Még mindig ugyanaz.

- Figyelj! Szeretlek és veled akarok lenni.

- Ezzel már egy kicsit elkéstél nem gondolod? Én küzdöttem érted addig, amíg lehetett, de nem kellettem neked, most meg már te sem kellesz nekem.

- Jó, de rájöttem, hogy hülye voltam.

- Jace, már akkor is késő. Már minden teljesen mindegy. Én már Sebbel vagyok.

- Hát jó. De én várni fogok rád.

- Várhatsz, ha gondolod. De most le kell tennem. Szia!

- Szia!

Felkeltem, felöltöztem és lementem reggelizni. Seb már nem volt ott, de az ágyban sem volt már reggel. A reggeli ideje alatt Jace-en gondolkodtam. Meg persze Seben. Szegénynek tegnap olyan rossz kedve volt. Gondolom Jace miatt.

Fél 10 körül Kimi is letipegett a lépcsőn.

-  Jó reggelt Kimi!

-  Jó reggelt Ang! Seb?

- Nem tudom, mikor felkeltem, már nem volt itthon.Vissza tudtál aludni?

- Aha. Most elmegyek kicsit futni, nemsokára jövök.

- Rendben van. Addig én megpróbálom elérni Sebet.

- Ne aggódj, Seb tud vigyázni magára!

- Remélem. Tegnap kiakadt Jace miatt.

- Meg tudom érteni, de hát nem te tehetsz róla. Jace az életed része volt valamikor és valamilyen szinten mindig az lesz. Ezt Sebnek is el kell fogadnia.

- Igen. Képzeld..ma reggel felhívott és szerelmet vallott. Mármint Jace.

- Vicces, most hirtelen kellesz neki?

- Igen, valóban az. De nem érdekel. Inkább megkeresem Sebet.

- Tudod mit? Elmegyek futni, aztán ha visszajöttem, megkeressük együtt.

- Rendben, köszönöm Kimi.

- Seb a barátom, te meg a barátnője vagy. És bírlak. Naná, hogy segítek - ölelt meg.

Miután Kimi elment, próbáltam Sebet hívni, de nem vette fel a fel a telefont. Miután 10-szer próbálkoztam, feladtam és kezdtem nagyon aggódni. Mi van, ha tényleg történt valami? Vagy egyszerűen csak haragszik és azért nem veszi fel? Vagy valami egészen más? Gondoltam itt már mindenre,  még arra is, hogy elment Hannahoz. De nem sokkal később felbukkant könnyes szemekkel.

- Seb!

- Angie! Kérlek, bocsáss meg nekem! Nem kellett volna ennyire felbosszantanom magam tegnap.

- Semmi baj, Seb. Én is ideges lettem volna, hogy Hanna még mindig vált ki belőled érzelmeket.

- Szeretlek! ♥- Én is téged!♥ - öleltem át.

Kimi úgy fél órával később ért vissza. Láttam a megkönnyebbülést az arcán, amikor meglátott minket.

- Hála az égnek, hogy így látlak titeket. Seb, hol voltál? Angie nagyon aggódott érted és én is.

- Futni voltam, ki kellett eresztenem a gőzt. És gondolkodtam. És rájöttem, hogy milyen hülye voltam.

- Aprópó...Jace hívott reggel.

Seb arcizma megrándult. - Mit akart?

- Szerelmet vallott, hogy szeret és velem akar lenni. És én elküldtem. Én már téged szeretlek Seb és senki mást.

- Tudom.

Megszólalt a csengő. Ki lehet az ilyenkor? Nem mintha korán lenne vagy ilyesmi, csak nem vártunk vendégeket. Illetve Jenséket, de rájuk inkább estére számítottunk.

- Megnézem ki az - ajánlottam fel. Bárcsak ne tettem volna..

- Jace, mit keresel itt?

- Megmondtam, hogy vissza akarlak kapni, nem?

- De, de megmondtam neked világosan, hogy nem.

- Bocs, csak..gondoltam, ha már egyszer ide jöttem csak a te kedvedért, akkor benézek. Csak látni akartalak. Ennyi az egész. Csak tudod mikor idejöttem, akkor még azzal a céllal jöttem, hogy visszaszerezlek. De látom, hogy semmi értelme.

- Hát nincs. Na gyere be, ne álldogálj odakint!

Reméltem, hogy Seb nem gurul be, ha meglátja.

- Fiúk, Ő itt Jace! - mutattam be

- Helló Jace! - köszöntek a fiúk egyszerre és egyhangúan.

- Sziasztok!

- Mit keresel itt? - kérdezte Seb.

- Angie-hez jöttem.

- Mit akarsz tőle? - Seb nagyon dühösnek látszott.

- Csak szerettem volna látni. Nagy kérés ez.

- Nem..csak nem tetszik, ahogy a múltban viselkedtél vele. Ilyet egy férfi nem tesz. Nem mintha nagyon férfinek lehetne nevezni téged.

- Oké, igazad van, de..

- Még nem fejeztem be. Összetörted a szívét. A lányoknak nem összetörni kell a szívét, hanem szeretni kell Őket, vagy pedig nyíltan, világosan, meg kell nekik mondani, hogy: "Ne haragudj, de nem tetszel és ez így nem működne." vagy "Ez nem fog működni köztünk." Megértem, hogy fiatal vagy és még nem tudod, hogy mit akarsz, de ilyen szinten nem szabad játszani egy lány érzelmével. Tudod mekkora sérüléseket okoztál neki? Nem, mi? Hiszen nem is érdekelt ezidáig se Ő, se az érzései. Úgyhogy azt ajánlom, hogy tartsd távol magad tőle!

- Majd pont te fogod megmondani, hogy mit csinálhatok és mit nem. Nem vagy te az apja, csak a barátja. És komolyan mondom, nem akarom bántani, tényleg. Angie, sajnálom! Kérlek, bocsáss meg nekem!

- Seb, beszélhetek vele? - kérdeztem.

Seb vett egy mély lélegzetet, majd így válaszolt:

- Rendben van beszéljetek, de egy rossz mozdulat és velem gyűlik meg a bajod, Jace!

- Nyugi Seb, nem fogok vele semmit csinálni, ígérem.

Felmentünk a Sebbel közös szobánkba. Az igazat megvallva Jace nagyon jóképű volt és felöltözni is fel tudott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mozgatott meg bennem semmit, amikor megjelent. Persze nyilván megmozgatott valamit, hiszen a múltam része volt. Csak Seb mellett sikerült elfelejtenem Őt. De most, hogy felbukkant, újra rám törnek az emlékek és felszakadnak a régen szerzett sebek.

- Sajnálom. Tényleg. Őszintén.

- Sosem tudtam rád sokáig haragudni. De azt ne vár, hogy a karjaidba vetem magamat.

- Ezt nem is várom el, csak azt, hogy legyünk legalább barátok.

- Rendben van. Most te is meg tudod milyen az, ha csak barátok vagyunk. Bocs, ez lehet kicsit bunkó volt.

- Semmi baj. Megérdemlem.

- Önostorozást azért ne végezz!

- Nem fogok.

- Vigyázz magadra, Jace! És légy boldog!

- Te is, Angie! Bárcsak előbb rájöttem volna, hogy ilyen kincset dobtam el magamtól!

- De legalább rájöttél.

- Igen, ez igaz. Na de nem is zavarlak tovább. Megyek haza. Nélküled.

- Ne keseredj el! Majd meglátogatunk valamikor.

- Nem lehetne Seb nélkül.

- Hát tudod..nem nagyon hiszem, hogy egyedül elengedne hozzád Seb, - nevettem - de azért majd megpróbálom elintézni.

- Köszönöm.

- Na gyere! Hadd öleljelek meg!

Az ölelésében benne volt minden érzelme. És hogy őszinte legyek, nekem  is jól esett.

- Lassan ideje lenne visszamenni. Seb még a végén azt hiszi, hogy mást csinálunk.

- Menjünk. Úgyis mennem kell.

- Nem kell menned! Félsz Sebtől, ugye?

- Az igazat megvallva kicsit igen. De inkább a bosszújától, mint magától a személytől.

- Nyugi, Jace. Megvédelek, ha kell. Nem hagyom, hogy Seb bántson.

- Tudom. De ne aggódj, meg tudom magam védeni.

Amikor lesétáltunk Sebékhez, nem várt látvány fogadott. Georgina várt minket, de Jenson nélkül. A sírástól már vörös volt a szeme.

- Georgina! Mi.. mi történt?

- Jenson megcsalt. Szakítottam vele. - szipogta.

- Sajnálom.. - öleltem át. - Ha gondolod, itt maradhatsz éjszakára. Szerintem Seb sem bánná.

- De nem ám. Mellesleg Kimi is itt marad ma éjjel is. De gondolom akkor Jens nem várható.

- Hát..nem valószínű. - éppen, hogy kimondta, amikor csengettek.

- Majd én kinyitom. - ajánlotta fel ismét.

Nocsak, nocsak! Ki hitte volna. Jenson Alexander Lyons Button állt a bejárati ajtó előtt.

- Szia, Jenson! Nem hiszem, hogy most itt bárki szívesen látna téged.

- Nézd, Angie! Beszélnem kell vele.

- Majd, ha Ő akarja. De pillanatnyilag hallani sem akar rólad.

- Ki jött Ang? - jött ki utánam Seb. 

- Jenson.

- Hé, haver hogy tehetted ezt Georginával?

- Nem tudom, mi ütött belém. Csak megtörtént és kész.

- Jessica?

- Igen. Bejöhetek?

- Nem. Georgina nem akar látni és ezt én is tiszteletben tartom. Majd ha kicsit megnyugodott, akkor beszélhetsz vele. Gyere vissza este, addig talán megnyugszik.

- Jó...sziasztok!

- Hallottad a sértődöttséget a hangjában?

- Aha. Pedig Ő csalta meg Georginát. Bár Jenson mindig is ilyen volt.

- Igen Seb, tudom. Jól tudom. Pedig úgy reménykedtem vele, hogy Georginával talán másképp fog majd viselkedni.

- A vér nem válik vízzé. Mondjuk én is reménykedtem, dehát..

- Ez van. De nem hinném, hogy Gina sokáig fog haragudni Jensonre. Ahhoz túlságosan szereti.

- És Jenson is szereti Georginát.

- Gondolod?

- Az egyik legjobb barátja vagyok, már hogyne tudnám.

- Meg se próbálom fejteni Jensont.. képtelenség.

Amíg kint beszélgettünk, kint elszabadult a pokol. Olyan szintű üvöltés hallatszott ki a házból, hogy olyat még az osztályom se volt képes csinálni. Gina kiabált valamelyik sráccal, de valami oltári nagy hangerővel. Elhiszem én, hogy Jace néha kiakasztó tud lenni, de azért nem ennyire. Kimi meg csak nem haragítaná magára Georginát.

- Menj innen Jenson! - Jenson? Jenson egyáltalán hogy kerül ide? Az előbb küldtem el.. fogadjunk, hogy a hátsó bejáraton jött be..

- Jenson! Megmondtam, hogy csak akkor jöhetsz vissza, ha Georgina megnyugodott.

- Tudom, de nem érdekel. Beszélnem kell Ginaval.

- Márpedig én nem akarok veled beszélni! Csak hagyj békén, jó?

- Nem hagylak békén, amíg meg nem bocsájtasz nekem.

- Na ide figyeljetek! Most azonnal fejezzétek be, vagy tűnjetek innen! Elegem van már a veszekedésekből! - ordítottam.

- Angie, minden rendben? - kérdezte aggódva Seb.

- Nem Seb, semmi nincs rendben. Két idióta veszekedik és itt van egy mégnagyobb probléma..Jace..

- Kösz, Angie, ez jól esett.

- Most mit húzod fel magad, azok után, hogy előbukkantál a semmiből? Egyáltalán nem is értem, hogy mit vártál..

Ebben a pillanatban ismét csengettek.

- Kimegyek. - ajánlotta fel Kimi.

Pár perccel később vissza is jött.

- Seb! Hanna az. Téged keres és békülni akar.

Na itt telt be nálam a pohár. Szédülni kezdtem és hányingerem lett. Az ájulás határán voltam.

- Ang! Minden rendben?

- Nem, semmi nincs rendben.

A következő pillanatban elhomályosult körülöttem minden, majd elsötétült az egész világ. Egy hang szólongatott:

- Angie, kicsim, kelj fel, már fél 11 van!

- Seb, te vagy az? - kérdeztem fennhangon.

- Tessék?

- Anya, hol van Seb? És Georgina, és Jenson és Jace és Kimi?

- Kimi? Seb? Fogalmam sincsen.

Ekkor esett le a tantusz. Én mindezt csak álmodtam. Soha nem találkoztam se Sebbel, se Tommival, sőt...még Kimivel sem. Hát.. ez van.

- Amúgy Angie, jött egy leveled a Red Bull Racingtől. 

Kikaptam anyu kezéből a levelet és feltéptem.

- Áááá! - kiáltottam. - Én nyertem meg a találkozást Sebastiannal - "Talán mégsem lesz ez teljesen álom." - tettem fel magamnak a kérdést, majd mosolyogva kimásztam az ágyból.

VÉGE