17. rész - Köszönjük, anyu! :)

-          Anya, beszélnünk kell!

-          Hallgatlak.

-          Sebastian és én szeretjük egymást.

-          Tudtam, hogy titkolsz valamit. De igazán elmondhattad volna, nem haraptam volna le a fejedet,

-          Tudom, csak féltem, hogy nem engeded majd.

-          Elég nagy vagy már ahhoz, hogy eldöntsd kivel akarsz lenni.

-          Köszönöm anyu!

A nyakába borultam a örömömben.

-          De akkor bemutatod a barátodat?

-          Igen, persze. Anyu, Ő itt Sebastian Vettel, Sebastian, Ő itt anyu.

-          Nagyon örülök asszonyom.

-          Én is örülök. De most mi a tervetek.

-          Szeretem a lányát és szeretném, ha elkísérne a következő futamra.

-          A következő futam hol lesz?

-          Itt Magyarországon.

-          Nagyon vigyázz a lányomra.

-          Vigyázok rá, ne aggódjon.

-          Nagyon vigyázz magadra kislányom.

-          Vigyázok magamra, ígérem.:)

-          Akkor rendben, de azért édesapáddal is beszéld meg ezt.

-          Apuval már beszéltem róla. Ő is beleegyezett.

-          Akkor rendben. Mikor indultok?

-          Seb, mikor indulunk?

-          Most?

-          Szeretnék még kicsit itthon lenni, meg találkozni szeretnék Georginával.

-          Tudod mit? Jöhet Ő is a futamra. Rendben?:)

-          Jajj Seb, köszönöm! – ugrottam a nyakába. – De hadd maradjak még!*-*

-          Jól van, maradj, majd szólj, ha szeretnél  jönni.

-          Csak Tommival is kéne beszélni.

-          Majd beszélünk vele.

-          Minél előbb, annál jobb.

-          Igen, tudom, csak nyugi. Nemsokára beszélhetsz vele.:)

-          De személyesen…

-          Naná.:)

-          Na jól van gyerekek, én ebbe nem folyok bele, megyek a dolgomra.

-          Anyu, odaégett a süti!

-          Hoppá.!- azzal visszarohant a konyhába.

-          Menned kell?

-          Nem, még tudok maradni. Egy kicsit.:)

-          Örülök neki.:)

-          De akkor most ugye leszel a barátnőm?

-          Persze.:)

Seb leírhatatlanul boldog volt. Reméltem, hogy a szüleim elfogadják a dolgokat. Oké, hogy mindketten belementek, de attól még tartottam attól, hogy végül  Sebnek mennie kell. És azt nem akartam.

-          Van egy kis dolgom, majd holnap jövök.

-          Rendben van. Nagyon vigyázz magadra!

-          Pont én ne tudnék vigyázni magamra? Ne viccelj már.

-          Jól van na, csak féltelek.

-          Kérlek, ne aggódj miattam. Talán nem bízol bennem?

-          De igen. Az, hogy féltelek nem azt jelenti, hogy nem bízom benned, csak azt, hogy szeretlek. Érted?

-          Igen, értem. Indulnom kell. – búcsúzóul még ad egy puszit a számra, aztán elmegy.

El nem tudtam képzelni, hogy miért lett neki ilyen sietős. De aztán megcsörrent a telefonom és megtudtam a szörnyű hírt…