20. fejezet - Meglepetés!!

-          Meglepetés! – kiáltották egyszerre a bent lévők. Seb először a többiekre, majd rám nézett.

-          Angel! Mi ez az egész?

-          Mostanában olyan rosszkedvűnek tűntél, ezért Kimiékkel szerveztünk neked egy meglepetés bulit. Nem tudom, észrevetted-e, de itt van Tommi is.

-          Szia, haver! – lépett elé Tommi.

-          Tommi! Úgy örülök neked! Ezer éve nem találkoztunk!

-          Tudom. De Nico elhívott, úgyhogy jöttem.

-          Nico?

-          Igen, de ezt Angel jobban el tudja magyarázni.

-          Ang, hallgatlak!

-          Tökre meg voltál bántódva, amikor közöltem, hogy csak barátok lehetünk, ezért kitaláltuk ezt a bulit, hogy felvidítsunk.

-          Hát… sikerült!

-          Nico hívta meg a vendégeket a listáról, amit Kimi állított össze.

-          Angel, ari vagy! Örülök, hogy a barátod lehetek. És köszönöm srácok, hogy eljöttetek! – mondta, kicsit hangosabban, hogy a többiek is hallják.

A barát szóról eszembe jutott valami. Pontosabban valaki. „Anyám!” Csaptam a homlokomra.

-          Mi az, mi a baj? – kérdezte Seb.

-          Úgy volt, hogy találkozok a barátnőmmel és együtt nézzük meg a futamot vasárnap. Tegnap kellett volna találkoznunk, csak Jeremy balesete miatt elfelejtettem. Gyorsan fel is kell hívnom.

-          Biztosan meg fog érteni.

Gyorsan előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Victoria számát. Két csengés után fel is vette.

-          Tudod csajszi, azért tőled többet vártam volna – szólt köszönés nélkül. -  Tudod te, hogy
mennyit vártam rád a hotel előtt? Majdnem 2 órát. Azt hittem, hogy elzavarnak onnan.

-          Ne haragudj Viki, de történt egy-két dolog.

-          És mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt nem tudtál jönni? Legalább telefonálhattál volna!

-          Ne haragudj, tényleg, de teljesen kiment a fejemből. Kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam!

-          Na gyorsan!

-          Csak dióhéjban mondom el. Kiderült, hogy van egy bátyám, aki a Niconak a legjobb barátja és kiskorunkban együtt játszottunk, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy testvérek vagyunk. Szombat reggel nem tudtunk bemenni Jeremyhez a szobájába, mármint a bátyámhoz, és nem is tudtuk elérni. Fél 10-kor jött a telefon, hogy baleset érte és bevitték a kórházba. Akkor hozzá mentünk. Ma meg ugye volt Nico balesete és amiatt aggódtam. Kérlek, ne haragudj! Teljesen el vagyok havazva. Itt  vagy még Pesten?

-          Igen, még itt vagyok. Holnap megyek haza.

-          Gyere el a kórházba! Tudod, a nagy kórházba. Kiküldök eléd egy nővért, aki majd felkísér hozzánk.

-          Oké, mindjárt ott vagyok.

Gyorsan megkerestem a nővért, aki Jeremybe van esve és megkértem, hogy menjen le Viki elé. Ő örömmel igent mondott. Nyilván örült, hogy szerezhet egy jó pontot a kiszemeltje húga előtt.

Visszamentem a többiekhez. Mindenki nagyban beszélgetett. Odamentem Jeremyhez, aki épp Fernandoval tárgyalt valamiről.

-          Hugi, minden rendben?

-          Persze, csak egyik barátnőmről megfeledkeztem a napokban és kicsit megsértődött. De talán már minden oké vele.

-          Akkor jó. 

-          Nemsokára itt lesz.

-          Ide hívtad?

-          Aha. Szeretném bemutatni Kiminek, mert imádja – súgtam a fülébe. Elmosolyodott.

-          Oké.

-          Gyorsan átmegyek Nicohoz. A szerelmed fogja felkísérni Vikit.

-          Oké. De nem a szerelmem.

-          Tudom, de így legalább tudod, hogy kiről van szó.

-          Ez is igaz.

Átmentem Nicohoz. Szegénynél még nem is voltam. Ébren volt és csak bámult szomorúan maga elé. Amikor becsuktam az ajtót felém nézett és halványan elmosolyodott.

-          Szia! – köszönt.

-          Szia! Annyira rossz így látnom téged – léptem hozzá közelebb. – Hogy érzed magad?

-          Voltam már jobban is, de megmaradok.

Odasétáltam hozzá és leültam az ágya szélére. Megfogta a kezemet.

-          Pár napot még maradnunk kell Magyarországon.

-          Nem számít, az a lényeg, hogy meggyógyulj. Annyira megijesztettél.

-          Ne haragudj, nem volt szándékos.

-          De mi történt?

-          Nem tudom, nem emlékszem.

-          Ideiglenes amnézia. Nem emlékszel a balesetedre, ami talán jobb is.

-          Arra emlékszem, hogy megyek a pályán, utána pedig már csak arra, hogy ülök az autóban és próbálnak kiemelni.

Megszorítottam a kezét. Még mindig aggódtam érte. Valószínűleg nagyon aggódó fejet vághattam, mert probált megnyugtatni:

-          Nyugi, minden rendben lesz – mosolygott rám. Közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. Az ajka puha volt, mint mindig, de a csók kicsit erőtlenre sikerült.

-          Szeretlek! – suttogtam.

-          Én is téged! – válaszolta. – Most menj vissza a többiekhez! Már biztosan várnak.

-          Megleszel egyedül?

-          Persze.

Visszamentem a többiekhez. Viki már ott volt. A nővérke mellett álldogállt. Amikor meglátott, elmosolyodott.

-          Szia! Azt hiszem újra magyarázattal tartozol.

-          Sebnek szerveztem egy partit, mert rossz kedve volt amiatt, hogy csak barátok lettünk.

-          Csak barátok? Lemaradtam valamiről?

-          Igen… elég sokmindenről. Van barátom, de nem Sebastian, hanem egy olyasvalaki, akit már egy jó ideje ismerek. Eddig nem éreztünk többet egymás iránt barátságnál, de nemrég rájöttünk, hogy szeretjük egymást.

-          Na és ki a szerencsés?

-          Nicolas Hülkenberg.

Tátva maradt a szája. Teljesen megdöbbent.

-          Ki hitte volna? Gondolom, akkor most nagyon aggódsz.

-          Igen, eléggé. Na jó, nem ezért hívtalak ide. Szeretnélek bemutatni valakinek.

-          Kinek?

-          Kimi! – kiabáltam.

Kimi pár pillanattal később oda is jött hozzánk.

-          Kimi, Ő itt Viki, az egyik barátnőm! Viki, Ő itt Kimi Räikkönen!

-          Nagyon örülök, Viki! – nyújtotta a kezét Kimi mosolyogva. Viki nem hogy megszólalni, de mozdulni sem bírt. Teljesen leblokkolt. Nagyon aranyos volt.

-          Én, én is örülök – nyögte ki nagy nehezen.

-          Hol van? Látnom kell!! – hallottunk kintról egy visitó, pánikoló hangot.

-          Hölgyem, a látogatási idő lejárt, kérem távozzon!!

Ki a fene visítozik egy kórházban? Kinéztem az ajtón… Nem kellett volna. Mert a lány, aki visított az nem volt más, mint… Nos… Laura volt az…