19. rész - Küzdelem az idővel...

-          Seb, ugye ez valami vicc? – fakadtam ki.

-          Sajnos nem az, én is örülnék, ha csak vicc lenne, de nem.

-          Akkor most…mi lesz?

-          Már csak imádkozhatunk.

-          De mit csinált?

-          Ez az, hogy nem tudom.

-          Ugye nem tudja, hogy…?

-          Nem, dehogy, honnan tudná?

-          Nem tudom, talán elmondtad neki.

-          Na és mikor?

-          Amikor elmentetek.

-          Nem, dehogy, úgy lógtam el, hagytam egy cetlit, hogy futni mentem, aztán hogy Ő utána hol járt…

-          Na hát ez…nagyszerű – a sírástól már alig bírtam megszólalni!

-          Kérlek, nyugodj meg! Mindjárt ott leszek érted.

-          De Seb, ez nem így megy! Képtelen vagyok megnyugodni.

-          5 perc és ott vagyok. – azzal letette.

-          Na kösz…nagyon jó fej vagy. Anyu!

-          Mi baj?

-          Tommi szíve leállt.

-          Micsoda?:O

-          Komolyan, Seb most telefonált.

-          Ez szörnyű.  De miért vagy úgy oda?

-          Tommit is nagyon szeretem

-          Volt köztetek valami?

-          Hát…

-          Csak őszintén.

-          Igen…egy kis ideig együtt voltunk. Csak a távolság. Aztán rá kellett jönnöm, hogy Sebet szeretem.

-          Az szép. És most mi lesz?

-          Seb mindjárt itt lesz. – ahogy kimondtam egy autó fordult be hozzánk.

-          Megjött! – mondtuk egyszerre anyuval.

-          Gyere kicsim sietnünk kell!

-          Megyek már, anyu majd jövök!

-          Seb, vigyázz a lányomra!

-          Vigyázok! -  azzal elhajtottunk.

-          Hová megyünk?

-          A kórházba.

-          Mi van Tommival? – kérdezte remegő hangon.

-          Jelenleg stabil az állapota.

-          Miért sietünk?

-          Tommi utolsó kívánsága az volt, hogy láthasson téged.

-          Óóó… -halk zokogásba kezdtem.

-          Angie! Szedd össze magad, muszáj erősnek lenne.

Odaértünk a kórház parkolójához. Sosem szerettem a kórházakat, nagyon irritálóak voltak számomra. De hát muszáj bemennünk, hiszen látnom kell Tommit, beszélnem kell vele! Rohanunk befelé, de egy üres szobát találunk.

-          Hová tűnt Tommi? – kérdezte aggódva Seb.

-          Elvitték…egy hideg helyre… - válaszolta a nővérke…