22. rész - Tomminál

… Bree és Georgina  ott várt minket.

-          Hát ti?

-          A barátok nem hagyják cserben egymást.:)

-          Köszönöm csajok. – borultam a nyakukba.

-          Georgina! Biztos vagy benne, hogy Finnországban ebben a 10 cm-es topánkában akarsz közlekedni?

-          Nem bízol a képpeségeimben?

-          De, bízok én, csak beteglátogatóba megyünk, nem egy divatbemutatóra.

-          Egy nőnek mindig jól kell kinéznie.

-          Ne kezdd!

-          Te kezdted.

-          Csajok, csajok, egy repülőtéren vagyunk. Seb hová ment?

-          Nem tudom, tényleg, hol van?

-          Itt vagyok.

-          Hol voltál?

-          Na szerinted?

-          Ja.:D

A repülőgép felszállt, mind a négy utasával. Az izgalmam csak fokozta, ahogy közeledtünk Finnországhoz. Az utolsó 10 perc pokoli volt.

-          Seb! Akkor ugye 10 perc múlva leszállunk és egyszerre megyünk Tommihoz?

-          Igen, de először a szállásra megyünk és utána.

-          Nem lehetne előtte?

-          Ezzel a rengeteg cuccal akarsz beállítani Tommihoz?

-          Nem.

-          Na látod.

Megérkeztünk Finnországba. Nem mondom szép ország, de nem túl meleg. Alig vártam, hogy Tomminál lehessek.

-          Csak nyugi Angie, egy fél órán belül ott leszünk Tomminál.

-          Egy fél órán belül? Addig idegbajt kapok.

-          Ugyan már, hidd el pillanatok alatt el megy majd.:)

Tudtam, hogy ez nem lesz így, tudtam, hogy ilyenkor mindig minden lassabban telik. de végül csak eljött a megfelelő pillanat. Csak nem éppen úgy alakult ez a látogatás ahogy akartam.

-          Ti meg hová mentek?

-          Tommihoz?

-          Kaptatok időpontot?

-          A volt barátnője vagyok.

-          És Ők?

-          Sebastian Vettel a jelenlegi barátom és a két barátnőm Geor…

-          Sebastian jöhet veled, de a két lánynak maradnia kell!

-          Nyugi csajok, megoldom.

-          Nem fontos, nektek kell látnotok Őt, nem nekünk, menjetek csak!

Azt hittük, hogy ennyivel megúsztuk, de tévedtünk.

-          Mutassa a kezét! És maga is Mr. Vettel! Tiszta, rendben, mehetnek!

-          Jajj Seb, még valami?

            Talán más már nincsen.

      Végre bemehettünk Tommihoz. Na tessék…tudhattam volna. Két nagydarab biztonsági őr.

-          Csak egyesével mehetnek be és maximum 20 percet lehet bent vele egy személy.

-          Angie, menj! Ez neked a legfontosabb.

-          Rendben.

Beléptem. Tommi a legnagyobb kényelemben feküdt az ágyában.

-          Angie! – szólalt meg olyan édesen, hogy majd’ elolvadtam.

-          Szia Tommi! Hogy érzed magad? És mi ez az óriási biztonsági rendszer?

-          Gyere, ülj ide és minden elmesélek!

Odaültem az ágya szélére, de nem azt tette amire számítottam.

-          Hé, Tommi, ezt nem kéne!

-          Miért?

-          Figyelj, minden elmondok, de először mondd el, hogy miért vagy így védve? Talán terroristák üldöznek?

-          Szóval…édesanyám ragaszkodott ehhez. Nem fér a fejembe. Persze mondtam neki, hogy én nem vagyok Sebastian. Dehát…  csodálom, hogy téged beengedtek. Mit mondtál nekik?

-          Azt, hogy a volt barátnőd vagyok.

-          És beengedtek?

-          Be. De csak engem és Sebet. Ide meg csak egyesével jöhettünk be és csak 20 percre.

-          Nos igen, tudom.

-          Na és mi a helyzet?

-          Figyelj…mi Sebbel most…járunk.

-          Értem.
       Tommi! Mit csinálsz?

-          Csak egy csókocskát. Légy szí!

-          Hékás! Nem lehet. Szeretlek, de ezt így nem. Nézd! Csak barátok, oké?

Láttam az arcán, hogy nagyon nem barátok. Inkább a szerelmet lehetett leolvasni az arcáról, mint azt, hogy oké, akkor legyünk barátok. De olyan nézése volt, hogy nem lehetett neki ellenállni. És a gyönyörű szemeinek sem.

-          Jobb ha megyek.
      Kérlek, még ne!

-          Lejárt az idő. Érkezik Seb.

-          Hát jó.

-          Vigyázz magadra és épülj fel hamar, aztán gyere vissza!

-          Meglesz.

Búcsúzóul adtam neki egy puszit, de úgy éreztem, hogy nem kellett volna. Utánam nyúlt, magára húzott és megcsókolt volna, ha nem akkor nyit be az őr, megmentve engem.

-          Az idő lejár… bocsánat… - azzal visszacsukta az ajtót.

-          Tommi, mennem kell. Szia!

-          Szia!

Ahogy kiléptem az ajtón, megkönnyebbültem. Ugyanakkor rettenetesen ideges voltam amiatt, hogy az őr benyitott és ki tudja, hogy köpött-e Sebnek. De leginkább az idegesített, hogy így kellett elválnunk Tommival és tudja már, hogy új pasim van. Történetesen a legjobb barátja.

-          Mehetsz.

-          Mennünk kell. Sietnünk kell vissza…

-          Miért?

-          Na szerinted…?