15. rész - Menjetek már el!

Lefekszem? Na persze. Le se bírtam hunyni a szememet. Egész végig azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Tommit sem akartam bántani, de Sebbel akartam lenni. Nem lesz ez így jó. Felhívtam Breet.

-          Szia csajszim! Mi a helyzet?

-          Nehéz helyzetben vagyok…nem lehetek Sebbel, mert azzal Tommit nagyon megbántanám, de Tommi azt mondja, hogy nyugodtan legyek vele, holott azt is mondta, hogy a szívét töröm össze.

-          Lassabban, lassabban! És Seb mit mond?

-          Semmit. Seb semmit nem mond.

-          Hmm…van időd gondolkodni?

-          Van. Azt mondtam alszom rá…de nem tudok aludni.

-          Az kellemetlen. Azért próbálj meg aludni. Persze tudom, hogy Sebbel jobban menne.:P

-          Hát….akkor nem hiszem, hogy tudnék aludni.

-          Képzelem.:P

-          Bree, a mocskos fantáziád.

-          Ismersz.:P

-          Igen, túlságosan is.

-          Na..

-          Nem azért mondtam, tudod, hogy szeretlek.:)

-          Tudom.:)

-          Na lefekszem. Talán tudok majd aludni.

-          Remélhetőleg. Szia csajszim! Aludj jól!:)

-          Te is! Puszillak!:)

Végre sikerült elaludnom. A nyugalmamat csak egy idióta légy zavarta meg. Ahogy csapkolódtam, észrevettem, hogy nem vagyok egyedül.  Seb volt az. A fülemig elpirultam.

-          Mondták már, hogy édesen alszol?

-          Mondták már, hogy ne gyere be kopogás nélkül?

      Válasz helyett megcsókolt, de eltoltam magamtól.

-          Seb, nem.  Csak ha melletted döntök, addig semmi. Kérlek most menj el!

-          Hát jó…

      Csalódottan megfordult és kilépett a szobámból…halottam ahogy becsapja az ajtót és elhagyja a házat… Fájdalmaim voltak, de tűrnöm kellett.

-          Nem Sebastian, nem jöhetsz vissza!

-          Jó, na egy próbát megért…

-          1 hét múlva gyere vissza…akkor talán beengedlek…

-          Na köszi szépen…

-          Szívesen édesem.:D

-          Gúnyolódj csak… előbb-utóbb úgyis az enyém leszel!

-          Álmodik a nyomor…

-          Édesem, ez a valóság.

-          És a valóságban nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz.

-          Én Sebastian Vettel vagyok.

-          Na és? Attól még nem te vagy az Isten. Nem teheted meg azt amit akarsz.

-          Most miért vagy ilyen?

-          Te váltod ezt ki belőlem.

-          Sajnálom…nem akartam.

-          Csak kérlek várj türelemmel, aztán majd csak lesz valahogy, mert úgy még sosem volt, hogy ne lett volna sehogy.:)

-          Micsoda?:D

-          Mindegy.:) Az a lényeg, hogy majd kiderül, hogy mi lesz.:)

-          Remélem, hogy jól döntesz majd.:)

-          Attól függ, hogy nálad mi számít jó döntésnek.

-          Na igen.:) Akkor majd még hívlak.

-          Egy hét múlva…

-          Jó, na, igen, akkor. Aludj jól, szeretlek!

-          Neked is szia!

Végre álomra hajthattam a fejemet és ezúttal semmi nem zavarta meg az álmomat. Álmomban is őrlődtem és ott Tommit választottam, majd bezártam Sebet egy majom ketrecbe, ahol kísérleteket végeztek rajta és végül Seb zombivá változott, majd elpusztította a fél bolygót. Nagyon megkönnyebbültem amikor felébredtem és láttam, hogy minden rendben van.

4 óra lehetett amikor anyu hazaért. Persze azonnal elkezdett faggatni. Így hát belefogtam hosszas mondanivalómba, persze ezeket a Sebes és Tommis részeket kihagytam, nem hiányzott egy veszekedés édesanyámmal.

-          Örülök neki, hogy jól érezted magad, viszont most dolgom van. Majd jövök.

-          Rendben anyu, én meg elkezdek kipakolni.

Apu is hazaért, de Ő nem kért élménybeszámolót. Persze nagyon örült annak, hogy végre itthon vagyok, de azért Sebastian Vettel nem érdekelte annyira, hogy kérdezősködjön.

Kinéztem az ablakon. Seb és Tommi még mindig ott vártak, csak azt nem értem, hogy miért.

-          Menjetek haza! – kiabáltam ki az ablakon.

-          Majd ha megválaszoltad a kérdésemet.

-          (Na arra még várhatsz jó ideig.)

A másik pillanatban anyu lépett be a szobámba.

-          Kicsim! Mit keres itt Sebi az utcán?