14. rész - A szívem töröd össze..

-          „Kérlek, felejts el! Mindenkinek jobb lesz ez így. És igen, épségben hazaértem. Szeretném, ha boldog lennél. De nem velem. Kérlek, vigyázz nagyon Tommira! Puszi: A.”

Szerencsére a szüleim dolgoztak, így nem láthatták, hogy kiborultam. Teljesen össze voltam zavarodva. Nem értettem, hogy mi ez a furcsa érzés, amit Seb iránt érzek. Csak annyit tudtam, hogy kedvelem Sebet, de az egyértelmű volt számomra, hogy Tommit szeretem, de mintha Sebben lenne valami még különlegesebb, mint Tommiban. Csak tudnám, hogy mi az… ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Gaorgina volt a vonal túlsó végén.

-          Minden rendben?

-          Persze, csak reggel 50 üzenet várt.

-          Az szép…Seb?

-          Igen. Mondd meg nekem, mit érzek?

-          Ezt neked kell tudni, én nem tudhatom helyetted.

-          El kéne felejtenem ezt az egészet.

-          Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb megoldás.

-          Minden problémám megoldódna.

-          Nem mindig a legkönnyebb út, a legjobb út. Ezt ne feledd!

-          Most az lesz. Ennek így kell lennie! Nem vagyok én való se Tommihoz, se Sebhez.

-          És ha azt mondom, hogy tök jól összepasszolnál Sebbel?

-          Akkor már inkább Tommival.

-          Nem. Komolyan. Olyanok vagytok, mint két tojás. Egy csomó mindenben hasonlítatok.

-          Az nem jelent semmit.

-          Jó, de komolyan. Tudom, hogy szereted Sebet is, ne tagadd! És abban biztos vagyok, hogy Sebet másképp szereted, mint Tommit, csak még te se tudod, vagy nem akarod beismerni.

-          Hülyeségeket beszélsz!

-          Hát jó…te tudod. Én ezzel befejeztem a beszélgetést. Ha szükséged van rám, tudod hol találsz.

-          Igen, tudom. Köszönöm Gina.

-          Barátok vagyunk, ez alap dolog. Nagyon vigyázz magadra csajszi!

-          Úgy lesz!:)

-          Akkor rendben. Szia! Puszillak!:)

-          Szia! Szeretlek!:)

Elgondolkodtatott amit Georgina mondott. De hát ez képtelenség. Egyszerre két embert nem szerethetek. Szóval Sebet nem szerethetem. Vagy mégis? Nem, az nem lehet, ki van zárva. Én Tommit szeretem, ebben olyan biztos vagyok, mint abban, hogy…jajj ne…ez nem lehet... 

Most tudatosult bennem minden, most jöttem rá, hogy én szeretem Tommit, de…de Tommit csak úgy szeretem, mint a testvéremet, csak azt hittem, hogy másképp szeretem. Ezek szerint szerelmes vagyok Sebastianba…jajj a fejem…úgy fáj most…én ezt már nem bírom tovább.

Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Bree volt az.

-          Szia Bree!

-          Szia Angiem! Hogy érzed magad.

-          Fáj a fejem…rá kellett jönnöm, hogy én Tommit csak barátként szeretem..

-          Ez azt jelenti, hogy…

-          Hogy szerelmes vagyok Sebastianba.

-          A kutya meg a macska rúgja meg! Ez hihetetlen!

-          Nekem mondod?

-          Most mit fogsz csinálni?

-          Nem tudom, mit tegyek?

-          Beszélj Sebastiannal!

-          És mit mondjak neki? „Héjj Sebastian, képzeld most jöttem rá, hogy szerelmes vagyok beléd!” Vagy mit?

-          Végülis.:D Amúgy nem…csak szépen lassan közöld vele. Bár Ő is szeret téged, szóval nem lesz itt gond.:)

-          De messze van, ez így nem működne.

-          Sebastian Vettelről beszélünk, nem egy senkiháziról, aki 100 km-re lakik tőled.

-          Igaz…

-          Na látod.:) Csak hajrá! Szorítok érted csajszim!

-          Köszönöm Bree.:) Köszönöm a tanácsot és köszönöm, hogy felhívtál.:)

-          Barátok vagyunk, nem?:)

-          De igen.

-          Na ne húzzuk az időt! Tedd le szépen és hívd fel Sebet!

-          Rendben van. Majd még beszélünk. Vigyázz magadra csajszim!

-          Te is! Puszika!

5 másodperccel később, ahogy letettem, ismét csörögni kezdett a telefonom. Jól tudtam, hogy ki volt az…

-          Szia!

-          Szia Angie! Azt hittem, hogy nem veszed fel.

-          Egy órával ezelőtt még biztos nem vettem volna. Beszélhetünk?

-          Persze. De nem lenne jobb személyesen?

-          Seb, ne viccelj már! Majdnem a világ másik felében vagy.

-          Azért nem egészen. Nézz ki az ablakon!

Épp, hogy odaléptem az ablakhoz, de azonnal megláttam Sebet a házunk előtt.

-          Honnan tudtad, hogy…?

-          Vannak kapcsolataim.

-          (Georgina…) Bejössz?

-          Igen.

Ahogy belépett, a gyomrom megtelt pillangókkal.

-          Mit akarsz mondani?

-          Kérlek, ülj le!

-          Angie! Mi a baj? Miért vagy olyan ideges?

-          Tudod az van, hogy…

-          Hogy…?

-          Hogy is mondjam?

-          Lehetőleg németül, ha kérhetném…

-          Mondd csak Seb, szeretsz te engem?

-          Micsoda kérdés ez, hát persze! Ha nem szeretnélek, nem jöttem volna utánad Magyarországra.

-          Tommi is itt van?

-          Igen, itt van. Szeretnél vele beszélni?

-          Nem, most még nem. Majd később…

-          Rendben. De mondd már, mi az az életbevágóan fontos, amit mondani akarsz?

-          Seb…én szeretlek! Tudom…későn jöttem rá…de ez van.

-          Soha nincs késő. – a mosolyától majd elolvadtam. Gyengéden magához húzott, majd megcsókolt.

-          Angie! Én is ugyanezt érzem. Amióta megláttalak.

-          De mi lesz Tommival?

-          Gyere, beszéljük vele!

Kézen fogva sétáltunk ki Tommihoz.

-          Angie!

-          Tommi, beszélnünk kell!

-          Csak tessék, mondd nyugodtan!

-          Tudod, hogy nagyon szeretlek. De mint egy testvért. Úgy szeretlek, mintha a bátyám lennél. De semmi több.

-          Angie, a szívem töröd össze!

-          Sajnálom…

-          Seb, ez nem fog menni… nem akarom bántani Tommit. Mi nem lehetünk együtt…- elsírom magam.

-          Nem gondolod, hogy ezzel kicsit elkéstél? Már megbántottad.

-          Igen, de nem akarom kínozni, így jobb, ha ugyanaz lesz, ami eddig. Éljük tovább a saját életünket…

-          Hát jó…

-          Angie! Miattam ne! Ha vele vagy boldog, akkor légy vele! Akkor lennék a legboldogabb, ha te boldog lennél.

-          Hidd el, hogy nem lennél boldog…és ha nem lennél boldog, akkor én sem lennék boldog. Nem leszek a barátnőd…de Sebé sem…

-          Kérlek, ezt még gondold át!

-          Átgondoltam…

-          Gondold át jobban!

-          Rendben…holnapra átgondolom..

-          Nem…alaposan… Ez nem megy egy nap alatt…lehet, hogy csak hetek múlva tudod eldönteni…majd szólj, ha döntöttél!

-          Úgy lesz fiúk. De most menjetek! Én pedig megyek és lefekszem…