18. rész - Nem, ez nem lehet!

-          Nem, nem, nem!!! –  kiabáltam, de már nem tudtam mit tenni

-          Mi történt? – kérdezte anyu.

-          Tomminak balesete volt…

-          És? Csak nem…?

-          Nem…kórházban van… - a könnyeimtől már alig láttam.

-          Kérlek, nyugodj meg!

-          Nem tudok, képtelen vagyok rá…

-          Gyere, feküdj le!

-          Szerinted tudnék most aludni?

-          Pihenned kell! Kell neked egy kis nyugalom…

-          Hát jó…

Lefekszem…persze nem tudok aludni. Csak Tommira vagyok képes gondolni. Vajon mi történhetett vele? Egyáltalán mennyire súlyos a sérülése? És hol van? Melyik kórházban? Látnom kell! De azonnal! Megcsörrent a telefonom. Remegve vettem kézbe. Annyira remegett a kezem és elejtettem a telefont. A kijelzőn láttam Seb számát. Nagyon féltem…féltem, hogy Tommi meghalt… Nagy nehezen kézbe vettem a telefont és benyomtam a fogadás gombot.

-          Igen!

-          Szia édes! Gondolom már tudod, hogy mi történt.

-          Igen, tudom. Mi van Tommival?

-          Kórházban van.

-          Ugye még él.

-          Hogyne élne, itt vagyok nála.

-          Látni akarom, beszélni akarok vele.

-          Az most nem fog menni. Most alszik.

-          Akkor is látni akarom!

-          Nemsokára elmegyek érted és elviszlek hozzá, de most jobb ha pihensz kicsit.

-          Ugye rendben jön.

-          Még nem tudják.

Kitört belőlem a sírás…

-          Héjj, a nagylányok nem sírnak!

-          Seb! Félek..

-          Ne félj! Nem lesz semmi baj…

A következő pillanatban csipogást hallottam a háttérben.

-          Seb, mi történt?

             Most le kell tennem, majd hívlak, ha megyek érted.

-          Seb, kérlek ne! Mi  történt? – erre már nem kaptam választ, mert Seb le tette a telefont.

Keserves sírásban törtem ki. Anya rohant be a szobába.

-          Kislányom, mi történt?

-          Tommi életveszélyben van.

-          Ajj…kérlek, nyugodj meg! – magához ölelt jó szorosan, én pedig sírtam és sírtam. Képtelen voltam megnyugodni. Hiába nem jött össze vele semmi, attól még nagyon szerettem.   

-          Nem lesz semmi baj, hidd el nekem.

-          Képtelen vagyok megnyugodni. El se tudod képzelni, hogy ez milyen rossz érzés.

-          Csak nyugi kicsim, nyugi.

Jajj Tommi! Mi történt veled? Kérlek, ne halj meg! Könyörgöm!:’(

A telefonom merülőben volt, ezért kénytelen voltam feltenni a töltőre, de amilyen szerencsétlen vagyok, bevágtam a fejemet az iróasztalba, ahogy keltem fel.

-          Áú!

-          Jól vagy?

-          Persze. A fejem..

-          Feküdj le és maradj nyugton!

-          Rendben. – szépen lefeküdtem. De 3 perc  sem telt el és megcsörrent a telefonom. Seb volt az.

-          Angie!

-          Igen Seb, mi történt?

-          Az van, hogy… Tommi szíve leállt…